Nem egy átlagos darab – Cyrus ONE HD erősítő teszt

A tradicionálisnak számító Huntingdon-i cég már több évtizede szokatlan formájú és méretű elektronikákkal forgatja fel az igényesebb hifi eszközök piacát. A méret és a forma azonban önmagában még kevés a sikerhez, ezért a Cyrus mérnökei minden készülékükhöz kiváló hangot is mellékelnek.

A Cyrus erősítői egyedi megjelenésükről, kellemes hangjukról és méretükhöz képest meglepően nagy teljesítményükről váltak híressé, melyekhez többnyire borsos árcédula is tartozott. A Brit gyártó azonban a ONE modell bevezetésével jelentősen mérsékelte az árakat, az új ONE HD típussal pedig az ésszerű szolgáltatásokat is maximalizálta, miközben a hangminőségből továbbra sem engedett.

Megjelenés és szolgáltatások

Tesztünk jelenlegi főszereplőjét kézbe véve azonnal feltűnik, hogy a jellegzetes „cyrusos” forma és a méretek megmaradtak, de mindezek mellett az előlap megjelenése rendesen megváltozott a korábbi készülékekhez képest. A frontoldalt két, az előlap méretéhez viszonyítva hatalmas tárcsa uralja, melyek közül az egyikkel az aktuális forrást, a másikkal a hangerő szintjét állíthatjuk be.

Kijelző nincs, de van helyette jó sok LED, melyek a bemenetválasztó és a hangerő méretes tekerentyűi köré kerültek. Elsőre kissé puritánnak tűnik ez a megoldás, de a bekapcsolást követően teljesen megváltozik a véleményünk. A körkörösen elhelyezett LED-ek a bekapcsológomb megnyomása után életre kelnek és a drága, modern autók műszerfalát idéző fényjátékba kezdenek. Igazi „vakítós” előadásban van részünk, de bazárinak mégsem neveznénk, mivel van benne valami, ami egyedisége mellett komollyá is teszi.

A tükörfekete előlap más érdekességet nem tartogat, így gyorsan áttérünk a hátoldalra, ahol a frontoldali minimalizmusnak nyomait sem találjuk. A szokásos analóg ki- és bemenetek mellett (melyek között pre out és phono is található) egy digitális koax, egy optikai aljzat, valamint egy „B” típusú USB port is helyet kapott. A digitális részekhez igényes ESS Sabre D/A átalakító jár, amely maximálisan 32 bit / 192 kHz teljesítményre képes, valamint megbirkózik a 128 Mhz-es DSD anyagokkal is.

A hangszórókimenetekből két párat találunk, melyek kettős kábelezésre nyújtatnak lehetőséget, kettős erősítésre azonban nem. A tápkábel cserélhető, a firmware frissítésére pedig egy micro USB aljzat kínál lehetőséget.

A külsőségek után a belsőségeket vettük szemügyre, igaz csak „online”, mert a ONE HD-t nem szereltük szét, de a képek alapján a belső felépítés példaértékű. Hatalmas toroid transzformátor, minőségi alkatrészek, egymástól elkülönített áramköri részek és rövid jelutak jellemzik az egész megépítettséget. A gyári leírásokat olvasgatva kiderül, hogy az erősítő D osztályos hibrid végfokokkal, A/B osztályos fejhallgatóerősítő-modullal és aptX HD Bluetooth vevővel is rendelkezik.

A ONE HD már az új kor szellemében készült, ezért mobiltelefonról a megfelelő alkalmazás letöltését követően, játszi könnyedséggel kezelhető. A gyártó annyira komolyan vette ezt a dolgot, hogy hagyományos távvezérlőt nem is mellékelt a készülékhez, így a fizikai kontaktus nélküli kapcsolathoz mindenképpen valamilyen Bluetooth képes mobileszközre van szükségünk. Az alkalmazás letöltését követően a koncepció értelmet is nyer, mivel a ONE HD applikációja pofon egyszerű, jól kezelhető, gyors, kényelmes és a készülék minden funkciója könnyen elérhető. Ilyen alkalmazás mellett valóban nem hiányzik a hagyományos távvezérlő.

Meghallgatás

A külsőségek, a felépítés és a szolgáltatások vizsgálata után nem maradt más, mint megismerkedni a Cyrus ONE HD zenei képességeivel. A csomag, amiben tesztalanyunk érkezett, tartalmazott egy pár azonos márkajelzéssel ellátott hangsugárzót is, melyeket a gyártó leírása alapján a ONE modellekhez optimalizáltak. Ennek ellenére mi az első körben mégis úgy gondoltuk, hogy egy közel 400.000,-Ft-os erősítő mellé valami komolyabb hangkeltő illene, mint a 140.000,-Ft-ot alulról súroló márkatárs dobozok. A gondolatot tett követte és először egy KEF Q350, majd egy ELAC BS 244.3 páros került a ONE HD mögé.

A kábelezés nagyrészt az Inakustik középkategóriájából került ki, a gyári tápkábelt egy minőségi darabra cseréltük, a forrás szerepét pedig az Onkyo NS-6170 hálózati lejátszójára bíztuk. Zenéik a már szokásosnak nevezhető Karen Souza, Faithless, Yello és Havasi négyesből álltak, akikhez csatlakozott Allan Taylor is.

Az egyes számú „segítőnek” kinevezett KEF Q350 olyan testes megszólalást produkál, ami rendesen meg is lep bennünket. Több alkalommal hallottuk már ezeket a hangsugárzókat, de eddig ilyet még soha nem tapasztaltunk. A megszólalás levegős, de mégis testes, nyugodt és részletes, bár a tér egy kissé szűkebb, mint azt szeretnénk. Igaz mindezt a CD minőséget ígérő Bluetooth kapcsolaton keresztül tapasztaltuk, mely hangminősége megfelelő zenei tartalommal, a legkisebb mértékben sem volt kifogásolható. A vezeték nélküli kapcsolaton keresztül kipróbáltunk több forrásanyagot is, azokat az MP3-tól a FLAC-ig váltogatva és annak ellenére, hogy a különbségek jól hallhatók voltak a minőségi lépcsők között, még a leggyengébb 128-as MP3 esetében sem találtunk komolyabb kivetnivalót a megszólalásban, a tömörített formátum eredendő hibáit leszámítva.

Az Onkyo hálózati lejátszójára váltva, a minőségi ugrás azonnal feltűnik. A tér a helyére kerül, a testesség mellett a részletesség nő és a színpad is valós, háromdimenziós helyszínné változik. Ezért mi, a vezeték nélküli lehetőségek tagadhatatlan javulása mellet is, még mindig inkább a jobb minőségű vezetékes kapcsolatot javasoljuk mindenkinek.

A második körben az ELAC 240-es sorozatának „nagyobbik kisdoboza” kerül sorra, ahol a korábban már tapasztalt testesség megmarad, de minden egy kicsit tovább finomodik. A hangszerek és a zenészek pozíciói pontosabbak, a térábrázolás precízebb, az apró neszek és zajok kontúrosabbak, valamint minden hang valószerűbb, mint korábban. A remek hang mellett azonban a teljesítményre sem lehet panasz. A nem túl érzékeny ELAC dobozokat a ONE HD olyan könnyedséggel kergette arra a hangerőszintre, amit már mi is soknak találtunk, hogy szinte öröm volt hallani, Faithless albumunk elindítását követően pedig már szinte (és a jelző jobbik értelmében vett) házibuli hangulatot varázsolt körénk.

Végül nem bírtuk ki, hogy ne kössük be a Cyrus hangkeltőit is, melyeket a gyártó kimondottan a ONE sorozat erősítőihez hangolt és ajánl. Érdeklődéssel vártuk, hogy mit fogunk hallani a KEF Q350 árának kicsit több mint felébe, az ELAC BS244.3 árának pedig nagyjából harmadába kerülő dobozoktól, de legnagyobb meglepetésünkre nagyon pozitívan kellett csalódnunk. A ONElinear névre keresztelt hangsugárzókat a gyártó valóban összehangolhatta az erősítővel, mert a megszólalás nem csak feszegeti, hanem túl is lépi a kategória határait. A hang kellemesen selymes, angolosan visszafogott, de mégis részletes, azonban a legjobb az egészben a tér, ahol valós háromdimenziós színpadon jelennek meg az előadók. Az alsó frekvenciák kissé jobban háttérbe kerülnek, mint korábban, ami a kisebb membránméret velejárója, valamint a dinamika is visszafogottabb, de mindezek ellenére nagyon jó az előadás.

Szinte hihetetlen és először mi is nagyon elcsodálkoztunk azon, hogy miként tud ilyen produkcióval előállni egy szerénynek nevezhető árcédulával ellátott hangkeltő, a drágább darabok között. Feltehetően a Cyrus műhelyében alapos munkát végeztek az összehangolás során, ami valódi és nem csak „marketing eredményekkel” járt.

Tesztünk után egy darabig még cserélgettük a dobozokat, váltogattuk a különböző stílusokat és forrásokat, de a Cyrus ONE HD-n nem igazán találtunk fogást. Hangja rendkívül kellemes, részletes, amit nevezhetnénk akár a klasszikus angol hangzás újraértelmezésének is, de mindenesetre bármeddig el tudtuk volna hallgatni, bármelyik összeállítással.

Az egyetlen negatívum talán amit fel tudunk hozni, az az árcédulán szereplő összeg, mivel ebben az árkategóriában már számos további nagy név is versenyez, hasonlóan kimagasló produkcióval. Azonban ONE HD kissé borsosabb árazása mellett szólhat a minőségi D/A konverter,  az USB „B” aljzat, a rendkívül jól használható mobilalkalmazás és a különleges megjelenés, valamint a hasonló árkategóriájú konkurens darabok szintjén lévő hangminőség, ami azok többségénél komolyabb teljesítménnyel párosul.