Mindig jó a háznál egy hibrid – NAD C368 erősítő teszt

Mindig örömmel üdvözöljük, ha belefutunk egy NAD készülékbe, mivel tudjuk, hogy stabil minőséget és jó hangot várhatunk. De mi van akkor, ha egy ilyen klasszikusnak számító gyártó felül a haladás vonatára, szakít a hagyományokkal és alárendeli elektronikáit a mai kor technológiáinak és elvárásainak?

A NAD mind kinézetben, mind az alkalmazott megoldások terén azokhoz a konzervatív gyártókhoz tartozik, akik a „régi iskola” tanításait követik. Azonban úgy tűnik, hogy a piac és a fejlődés a tradicionális nézeteket valló cégeket is rákényszeríti, hogy valami újat alkossanak, így kerülhetett a NAD legnépszerűbb és megfizethető középkategóriás erősítőire a „Hybrid Digital DAC Amplifier” felirat. Jelen tesztünkben arra keressük a válaszokat, hogy ez pontosan mit is takar és milyen hangra számíthatunk ezután a NAD termékeitől.

Megjelenés

A NAD híresen konzervatív gyártó, akinek egyik jelmondata, hogy a kinézet nem mehet a hangminőség rovására, amit annyira komolyan is vesz, hogy nagyon ritka, amikor egy NAD készülék láttán a szép jelző jut az eszünkbe. Tesztünk főszereplőjével sincs ez másként, mivel megjelenése alapján és kissé hunyorítva, akár lehetne egy 20 évvel ezelőtti gyártmány is. Formája egyszerű, funkcionális, nem csúnya, de nincs benne semmi egyedi vagy különleges és már az első pillanatban látszik, hogy nem egy divattermékkel van dolgunk.

A C368-at az „egyenszürkeség” uralja, beleértve a hangerő tárcsáját és az előlapi gombokat, ami kissé unalmas, de annál funkcionálisabb megjelenést kölcsönöz. Az egyhangúságot csak az előlapi kijelző töri meg, látványosan sikerült, kellően informatív és jól olvasható minden, ami csak megjelenik a színes LCD-n. Az összerakás minősége angolosan precíz, a gombok nyomáspontja, érzékenysége és a hangerőállítás finomsága ebben a kategóriában is igen jónak nevezhető.

A készüléket megfordítva, szintén nem kápráztat el bennünket különleges megoldásokkal, de ami van, az minőségi. A hátoldalon találunk egy pár optikai és egy pár koax digitális bemenet, a szokásos analóg aljzatok mellett. Hangszóró csatlakozóból két párat kapunk, a trigger aljzatok mellett, az egyetlen nem megszokott dologként egy Bluetooth antenna mered ránk a hátlapról, mint az új idők szelének jelzőárbóca.

Kicsit jobban körülnézve, felfedezünk még egy, bár inkább két érdekes pontot, amit jelenleg 2 darab kis méretű, de annál nagyobb „MDC” feliratokkal ellátott takarólapocska fed. Ezeket eltávolítva ide helyezhetjük be az opcionális MDC modul kártyákat, a különálló modulokkal pedig elláthatjuk erősítőnket hálózatos funkciókkal, HDMI és USB bemenetekkel vagy akár egy komplett multi-room szolgáltatásokkal rendelkező BluOS rendszerrel.  A NAD valóban komolyan gondolja a bővíthetőség lehetőségét, amihez komplett megoldásokat és modulokat kínál, így nem kell egyből megvennünk azokat a szolgáltatásokat, melyekre nincs szükségünk, de ha később mégis fejleszteni szeretnénk, akkor azt egyszerűen megtehetjük..

Térjünk rá a tesztünk címében szereplő megoldásra, mely elég szokatlan egy olyan régimódinak nevezhető gyártótól, mint a NAD. Ez pedig nem más, mint a kapcsolóüzemű tápegység és a D osztályú végfokok alkalmazása. Ezekkel a megoldásokat leggyakrabban az olcsó elektronikáknál találkozhatunk (bár jól elkészítve olyan neves gyártók készülékeiben is megtalálhatjuk, mint például a Primare), mivel előállításuk rendkívül költségtakarékos is lehet, mivel ez a megoldás nem igényel nagy és nehéz transzformátorokat és hűtőfelületeket. A NAD rálépett erre az útra, ezért kíváncsiak voltunk, hogy a neves cég mit tudott összehozni ezzel a technikai megoldással. Magunkban megelőlegeztük, hogy egy ilyen megbecsült gyártó nem fog félkész vagy nem megfelelő minőségű terméket kiadni a kezéből, de azért kicsit ott volt bennünk, a „mi van ha mégsem úgy sikerült” kérdés.

Meghallgatás

Nem akartunk túlzásokba esni, ezért a C368 mellé egy pár ELAC 247.3-at társítottunk, egy Onkyo NS-6170-et (melyekről hamarosan teszt is jelenik meg oldalunkon) megtettünk lejátszónak, az elektronok szállítását pedig  Inakustik Referenz kábelekre bíztuk. Ezzel az összeállítással titkon reméltük, hogy kissé kizökkentjük a NAD-ot a „legendás nyugalmából”, de annyit előre elárulhatunk, hogy ez nem igazán sikerült.

A NAD elektronikákkal kapcsolatban van egy „állandósult elvárás” a fejünkben, ez pedig az a hang, amit a gyártótól nagyrészt megszoktunk és legtöbbször a visszafogott, nyugodt, semleges és részletes jelzők jutnak róla az eszünkbe. Nem volt ez másként most sem, így már a teszt legelején megnyugodtunk, hogy az új megoldások ellenére, a régi „nados” hangzásban lesz részünk.

Megszokott jazz zenéinkkel kezdtünk és mint már kiderült, minden előzetes aggodalmunk felesleges volt. A hang nyugodt, részletes, semleges, vagyis pontosan olyan, mint amit a NAD legtöbb típusától már korábban megszoktunk és elvárunk. A térábrázolás mesteri, a színpad mind szélességben, mind mélységben megjelenik, a zenészek pedig szépen megtalálják a helyüket rajta. A méretekkel nem esik túlzásokba, a magasság, a szélesség és a mélység inkább valóságos mint művi, bár az utóbbi szokott nagyobb népszerűségnek örvendeni, de mi jobban szeretjük a valósabb arányokat. A zongora hangja természetes, jók a lecsengések és érezni a hangok súlyát. A mélyek pontosak, kellően megfogottak, az egész megszólalás valahogy virgoncnak hat, ami jól áll neki. A hang összességében kissé lágy (még az ELAC-ok és az Onkyo közreműködésével is), de annak a jó értelmében, mivel ez az, ami még elég részletet hordoz ahhoz, hogy a hangszereket akár egyesével is analizálhassuk, de akkor sem fárasztó, ha nem akarunk elveszni az apróságok között.

A jazz után következett a már unalomig ismert Daft Punk albumunk. Azt eddig is tudtuk, hogy a Random Access Memories egy jól sikerült és dinamikában gazdag felvétel, de most mintha még egy kicsit több lett volna mindezekből, mint eddig. A részletek ugyanúgy megjelennek, a hangszerek szépen követik egymást és akkor sem esnek pánikba, ha egyszerre kell megszólalniuk. A hang kellemes, nagyon semleges még mindig a megszólalás és a hangerőt kissé feljebb tekerve is megmarad minden pozitívum. A C368 a jelek szerint bőven rendelkezik tartalékokkal, így a magasabb hangerő sem okozhat gondot.

A továbbiakban már teljesen véletlenszerűen válogattuk zenéinket, így a keményebb rock-on keresztül a magyar pop slágereken, Hans Zimmer zenéin és néhány Punnany Massif számon át, elég sok minden következett, de a NAD erősítő jól vette az akadályokat és nem tudtuk zavarba hozni, pedig nagyon szerettük volna.