Marantz NR1609 teszt

Jelenlegi tesztünk főszereplője megkapta a legújabb hang- és képfeldolgozó technológiákat, fejlett vezeték nélküli multi-room megoldásokkal rendelkezik és szolgáltatásai között helyet kapott az egyre jobban terjedő mesterséges intelligencia is. A számos újdonság mellett azonban gyártójának tradicionális megjelenése és hangminősége változatlanul megmaradt, melyekhez karcsú dizájn társult.

A Marantz „slimline” AVR családja már több, mint tíz éve azok számára biztosít ideális megoldást, akik egy kis helyigényű, minőségi és a legmodernebb szolgáltatásokkal jól megpakolt AV-erősítőt szeretnének. A modellsorozat egyik legújabb tagjaként az NR1609 ezeket az igényeket próbálja legjobb tudása szerint kiszolgálni, mi pedig tesztünk keretében megpróbáltuk kideríteni, hogy idén mit tudtak még belepakolni a mérnökök a karcsú dobozba.

Megjelenés és szolgáltatások

Az NR1609 a Marantz karcsúsított sorozatának második és egyben legnagyobb darabja. Megjelenése az elmúlt pár évben szinte semmit sem változott, azonban szolgáltatásait tekintve már mindet tud, amit napjainkban egy tisztességesen felszerelt házimozi erősítőtől elvárhatunk. Elődjéhez hasonlóan 7 erősített csatornával rendelkezik, 2 darab mélysugárzó kimenet került rá, így önerejéből akár egy 5.2.2 installáció megszólaltatására képes.

A hét pár hangszórókimenet mellett kapott helyet egy előerősített sztereó kimenet, a Zone 2 csatlakozók, egy optikai, egy koax digitális és egy Ethernet aljzat, valamint a Wi-Fi és Bluetooth antennák. A csatlakozók mennyisége leginkább átlagos, azonban az alacsony építésnek köszönhetően szinte a teljes hátoldalt sikerül kitölteniük. A készülékre 8 darab HDMI bemenet és egy ARC képes kimenet került, mely utóbbi jelenleg még nem, de egy későbbi firmware frissítéssel eARC képessé válhat.

Az új modellt felkészítették a legújabb 3D-s hangformátumok kezelésére, így a Dolby Atmos a DTS:X és ezek legújabb virtuális változatai is rendelkezésre állnak. A képformátumok teljes (4K/60Hz, 4:4:4 szín felbontás, BT.2020, valamint HDR10, Dolby Vision és Hybrid Log Gamma kompatibilitás) támogatottsága sem maradt ki a szolgáltatások közül, a régebbi, alacsony felbontású képanyagokhoz pedig fejlett 4K felskálázás tartozik.

A D+M csoport tagjaként az NR1609 is rendelkezik a Heos vezeték nélküli multi-room megoldással, amelynek legfrissebb változata már Amazon Alexa, Google Assistant, SIRI, valamint JOSH hangvezérléssel egészült ki. Utóbbiak használatához egy kompatibilis okoshangszóró szükséges, de ha ez is meg van, akkor számos funkció vezérlésére nyílik lehetőség hangutasításokkal.

A hálózatos lehetőségek között számos variáció áll rendelkezésre és az NR1609 a legnépszerűbb zenei források elérését is biztosítja. Az online streaming szolgáltatások között megtalálható a Spotify, Deezer, Soundcloud, a Tidal és az Apple Music, a vezeték nélküli opciókat pedig az AirPlay2 erősíti.

Az NR1609 az elődöknél is már megszokott elegáns megjelenést örökölte. A szimmetrikusan elhelyezett hangerő és a bemenetválasztó között kapott helyet a teljes méretű kijelző, aminek örülünk és reméljük, hogy a gyártó továbbra sem vezeti be a nagyobb modelleknél alkalmazott kör alakú ablakocskát.

A kijelző alá közvetlenül a vékony vezérlőgombok kerültek, melyek szinte észrevehetetlenül simulnak az előlapba. Alattuk a fejhallgató aljzata, a bemérőrendszere mikrofonjának csatlakozója, egy USB és egy HDMI port kapott helyet.

A front szálcsiszolt alumíniumból készült és nem csak annak látszik. A nagyobb szériákhoz hasonlóan az előlapot két íves műanyag elem fogja közre, ami egyedi megjelenést kölcsönöz a karcsú AVR-nek. A látványt tovább emelte, hogy a tesztalanyunk arany-ezüst színben érkezett, ami üdítően törte meg a körülötte lévő feketedobozos elektronikák egyhangúságát.

Teljesítményadatai szintén nem változtak elődjéhez képest, maradt a csatornánként 50 watt, 8 ohm terhelés mellett, amihez a szokásos 70 százalékos teljesítménygarancia tartozik. A beépített D/A konverterek minőségi, 32 bites AKM típusok, melyek a WAV, ALAC és FLAC formátumok 24 bit/192 KHz-es változatait, valamint a DSD anyagokat 5.6 MHz-ig képesek feldolgozni.

Az akusztikai korrekciót évek óta változatlanul az Audyssey MultEQ bemérő rendszere végzi, de már rendelkezésre áll az Audyssey MultEQ Editor alkalmazás is, ami opcionális lehetőségként segít a beállítások finomhangolásában.

Meghallgatás

A meghallgatást 5.2-es összeállításban kezdtük, majd 5.2.2-re váltottunk, hogy a kis Marantz képességeit objektumalapú formátumokkal is próbára tegyük. Tesztünkhöz a Polk Audio Signature E sorozatú hangszórói közül fogtunk be párat, az alsó tartomány megszólaltatását pedig 2 darab Taga TSW-90.v4 mélysugárzóra bíztuk.

A meghallgatást megelőzően elvégeztük a szokásos beállításokat és adtunk egy kis munkát az Audyssey bemérőrendszernek is. Utóbbinál egészen jó eredményt kaptunk, így csak kis mértékben kellett az Editor alkalmazással belepiszkálnunk a kapott értékekbe. Meg kell említenünk az NR1609 menürendszerét, amit már elődjénél is nagyon szerettük, mivel lépésenként végigvezet a kezdeti beállításokon, továbbá felépítése is jól átgondolt, logikus és egyszerű.

A beállításokat követően hozzáfogtunk tesztünkhöz, ahol először a Ragadozó városok és a John Wick második részének jeleneteivel tettünk próbát, majd objektumalapú demóinkat is bevetettük. Sokcsatornás zenének pár AC/DC és Michael Buble koncertrészletet választottunk, a sztereó meghallgatáshoz pedig jazz és elektronikus kedvenceink közül válogattunk.

Elsőre az tűnik fel, hogy vagy a Marantz mérnökei kerekítették rendesen lefele a teljesítményre vonatkozó adatokat, vagy a többi gyártó szépíti őket túlzottan, de a hangerő egy cseppet sem kevés az specifikációban feltüntetett értékek ellenére. Persze jól tudjuk, hogy a gyártók többsége nem a hétköznapi, valós használat alapján méri az elektronikáinak teljesítményét és a csatornánkénti minimum 100 W feltüntetése szinte már elvárás a vásárlók többségének részéről, de néha mégis jó látni, hogy van még cég, aki a valóságot meri kiírni egy készülék mellé.

Persze csodát mégsem nem lehet várni, az NR1609 hangerejét 80 százalék fölé tekerve értük csak el a megfelelő hangerőt, azonban még itt sem tapasztaltunk semmilyen torzítást vagy egyéb rendellenességet. A megszólalás meggyőző, bár néha hallani, hogy a kis Marantz tartalékai már a végükhöz közelednek, mivel dinamikából egy kicsit többet simán elviselnénk. A hangzás azonban a nagyobb modelleket idézi, feltűnő a részletesség és a tiszta megszólalás, a beszédhangok pedig jól érthetőek maradnak az összetettebb jelenetek alatt is.

A filmbeli guruló városok, robaja, a hatalmas gépek zakatolása, az alkatrészek fémes csikordulása kellően élethű, de emellett a robbanások ereje is megfelelő. A tér kellően széles, magas és a Marantz AV-erősítőinél megszokott, az átlagosnál kissé informatívabb háttérhangok is szépen megjelennek. A magasak élénkek és néha már kissé túlzásba esnek, bár ez utóbbi inkább a Polk Audio szettünkkel történt párosítás számlájára írható.

Összességében kellemes és kiegyensúlyozott amit hallunk, a dinamika elfogadható és csak ritkán van némi hiányérzetünk. Az előadás kellően pontos és részletes, egyedül a dinamikával és az alsó tartomány erejével kapcsolatban alakul ki némi plusz elvárásunk. .

A Ragadozó városok után a John Wick második részével folytatjuk, ahol az autósüldözés alatt a V8-as motorhang egészen meggyőző. A hangerő itt is elegendő, dinamika szintén, bár utóbbi eléggé a határon táncol. A raktárépületben eldördülő lövések erőteljesek, a küzdelmesebb jelenetek alatt pedig rendesen érezni az ütések súlyát.

A Dolby Atmos demók hozzák az előzmények alapján elvártakat. A tér széles, a megszólalás részletes, a fölöttünk zajló történések pedig pontosak és határozottak. Igaz, az objektum alapú hang bemutatására készült anyagok hangkeverése kategóriákkal jobb, mint az ebben a formátumban készült filmek hangja, de ettől függetlenül az NR1609 filmek esetében sem fog csalódást okozni szerintünk..

A zenei anyagokra áttérve Michael Buble koncertjével kezdünk, ahol hatalmas térrel és pontos hangszerhangokkal találkozunk. Az énekhang kellemes, a színpad széles és magas, de ennek ellenére mélységgel nem igazán rendelkezik. A közönség hangjai, a nevetések és az apró zajok azonban a szokottnál is jobban előtérbe kerülnek, ami egészen jó valóságérzettel párosul.

AC/DC koncertünk jól indul, de a komolyabb erőtartalék hiánya itt a legfeltűnőbb. A hangerő nem kevés, de az egész koncert hangulata kissé fáradtabbnak tűnik, mint azt megszoktuk. A tér megjelenítése viszont itt is példás, a tömeg minden oldalról körbevesz bennünket és néha már valóban úgy érezzük mintha mi magunk is ott lennénk, amikor a több ezer ember egyszerre kiabálja körülöttünk, hogy „thunder”.

Sztereó anyagaink következnek, ahol kedvenc jazz előadónk hangja nagyon kellemesen szólal meg. Az ének és a hangszerek hangja élettel teli, a színpad pedig tágas, de nem igazán mély. Az énekes pozíciója tisztán kivehető, a zenészek is egészen jól elkülönülnek, de csak a színpad síkjában lehet megkülönböztetni a helyüket. A magasak néha kissé túlzásba esnek, bár inkább csak feltűnő, mint zavaró módon.

Yello albumunk megszólalása kellően erőteljes, a tér szintén széles és magas, de valódi mélység itt sem igazán alakul ki. A részletesség azonban nagyon jó, sok apró hang van jelen, viszont a dobokra ráférne egy kis plusz energia. A hangerő szintén nem bizonyul kevésnek, mindössze, csak egy kis plusz dinamikát hiányolunk az előadásból.

  • Kivitelezés
  • Kinézet
  • Szolgáltatások
  • Hang (mozi)
  • Hang (sztereó)
  • Ár/érték
4.8

Összefoglalás

AV-Magazin: AJÁNLOTT

A Marantz NR1609 összességében nem okozott csalódást. Hangja a gyártótól már megszokott pozitívumokat hozta, melyek mellett csak pár apróbb negatívummal találkoztunk. A legfeltűnőbb talán a kissé korlátozott dinamika volt, ami azonban csak az energiaigényesebb filmjelenetek alatt és rockkoncertünk közben jelentkezett, más esetekben nem igazán éreztük hiányát. A filmeknél kellemesen nagy térbe helyezte a történéseket, melyhez pontos és tiszta megszólalás társult, a beszédhangok pedig mindvégig jól érthetőek maradtak.

A legtöbb változás az elődmodellhez képest szolgáltatásai között fedeztük fel, ahová bekerültek az idei év nagy slágerei. A legújabb hang- és képformátumok mellett, már a hangvezérlés lehetősége is rendelkezésre áll, az eARC pedig igaz még nem szerepel a szolgáltatások között, de szerintünk hamarosan érkezik, mivel a nagyobb modellek már megkapták egy frissítés formájában.

Az NR1609 aktualizált szolgáltatásai napjaink elvárásainak maradéktalanul megfelelnek, megjelenése a gyártótól megszokott különlegességeket viseli magán, a felhasznált anyagok pedig kissé kategóriája fölé emelik.  Az adatlapján feltüntetett teljesítményadatoktól sem kell megijedni, mivel Polk Audio dobozainkat képes volt kellően meghajtani, de ennek ellenére nem árt körültekintően nagyobb érzékenységű partnereket választani mellé.

A Marantz NR1609-et leginkább azoknak ajánljuk, akik a mindent elsöprő erő és dinamika helyett az apró finom részletek kellemes megjelenítését helyezik előtérbe, továbbá a jövőálló szolgáltatásokat és az egyszerű elhelyezhetőséget tartják szem előtt.

Marantz NR1609 listaár: 199.990,-Ft