Oberon néven érkeznek a DALI új, olcsó audiophile hangsugárzói

A 2018-as berlini IFA nyitónapján mutatkoztak be a nagyközönség előtt a DALI új, Oberon nevű hangsugárzói. Az új modellcsalád, a gyártó tájékoztatása szerint, az elmúlt 35 év összegyűjtött tapasztalatai alapján került megalkotásra és olyan technológiák is bekerültek az újdonságokba, melyek eddig csak a vállalat felsőkategóriás típusaiban voltak megtalálhatók.

A DALI az Oberon modellcsaládban megpróbálta egyesíteni az audiophile hangot és a megfizethető árat. Ennek köszönhetően olyan, eddig csak a gyártó felső kategóriáiban alkalmazott megoldásokat is bevetett az olcsónak számító modellek esetében, mint például az SMC (Soft Magnetic Compound) technológia.

Az új szériát 6 modell képviseli, melyek közül kettő állványra helyezhető, kettő padlón álló, egy a center szerepét hivatott betölteni, a sort pedig egy lapos kivitelű, falra akasztható változat zárja. A modellek mindegyikébe 29 mm-es, lágy dóm magassugárzók és a gyártó névjegyének számító, farostokat tartalmazó mély- és mélyközépsugárzók kerültek, melyek közül az utóbbiak csak méretükben térnek el az egyes típusokban.

Az új sorozat legkisebb képviselője az Oberon 1, a 29 mm-es magas mellé egy 13 cm-es mélyközép hangszórót kapott, az Oberon 3 azonban már kicsit nagyobb kabinettel és 18 cm-es meghajtóval büszkélkedhet. Az Oberon 5 és 7 padlón álló modellek, melyekbe szintén 13 és 18 cm-es meghajtók kerültek, de azok száma megduplázódott. A szokásos Vokal névre keresztelt centersugárzót, valamint a keskeny kivitelű On-wall-t pedig egyformán 13 cm-es hangszórókkal látta el a gyártó.

A modellekbe épített magas színvonalú technológiai megoldások mellett, azonban az alacsony árazás nyomai is tetten érhetők helyenként, mivel a kabinetek olcsó, de ennek ellenére jó minőségű fóliaborítást kaptak. A választható színek között fehér, fekete, dió és tölgy szerepel, melyek világos vagy sötét előlappal egészülnek ki.

A hangszórókat védő szövet kialakítása azonban már nem igazán nevezhető olcsónak vagy hétköznapinak, mivel főként a világos modellek esetében, egy érdekes mintázatú, anyagában eltérő színű szálakat tartalmazó textil került a meghajtók elé. Ez a megoldás főként a két álló modell esetében rendkívül látványos, ahol a lebegő hatást keltő talprésszel együtt, különlegesen egyedivé és egyben hangulatossá teszi a megjelenésüket.

Az Oberon modellcsalád feltehetően a már pár éve piacon levő Zensor sorozatot fogja váltani, mivel az új széria nagyjából ezt a pozíciót fogja betölteni a gyártó kínálatában. Ennek megfelelően a legkisebb, Oberon 1 ára nagyjából 400€ (kb. 130.000,-Ft) körül alakul, a padlón álló Oberon 5 és 7 modellek pedig várhatóan 850€-s (kb. 280.000,-Ft) és 1.100€-s (kb. 350.000,-Ft) árcédulákat kapnak.

Az új modellsorozat képviselői már szeptemberben hazánkban is a boltokba kerülhetnek, a hivatalos magyarországi árakról azonban jelenleg még nem áll rendelkezésre információ.

forrás: dali