Részletek a 2019-es LG OLED TV-kről

Valószínűtlennek tűnik, hogy az LG bármilyen kiszivárgott információt is megerősítene a 2019-es OLED TV kínálatával kapcsolatban egészen a januárban esedékes CES-ig, de a mobilokhoz vagy Marvel filmekhez hasonlóan már most lehet tudni néhány részletet a hivatalos bejelentés előtt néhány héttel.

A legelső és egyik talán legfontosabb információ az, hogy a 2019-es OLED TV-k megkapják az Alpha 9-es processzor következő, második generációs változatát, mely elődje egyetlen modell kivételével bekerült mindegyik 2018-as modellbe. A második generációs α9 chip az eddigi legélethűbb képért fog felelni a gyártó szerint, amelyben egy új, az első generációhoz hasonló, négy lépcsős zajcsökkentő rendszer is helyet kapott.

Köszönhetően a legújabb, fejlett algoritmusoknak, az LG további előrelépést ígér mind képélességben, kontrasztban és színvisszaadásban, amire nagy szükség is van, ha a legnagyobb riválisa, a Samsung QLED TV-k előtt akar maradni, megőrizve piaci elsőségét.

Az új α9 chip már képes lesz a HFR tartalmak kezelésére, az ígéretek szerint egészen 4K/120fps-ig, továbbá várható, hogy a 2019-es OLED modellek már a jelenlegi legfejlettebb 2.1-es HDMI szabványt fogják használni a folyamatosan „foltozgatott” 2.0 verzió helyett.

A 2018-as modellek még 2.0-ás HDMI csatlakozókat kaptak , mivel a legújabb szabvány véglegesítését több alkalommal is elnapolták. Bár a 2.0 HDMI szabvány több frissítésen is átesett, melyek során a 2.1-es változat több részlete is bekerültek a szolgáltatások közé. Azonban ahhoz, hogy 4K felbontást, HFR-t és HDR formátumokat is tudjon kezelni egy készülék külső forrásból, már ezek a frissítések nem elegendőek és a HDMI 2.1-es verziója szükséges.

A kiszivárgott információk alapján a 2019-es LG OLED TV modellek már képesek lesznek a HFR/120fps tartalmakat egy HDMI képes forrásról is megjeleníteni, mely eddigi akadálya a HDMI 2.1 csatlakozó hiánya volt. Természetesen a legújabb HDMI formátum mellett ilyen anyagokra is szükség lesz majd, melyekből jelenleg elég szegényes a választék.

Arról azonban jelenleg nem áll rendelkezésre információ, hogy a 2019-es OLED modellek mindegyikébe bekerülnek a második generációs Alpha processzorok vagy az LG szokása szerint a legkisebb modellt egy másik, esetleg az idei modellekben (C8, E8, G8 és W8) teljesítő első generációs α9 chip-pel látja el. Ha a 2018-as palettát nézzük, akkor az első generációs α9 mindegyik modellben helyet kapott, kivéve a belépőnek számító B8 típust, mely az α7 processzort kapta.

Azonban, ha a jövő évi modellek legkisebb képviselőjébe (az eddigi névadási szokások alapján várhatóan a B9 modell) mégis az idei, első generációs α9 chip kerülne, akkor feltételezhetően ez lesz a 2019-es LG OLED modellcsalád legjobb ár/érték arányú képviselője. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem vagyunk biztosak abban, hogy a második generációs Alpha processzor valóban és kihasználhatóan többet tud nyújtani, mint elődje, de azért mégis reménykedünk benne.

Mindezek mellett és az OLED megjelenítőkről szóló hírek alapján az is feltételezhető, hogy a 2019-es LG OLED TV-k lesznek az elsők, melyek már a nyomtatott technológiával készült paneleket kapják, továbbá várható a WebOS felület újabb típusszámmal ellátott változatának felbukkanása is.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján abban azonban biztosak vagyunk, hogy a gyártó semmit sem fog elárulni az újdonságokból a januári CES-ig, ahogy az addig kiszivárgott információkat sem fogja cáfolni vagy megerősíteni, de szerencsére már nem kell sokat várni, hogy minden részletre fény derüljön..

forrás: lgnewsroom