Nem szoktunk, de most meglepődtünk – Cyrus ONElinear hangsugárzó teszt

A Cyrus már hosszú évtizedek óta erősítőiről és egyéb elektronikáiról, pontosabban azok kiemelkedő hang- és megépítési minőségéről híres. Most azonban egy hangsugárzó páros érkezett hozzánk a gyártó logójával, ami egyből a szokásosnál is jobban felkeltette érdeklődésünket, mivel hangkeltőkkel csak ritkán találkozunk az angol cég kínálatában.

A Cyrus ONElinear hangsugárzókat a hazai képviselettől kaptuk meghallgatásra, melyek mellé az importőr egy  Cyrus ONE HD erősítőt is csomagolt, mely utóbbival egy külön tesztben ismerkedünk meg közelebbről, de jelenlegi írásunkban is, bár csak statisztaként, de azért szerepet kap.

Megjelenés

Tesztalanyunk kartondoboza annak ellenére sem kicsi, hogy mindössze csak két darab átlagos méretű állványos hangsugárzót rejt. A szokatlanul nagy mérethez komoly súly is társul, ami részben jó előjel, de lehet, hogy mindössze csak a csomagolásra fordítottak több figyelmet, mint szokás.

A dobozt kibontva azonban örömmel nyugtázzuk, hogy nem csak a csomagolás igényes és súlyos, hanem a tartalma is. A kis Cyrus dobozok átlagosnak nevezhető 20 x 30 x 20 cm-es méreteihez darabonként 7 kg-os tömeg társul, ami komoly anyaghasználatról tanúskodik.

A kinézet egyszerűen gyönyörű. A lakk fekete festés a neves és drága német konkurensek minőségét idézi, az összerakás hibátlan, az összhatás pedig egy, az árcédulán szereplő összegnél sokkal drágább hangsugárzó érzetét kelti. Az élek finoman lekerekítettek, a kidolgozás pedig valóban odafigyelésről árulkodik. Az egyetlen kifogásolható és számunkra érthetetlen dolog az előlapi védőszövet kivitelezése, ami felhelyezve kifogástalan, levéve azonban kissé megosztó hatást kelt.

A dobozok előlapjára a gyártó egy, a Cyrus ONE erősítők előlapi gombjaival harmonizáló matt fekete keretet szerelt, melyet körben csavarokkal rögzített. A keretnek különösebb funkcióját nem találtuk, mivel az előlapi védőszövetet négy műanyag pöcök segítségével lehet az előlapra rögzíteni, melyek már önmagukban is stabilan tartják azt. A szövetet levéve azonban a keretet rögzítő csupasz csavarfejek kissé (erre jobb szót sajnos nem találtunk) „gagyi” érzetet keltenek a doboz minősége mellett. Viszont ha dekorációs céllal került oda ez a fura elem, akkor azonban érhetetlen, hogy az  miért nem a takarószövet tartókeretére lett felcsavarozva, ezzel elkerülve a „dizájn-bakit”. Lehet, hogy ennél a pontnál fogytak ki a tervezők a tudatmódosító szerekből és vették észre, hogy túl szépre sikerült az olcsó hangsugárzó, így valamit gyorsan tenni kellett.

Apró érdekesség és egyben kellemes dizájnrészlet, hogy az előlapon nem találunk márkajelzést, mivel az a dobozok tetejére került felfestésre, mégpedig olyan trükkös módon, hogy az csak bizonyos szögből és fényviszonyok mellett látható. Egyszerű, látványos és nagyon hatásvadász a kivitelezése. Az ilyen igényes apró részletek mellett még kevésbe értjük, hogy miként kerülhetett a matt keret az előlapra, mely ráadásul a fényes fehérre festett modellek esetében is ugyanazt a fekete színt kapta, mint a lakk fekete kivitelnél.

Az egyetlen kifogásolt és szerintünk teljesen felesleges részletet leszámítva minden más beleköthetetlen. A hangszórók illesztése és a hátoldali reflexport kivitele mesteri, a csatlakozók minősége nem kiemelkedő, de teljesen megfelelő. A hangszórókra kissé részletesebben kitérve azonban nem tudtuk nem észrevenni, hogy a ONElinear mélyközép sugárzója mennyire kísértetiesen hasonlít a Wharfedale Diamond széria meghajtóira. Annak anyaga, de még mintázata is nem csak szinte, hanem teljesen megegyezik a kínai kézbe került Brit gyártó legnépszerűbb sorozatának hangszóróival. Ennél a pontnál, mivel szeretünk mindennek alaposan utánanézni, kerítettünk egy dobozt a Wharfedale Diamond szériájából, majd fogtunk egy megfelelő eszközt és kiszereltük a ONElinear, valamint a mellé társított Diamond 230 hangszóróit.

Megérzésünk beigazolódott, mivel a hasonlóság a belső oldalon is több, mint véletlen, de a Cyrus mellett álljon, hogy a ONElinear 12.5 cm-es meghajtójára jóval méretesebb mágnes került, mint a Diamond 230 16.5 cm-es hangszórójára. Látszik, hogy a Cyrus valóban jót akart és nem elégedett meg az átlagossal. A 25 mm-es lágy dóm magassugárzót nem szereltük szét, de a látható különbségek ellenére feltételezzük, hogy szintén a Wharfedale raktárából került a dobozba. Az igényes különbségek azonban itt is felfedezhetők, mivel a feltételezett gyártótól szokatlanul nagyméretű mágnes került ide is, valamint a frontoldalon egy fém rács védi a véletlen balesetektől.

Ha már szétszereltük a dobozt, akkor gondoltuk alaposabban körülnézünk a belsejében. Csalódnunk a továbbiakban sem kellett, mivel a falvastagság a kategóriában és az árcédula mellett, szinte már túl vastagnak is tűnik. A hangváltó alkatrészei szintén igényességről tanúskodnak, a kábelezésre sem lehet panasz, a csillapítóanyag mennyisége pedig nem csak megfelelő, hanem annak elhelyezése és rögzítése sem kifogásolható. Röviden; a tervezés és a gyártás során valóban odafigyeltek az apró részletekre, ami manapság ebben a kategóriában szokatlan, ezért már most jár egy nagy piros pont a ONElinear részére.

Meghallgatás

Miután kigyönyörködtük magunkat a dobozokban és az előlapi szövet felhelyezésével eltakartuk tesztalanyunk kinézetének egyetlen negatív részletét, nekifogtunk, hogy megfelelő partnereket keressünk a meghallgatásához. Erősítőként adta magát a mellé csomagolt Cyrus ONE HD, de mi először kissé furának találtuk (még a gyártó ajánlása ellenére is), hogy egy alig 140.000,-Ft-ba kerülő pároshoz egy közel 400.000,-Ft-os erősítőt társítsunk. Így első körben egy NAD C 326BEE kerül a ONElinear párosa mögé, forrásként pedig az Onkyo NS-6170 hálózati lejátszóját fogtuk be. Az összekötő és hangszórókábelek az Inakustik középkategóriájából érkeztek, a tápkábelek pedig a Neuron LightSpeed sorozatából kerültek ki.

Zenéink a szokásos jazz, elektronikus és komolyzenei kategóriákból érkeztek, így terítékre került több Karen Souza feldolgozás, pár Faithless és Yello szám, végül pedig Havasi Balázs 2015-ös koncertjének részletei.

A megszólalás több, mint meglepő. A hang selymesen lágy, angolosan visszafogott, de mindemellett levegős, részletes és rendkívül kellemes. A tér háromdimenziós, az énekes és a zenészek egy valós térbeli színpadon adják elő produkciójukat, mely mérete szintén mentes a túlzásoktól. A szélesség és a magasság szintén rendben, a „valóságérzettől” pedig már néha libabőrös is lesz a karunk. Az egyetlen megemlíthető negatívum talán a mélyek és a dinamika apró hiányossága, ami igazán nem is lenne elvárható egy mindössze 5″-os mélyközép sugárzótól, de a megszólalás tökéletessége mellett, helyenként mégis hiányérzetet okoz.

Elektronikus zenéink alatt szintén a mélyek és a dinamika az egyetlen pont ami apró hiányosságként említhető, de ennek ellenére, és amennyiben nem házibulira akarjuk használni a ONElinear-jainkat, nagyon kellemes élményben lehet részünk hallgatásuk közben.

Komolyabb műfajra váltva további meglepetés ér bennünket, mivel Havasi koncertfelvételünk szinte új életre kel. A tér még szélesebb, mint eddig, a zenészek pozíciói is jól behatárolhatók, bár nem annyira precízen, mint a német konkurens modellek esetén, de ugye azt a hangot nem is ilyen árcédulával szokták társítani. A hangszerhangok olyan kellemesen valósak és minden túlzástól mentesek, hogy a modell nevében szereplő „linear” szó létjogosultságát nincs is kedvünk vitatni.

Tesztünk végére érve azonban nem bírtuk ki, hogy a ONElinear párosa elé ne kössük be a ONE HD erősítőt, mivel kíváncsiak voltunk, hogy mit tudott még ennél is jobban összehangolni a gyártó az elektronika és a hangsugárzók között. Az eredmény nem is meglepő, hanem szinte már döbbenetes. Az alsóbb oktávok eddigi visszafogottsága eltűnt, a dinamika viszont előkerült, néha olyannyira, hogy az már ellentmond  a fizikának. A jelek szerint a Cyrus nem csak marketingnek használja a termékleírás azon bekezdését, miszerint az „elektronikáit és a hangsugárzóit összehangolta”, hanem valóban meg is tette.