Szeptemberben érkezik a Pioneer UDP-LX500 UHD Blu-ray lejátszója

A Pioneer tavasszal, az Oppo váratlan bejelentését követően tette közzé új 4K Blu-ray lejátszójának letakart képét, melyről júniusban lerántotta a leplet, így megismerhettük az újdonság egyes részleteit. Most azonban a gyártó hivatalos weboldalán már minden adat elérhető az új UDP-LX500-as modellről, valamint megjelenésének dátumát is bejelentette a japán cég.

Az Oppo tavasszal bejelentette, hogy végleg kivonul az AV piacról, így a prémium UHD lejátszók kategóriájában az azonos alapra épülő Cambridge Audio CXUHD, valamint a Panasonic legnagyobb modellje maradt csak, mint hosszabb távon elérhető alternatíva. A piaci résre a Pioneer gyorsan reagált, mivel a kínai gyártó bejelentését követően, szinte azonnal közzé is tette új 4K Blu-ray lejátszójának első képeit.

A Pioneer az elmúlt hónapokban szép lassan adagolta az információkat, most azonban a japán gyártó hivatalos weboldalára minden adat felkerült az újdonságról, továbbá már több webshopban is előrendelhető a szeptemberben megjelenő készülék, ami az UDP-LX500 nevet kapta.

A Pioneer szerencsére komoly hírnévnek örvend a prémium Blu-ray lejátszók piacán, melyet a korábbi LX modellek kiemelkedő megépítettségének köszönhet, így az újdonságnál sem engedhetett a minőségből. Ennek megfelelően, bár feltételezhetően az UDP-LX500 az új modellsorozat legkisebb képviselője, a specifikációk alapján a gyártó nem spórolt semmin. A dupla rétegű felépítéssel rendelkező, több mint 10 kg súlyú készülék rendkívül merev és komoly rezgéscsillapítást kapott, melyet az alul elhelyezett 3 mm vastag acéllemez még tovább fokoz. A lemeztálca és a mechanika is áttervezésre került a korábbi modellekhez képest, ahol szintén nagy figyelmet fordítottak a rezonanciák megfelelő csillapítására és a kiolvasás pontosságára.

Az elektronika szintén megújult, ahol már a tervezés során kiemelt figyelmet fordítottak a zajcsökkentésre és a zavarvédelemre. Az újdonságba egy új PQLS (Precision Quartz Locking System) rendszer is került, ami  a Pioneer kompatibilis AV erősítőivel (LX-701, LX-801, LX-901) együtt képes még tovább javítani a lejátszóból érkező jel pontosságát.

Az UDP-LX500 hátoldalára a szokásos digitális aljzatok mellé, egy USB, egy Ethernet port, egy analóg sztereó RCA aljzat és 2 darab HDMI kimenet került, azonban az analóg többcsatornás kimenet és XLR csatlakozók lemaradtak a modellről. Utóbbiakkal feltehetően a sorozat nagyobb képviselőin fogunk találkozni a jövőben. Kellemes meglepetés azonban a napjainkban kissé mellőzött RS-232 csatlakozó, valamint további érdekesség a „Zero signal” aljzat, mely segítségével az összekapcsolt forráskészülék és AVR referencia földszintje (GND) összehangolódik, ezzel tovább javítva a kép- és hangminőséget.

Az újdonság természetesen megkapta a legújabb kép- és hangformátumok feldolgozásának képességét, így az objektumalapú (Dolby Atmos, DTS:X) hangformátumok mellett, a legújabb UHD és HDR (HDR10, Dolby Vision)  képformátumok kezelése sem okoz gondot számára.

Az UDP-LX500 már szeptemberben a boltok polcaira kerülhet több európai országban, ára pedig 999€ (kb- 330.000,-Ft) körül alakul. A hivatalos magyarországi árakról és a hazai megjelenésről jelenleg még nem áll rendelkezésre információ.

forrás: pioneer europe