A házimozi térhódításának kezdetén még túl sok választása nem volt a kor vásárlójának, mivel az akkori műszaki üzletek minden esetben az 5.1-es rendszereket erőltették, akár el tudták azokat és a hozzájuk szükséges kábeleket helyezni a vevők, akár nem. Nem egyszer volt látható a hallgatóval szemben és egy kupacban elhelyezett hangszórószett, mert a kábelek elvezetése megoldhatatlan, macerás vagy csak egyszerűen csúnya lett volna.
A gyártók már akkoriban kezdték megérezni, hogy ez így nem lesz jó, mivel hiába volt igény a sok csatornára, ha annak kábelezése bizony igencsak körülményes és néha sokak számára lehetetlen feladatnak tűnt. Ráadásul a lakások/házak többsége sem volt előkészítve erre, így kellett egy egyszerűbb megoldás, ami az 5.1-es rendszerek megfelelő alternatívája lehetett.
A cégek többsége akkoriban tett ugyan pár gyenge kísérletet a megoldás irányába, de ezek nagyrészt kimerültek a hátsó hangszórók vezeték nélküli összeköttetésében, ami inkább félmegoldás volt, mivel a tápellátást továbbra is biztosítani kellett a hátsó dobozok részére. Adatátvitel szempontjából sem voltak csúcson a fejlesztések, mivel az akkoriban elérhető infrás készülékek működése hagyott némi kívánnivalót maga után, de a kicsit jobb rádiófrekvenciás megoldások sem bizonyultak sokkal stabilabbnak. Mindezt nevezhetjük úgy, hogy már történelem.
Azonban 2005-ben a Yamaha kitalált valami egészen újat, ami részben forradalmasította a házimozit és egyben megoldást kínált az egyszerű elhelyezés, a kábelrengeteg és a helység különböző pontjaira szétpakolt hangszórók nélküli, de térhatású hang megvalósítására. Ezt az eszközt a Yamaha egyszerűen hangprojektornak nevezte el.
Koncepciójuk lényege az volt, hogy egy készülékből és egy helyről, de több hangszóró felhasználásával valósítsák meg a térhangzást, így nem kell telepakolni a szobát dobozokkal, nem tekeregnek a vezetékek a szoba falai mellett, az egész egyszerűen használható és még jól is néz ki. Megjelenésekor sokan furcsán néztek a „Japán csodára”, még többen azonnal temették is viszonylagos kis mérete, de magas ára miatt. Végül eltelt pár év, az eredeti technológia egyszerűbbé és olcsóbbá vált, így megindulhatott az elterjedése.
A Yamaha az első hangprojektor piaci megjelenésével egy új kategóriát teremtett, ami egyben hozta magával a többi gyártó különböző megoldásait. A technológiát tekintve azonban a mai napig a Yamaha az egyetlen gyártó, aki valódi hangprojektort (is) gyárt és nem csak annak nevezi, az akár megtévesztésig hasonló készülékeit.
Mit gyártanak a többiek?
A legegyszerűbb, ha már a legelején tisztázzuk, hogy a gyártók többsége manapság soundbar-t gyárt. Igaz, hogy elméletben a lényege mindkettőnek ugyanaz (egy pontból létrehozni a virtuális térhatást, ami némi mozi élményt képes biztosítani), de a megjelenésen és az elméleti működés alapjain kívül nem sok hasonlóság található egy hangprojektor és egy soundbar között.
Amikor a Yamaha 2005-ben megjelentette első hangprojektorát, ami akkor valóban forradalmi újdonságnak számított, még nem beszélhettünk igazi sikertörténetről. Az akkori kor televíziói még hangban teljesen kielégítették az átlagemberek igényeit és a Yamaha készülékének ára igencsak borsos volt. Ez az igény azonban megváltozott az LCD TV-k eljövetelével és terjedésével. A lapos kivitel már nem tudta a régi „böhöm” CRT TV-k hangminőségét, aminek legfőként egyszerű fizikai oka volt. A pár centiméter mélységű házban egyszerűen nem fért el (ahogy manapság sem) értelmes hangszóró és nem állt rendelkezésre megfelelő térfogat.
A korai LCD TV-k hangja leginkább borzalmas volt, a CRT készülékekhez képest (ahogy ez sok mai készülék hangjáról is elmondható), így azoknak, akiknek korábban eszükbe sem jutott egy házimozi eszköz beszerzése, hamarosan elmaradhatatlan igénnyé vált.
Mi volt akkoriban a boltok polcain? Volt lehetőség olcsóbb 5.1-es „egyberendszer” vásárlására, melyekhez már viszonylag olcsón hozzá lehetett jutni, bár minőségüket sok esetben még a használható jelzővel sem lehetett illetni. Voltak a hagyományosnak tekinthető, különálló elemekből összeállítható házimozi rendszerek, melyek ára már lényegesen magasabb volt és végül a Yamaha hangprojektora, ami akkoriban egy jobb „hagyományos” házimozi rendszer árával vetekedett.
Mi legyen? Az 5.1-es rendszerek esetében mindig ott volt a kábelek elhelyezésének kérdése, az akkoriban kapható egyetlen Yamaha YSP-1 hangprojektor viszont elég komoly árcédulával az oldalán kecsegtetett a vezetéknélküliség ígéretével. A jelentkező igényekre viszonylag gyorsan reagált a piac, így hamarosan elkezdtek megjelenni az üzletek polcain az olcsóbb soundbar-ok.
Három alapfogalmat kell ebben a kategóriában elkülönítenünk, mely közül kettő technikailag csaknem teljes egészében átfedi egymást, a harmadik viszont csak megjelenésében hasonlít társaira.
Elsőként nézzük a legelterjedtebb és legnépszerűbb soundbar elnevezést
A soundbar egyáltalán nem lealacsonyító elnevezés, hiszen a választék közel 90%-át teszik ki az ilyen készülékek. Az elnevezés egyben utal a megjelenésre és a funkcióra, aminek magyarul „hangrúdként” kellett volna bevonulnia a köztudatba, de a soundbar mégis csak egy jobban csengő név. A többségük (főként az olcsóbb kivitelek esetében) szinte semmivel sem több, mint egy nagyon olcsó sztereó rendszer, egy keskeny és ezáltal könnyen elhelyezhető dobozba történő átrakásánál, melyek sok esetben egy olcsóbb PC-s hangszórószett minőségét tudják produkálni. Szerencsére vannak drágább, de jobban sikerült darabok, melyek a beépített DSP (Digital Surround Processor) segítségével már virtuális térhangzást képesek előállítani, bár a hangszórók száma változatlanul egy sztereó rendszerével egyezik meg. Ezeket a típusokat fokozták még a gyártók egy hozzájuk mellékelt, de külön dobozba helyezett aktív mélysugárzóval, ami már vezeték nélküli kivitelben is elérhető, így a mély hangok meglétére és az egyes elemek egyszerű elhelyezésére sem lehetett panasz.
Egyes gyártók még tovább mentek és a centercsatornához külön hangsugárzót rendeltek. Így már ebben a kategóriában is kialakultak a 2.0-ás, a 2.1-es és a 3.1-es rendszerek. A fejlődés tovább folytatódott és a készülékeket ellátták a legfrissebb technikai megoldásokkal és van olyan cég, aki hátsó hangszórókat kínál hozzájuk (amit visszalépésként is felfoghatunk, mivel ez szinte megegyezik egy „egydobozos” házimozi rendszerrel, melyhez vezeték nélküli háttérsugárzókat mellékeltek), de van gyártó, aki már mesterséges intelligenciát (AI) is épít soundbar-jait.
Elmondható, hogy közel egy évtizedes fejlődést követően a soundbar-ok a mellékelt szolgáltatások és egyéni megoldások ellenére, még mindig csak a TV hangjának feljavítására használhatók leginkább, mert önerejükből a legtöbb esetben egy belépő kategóriás házimozi rendszer térhatását sem tudják produkálni. Ez nem baj, mivel ők egy külön kategóriát képviselnek és hangminőségük néha már egészen elfogadható, de a jobb darabok itt is a drágább árfekvésben keresendők. A gyártók többsége a szolgáltatások maximalizálásával próbálja feljebb pozicionálni a termékeit, így a hangminőség sok esetben háttérbe szorult még a magasabb ár ellenére.
Néhány szó a csatlakoztatásról
Manapság már nem nagyon lehet kapni olyan soundbar-t, melybe ne lenne digitális be- és kimenet. Ennek megléte szinte elengedhetetlen, mivel az új típusú TV-k már nem tartalmaznak analóg RCA hangkimenetet. Trükközésre sincs mód, mivel még a jó öreg Scart-on keresztül sem nyerhető ki belőlük jel, legfeljebb csak pár analóg TV csatorna hangja. Maradt tehát a digitális kimenet, ami az esetek többségében optikai SPDIF és talán csak a Philips használ még koaxiális kimenetet a televízió készülékein, ezért az optikai bemeneten kívül vannak soundbar-ok, melyeket digitális koax bemenettel is elláttak biztos, ami biztos alapon. Önmagában ez elég lenne, de a gyártók kiegészítik mindezt analóg bemenettel, mivel ezek az eszközök sok esetben a hálószobai „mikro hifi-k” szerepét is átveszik. Ilyenkor elég egy megfelelő hosszúságú 3,5mm-es jack – RCA kábellel és egyszerűen csatlakoztathatjuk mobiltelefonunkat, táblagépünket, melyekről zenét játszhatunk le vagy ide köthetjük az optikai kimenettel nem rendelkező tévénket végszükség esetén.
Akiknek a kábelezés még mindig macerás, azok választhatnak Bluetooth vezeték nélküli átvitelt támogató soundbar-t, melyek között már sokat aptX-el elláttak, így jobb hangminőség átvitelére képesek, akár mobileszközünkről is.
Néhány soundbar tartalmaz HDMI repeatert, mellyel az AV erősítőkhöz hasonlóan képesek több audio/video jelet fogadni, majd továbbítani. Ez inkább csak akkor érdekes, ha a TV készülékben csupán egyetlen HDMI bemenet van, így megszabadít bennünket a kábelek állandó dugdosásától. További előny lehet az audio visszacsatolás, röviden ARC (Audio Return Channel) és a CEC (Consumer Electronics Control) vezérlés, mellyel a két készülék (TV és a soundbar) képes kommunikálni. Ez utóbbi esetben a TV a soundbar bekapcsolásakor automatikusan kikapcsolja saját hangszóróit, majd a hangerő szabályzásra irányuló parancsokat ezután a soundbar-nak továbbítja. A kikapcsolásakor pedig automatikusan visszakapcsolja saját hangszóróit és jobb esetben a TV kikapcsolásakor a soundbar kikapcsol.
Amennyiben ezek a funkciók nincsenek, úgy a HDMI bemeneteknek semmi értelmük a legtöbb esetben, mindössze megbonyolítják az egészet, mivel a TV-k többsége csak a tömörített hangformátumokat ismeri és kezeli, ezekhez pedig tökéletesen megfelel egy optikai kapcsolat. Külső lejátszó csatlakoztatásával sem nyerünk általában a HDMI kapcsolattal mivel, ha a lejátszó ismeri és tudja is továbbítani a nagyfelbontású (HD) hangokat, a soundbar-ok túlnyomó többsége ezeket nem képes feldolgozni, így csak a hangsáv tömörített „magját” képesek megszólaltatni. Mindezek ellenére legegyszerűbb minden esetben a HDMI csatlakozás, mivel így mindig az szól, ami a TV-ben látható, ha egy élő műsor akkor az, ha a saját médialejátszóján vagy a csatlakoztatott külső eszközről érkező film, akkor pedig annak a hangja. A külső lejátszókról érkező hangot a soundbar szólaltatja meg, a kép pedig a megjelenítőre kerül, a TV (a tévé műsorok és a beépített lejátszó) hangja ilyenkor az ARC segítségével jut vissza. Ha a készülékek valamelyike nem rendelkezik ezzel a funkcióval vagy kompatibilitási probléma jelentkezik az ARC-nél, akkor a legjobb megoldásként az optikai kapcsolat marad.
Jó hír viszont, hogy legújabb HDMI (2.1) szabvány már tartalmazza a HD és objektum alapú hangok visszajuttatásának lehetőségét (eARC), de ehhez a formátumok feldolgozására képes és a megfelelő csatlakozásokkal rendelkező készülékek szükségesek.
Pár szó a vezérlésről
Négy különböző lehetőség adott általában a soundbar-ok vezérlésére. Az első a hagyományos távvezérlő, mellyel infrán lehet az egyes funkciókat vezérelni, ez azonban nem mindig adatik meg, ugyanis sok gyártó az olcsóbb kategóriákban nem ad hozzá ilyen eszközt, mást találtak ki. A TV készülék távirányítójának infra-jelét lehet a soundbar-ra tanítani, ami egy teljesen jó dolog arra, hogy ne gyarapítsuk a meglévő távirányítók számát. Az ilyen eszközök természetesen bármilyen infra-jelet képesek fogadni, a lényeg mindössze az, hogy legyen lehetőség az adott jelet az egyes funkciókhoz párosítani. A jel érkezhet bármilyen távvezérlőből, extrém esetben akár egy klíma távirányítójából, a lényeg annyi, hogy más funkcióval ne keresztezzük a szobában lévő készülékeket. Ilyenkor célszerű például a TV távirányító egy nem használt gombsorát erre felhasználni.
A következő két vezérlési mód durván típusfüggő, mivel az egyik a Bluetooth-os vezérlés, amihez nem elég csupán a Bluetooth kapcsolat megléte, hanem egy alkalmazás letöltése és megfelelő vezérlőeszköz kell. Ez önmagában egy jó dolog és nem is túl bonyolult, de erre alkalmas eszköz hiányában viszont nem minden esetben tudjuk használni a soundbar összes funkcióját.
A következő vezérlési mód a HDMI szabványhoz tartozó, már korábban említett CEC vezérlés amit igaz, hogy gyártónként más névre kereszteltek, de funkcióját tekintve ugyanazt a feladatot látja el. A Samsung-nál pl. Anynet, a Sony-nál a Bravia Link, az LG-nél pedig a Simplink-nek nevet kapta, de mindegyik elnevezés ugyanazt CEC funkciót takarja. Ez a vezérlési mód lehetővé teszi a főbb funkciók TV-n keresztüli vezérlését, de ehhez ezt a funkciót mindkét készüléknek támogatnia kell.
Az utolsó lehetőség a soundbar-ok hálózaton keresztül történő vezérlése, ami jelenleg még nem általánosan elterjedt, mivel ezeknek az eszközöknek a többsége jelenleg nincs ellátva internetkapcsolattal, de ahogy egyre több helyen, feltehetőleg hamarosan itt is el fog terjedni ez a megoldás.
A soundbar-ok következő csoportja, a sounddeck
A sounddeck-ek a soundbar-ok csoportjába tartoznak és 2.0-ás, 2.1-es vagy akár 2.2-es rendszerek lehetnek teljesen önmagukban. Piaci megjelenésüket szintén a szükség és az igény szülte, de ettől függetlenül hangban a legtöbbször lekörözik az elterjedtebb és népszerűbb testvéreiket. Egy probléma ugyanis felmerült a soundbar-oknál, mégpedig az, hogy sok esetben nem lehet őket a TV készülék alatt/előtt elhelyezni. Mivel az újabb LCD televíziók alacsony profilú talpazattal rendelkeznek, így egy azok elé helyezett soundbar sok esetben kitakar egy darabot a képernyőből. Ezt két dologgal lehet orvosolni, az egyik a TV falra szerelése, ami nem csak sok esetben macerás és plusz költséggel (falitartó) jár, hanem vannak esetek amikor ez nem lehetséges. A másik lehetséges megoldás pedig, hogy magát a soundbar-t szereljük fel a TV fölé. Ez utóbbi megoldás a legkevésbé ajánlott, mivel a TV alatt sokkal jobb hangot képesek produkálni ezek az eszközök, de ha nincs más lehetőség, akkor a kényszer törvényt bont.
A fenti problémákra megszületett a megoldás, a gyártók kitalálták a sounddeck-et, ami gyakorlatilag nem más, mint egy mélységében megnövelt soundbar. Nagyjából olyan mély, mint egy megtermett hangfal (30-40cm), magassága pedig átlagosan 10cm körül van, tehát ez az utóbbi paraméter megegyezik a soundbar-ok átlagos méretével. A sounddeck-ek általában a nagyobb mélység miatt jobb akusztikus tulajdonságokkal rendelkeznek, így legtöbbször jobb hangzás köszön vissza, mint a keskeny társaik esetében.
A sounddeck-ek további előnye, aminek lényegében létezésüket is köszönhetik, hogy a TV alá helyezhetők, így biztosan nem takarják ki a képernyő alsó részét és ebből adódik egy további előny. Mivel el kell bírniuk egy átlagos TV súlyát, ezért vastagabb és merevebb anyagból (akár fából) készülhetnek, ami szintén jó hatással van a hangminőségükre, mivel felépítésük sokkal jobban hasonlít egy hagyományos hangdobozra. Beépített mélysugárzóikkal pedig gyakorlatilag egy nagy teljesítményű 3 utas hangfalat képeznek, mely újabb előnye, hogy a mélyebb hangok is egy pontból kerülnek lesugárzásra a közép-magas hangokkal, így egyáltalán nem különülnek el egymástól.
A sounddeck-ek között gyakran akadnak olyan darabok, melyek simán felveszik a versenyt a középkategóriás hifi rendszerekkel (természetesen hasonló árkategóriában maradva), szolgáltatások terén pedig hozzák a hasonló kategóriás soundbar-ok átlagát. Az analóg és digitális bemeneteken túl a Bluetooth is jellemzően megtalálható bennük, vezérlésük pedig megegyezik a soundbar-ok között elterjedt lehetőségekkel.
A kategóriát megteremtő hangprojektor
A hangprojektorok kinézete kísértetiesen hasonlít a soundbar-okhoz (vagy a soundbar-oké a hangprojektorokhoz, ezt mindenki döntse el maga), de működésük sokkal összetettebb azoknál. Itt már nem csupán 2.0-ás, 2.1-es vagy kicsit nagyobb számkombinációkkal jelölt rendszerről beszélünk, hanem kis túlzással akár egy 42.1-es rendszerről. Ez egy igencsak riasztó szám lehet, de ennek megvan az oka.
A lehető legprecízebb térhangzás eléréséhez arra van szükség, hogy a legkülönbözőbb helyekről verődjenek vissza hozzánk azok a hangok, melyeket nem elölről szeretnénk hallani, így a bonyodalom már itt elkezdődik. Egy átlagos nappali vagy lakószoba ugyanis sosem szimmetrikus és maguk a falfelületek sem egyenletesen verik vissza a hangokat. Ezt a Yamaha-nál ezt pontosan tudják, így az egész rendszert nem csak „csilliónyi” hangszóróval látták el, hanem mellékelték hozzá az aktuálisan legfejlettebb YPAO bemérőrendszerüket. A YPAO akár mind a 42 különálló hangszórón érkező hangot képes mérni és a megfelelő beállításokkal ellátni, hogy minden pillanatban a lehető legnagyobb kontroll alatt tartsa azt, amit hallunk. A rendszer egyesével állítja be a hangerő szinteket, a késleltetéseket, figyelembe veszi a visszaverődéseket, hogy a végeredmény bámulatos és már valóban a hagyományos sokcsatornás rendszerekkel megegyező legyen. A beépített elektronika, a sok csatorna és a még több hangszóró segítségével nemcsak képes dekódolni és feldolgozni az eredeti sokcsatornás Dolby Digital vagy DTS hangokat (akár HD formátumban is), hanem minden csatornához, akár több hangszórót hozzá tud rendelni, hogy a térhatásért felelős visszaverődő hangok teljesen függetlenül kerüljenek megszólaltatásra.
Napjainkra a Yamaha hangprojektoraival addig jutott, hogy piacra léptek egy Dolby Atmos képes darabbal, ami valóban (ezt igazolni tudjuk, mivel hallottuk) képes már nem csak az oldalról és a hátulról érkező, hanem a magassági csatornák, azaz a fejünk fölötti történések hangját olyan valóságosan megszólaltatni, hogy csak keressük a rejtett hangszórókat, de mégsem találjuk.
Felmerül a kérdés, hogy ha a hangprojektorok ilyen jók, akkor miért nem ezt a rendszert használja mindenki?
Ennek több oka van, de a legegyszerűbb a „matek”. Mivel a hangprojektorok eléggé összetett készülékek és az ilyen bonyolult rendszernek általában ehhez mért ára van. Az akár 42 darab különlegesen hangolt hangszóróhoz ugyanis 42 erősítő tartozik, melyeket egyenként szabályoz egy DSP processzor. Mindez egyáltalán nem nevezhető spórolós és elnagyolt mérnöki munkának. De az alapfelépítésen túl további szolgáltatásokat és licencdíjas formátumokat is tartalmaznak, melyek tovább emelik az árat. Jelenleg a Yamaha Dolby Atmos képes hangprojektora épp ezekért nagyjából 600.000,-Ft környékén vihető haza és ennyiért már egy jobb alsó-középkategóriás házimozi rendszer összerakható, bár ez utóbbi esetben több helyre lesz szükségünk, valamint a vezeték nélküliségről és a viszonylag kompakt, de látványos megjelenésről le kell mondanunk.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a legtöbb esetben az elhelyezés, a lehetőségek, a lakberendezési igények és a pénztárca vastagsága alapján születnek meg a végső döntések, de ilyenkor is érdemes tudni, hogy pontosan mire van szükségünk és mi az, amire a pénzünket elköltjük.
