Megjelent a FreeSync és a VRR a Samsung 2018-as TV-iben

A Samsung az év elején Milánóban jelentette be, hogy az idei TV-i támogatni fogják a 120Hz-es VRR (variable refresh rate) és FreeSync technológiákat, mivel a monitorok után a televíziós piacon is egyre nagyobb az igény ezekre a szolgáltatásokra.

A koreai gyártó korábbi bejelentését a jelek szerint komolyan is gondolta, mivel pár napja már elérhető a VRR és FreeSync technológiákat támogató firmware frissítés a Samsung 2018-as felsőkategóriás TV-ihez.

Az újdonságok annak ellenére jelentek meg, hogy a használatukhoz szükséges HDMI 2.1 szabvány véglegesen elérhetővé vált volna. A Samsung, a készülékein jelenleg megtalálható HDMI 2.0 interfészt tette alkalmassá a VRR és FreeSync használatára, melyet több, már a HDMI2.1 szabványhoz tartozó funkcióval egészített ki.

A legújabb technológiát jelenleg csak az AMD támogatja, de ennek ellenére mégis nagy érdeklődésre számíthat az újdonság a megfelelő PC-vel rendelkezők, valamint az Xbox One S és One X konzol tulajdonosok körében. A Samsung információi alapján az eddigi 15.4 ms-os input lag 7 ms-ra csökkenhet, továbbá az új „Fast FRC” (Frame Rate Compensation) segítségével lehetőség nyílik a mozgáskompenzációs algoritmusok használatára játék közben, melyek bekapcsolt állapota is mindössze 24 ms késleltetés okoz.

Az új firmware az Egyesült Államokban már elérhető a Samsung idei QLED (Quantum Dot) TV-ihez, továbbá az NU8000 sorozat LED LCD készülékeihez. Az európai, valamint a hazai készülékek firmware frissítésének megjelenéséről jelenleg még nincs információ.

forrás: samsung