Közepes négyes 4. rész – Magnat Quantum 675 hangfal teszt

A megfizethető árú, középkategóriás álló hangsugárzókat felvonultató tesztsorozatunkban először megismerhettünk egy amerikai gyártót, majd egy feltörekvő és egy tradicionális, az angol irányvonalat követő versenyző következett. Most azonban visszatérünk az öreg kontinensre, hogy egy jó hírnévnek örvendő német résztvevőnek is helyet szorítsunk csoporttesztünkben.

A Boston Acoustics A 360, Q Acoustics 3050 és a Wharfedale Diamond 230 meghallgatása után elérkeztünk utolsó fellépőnkhöz, mely a Magnat Quantum sorozatának legkisebb állódoboza. Választásunk azért esett erre a modellre, mert árazása és felépítése alapján teljesen beleillik mezőnyünkbe, de mindezek ellenére mégis kissé kilóg a sorból.

A Magnat doboza az első olyan résztvevője tesztsorozatunknak, mely adatlapjáról nem a „Made in China” felirat köszön ránk, de a gyártás helyéről további információt mégsem sikerül megtudnunk. Feltételezzük, hogy házon belül készül, ami jó előjel, mivel a Németországban készülő termékek mindig is minőségükkel, tartósságukkal és precizitásukkal emelkedtek ki a tömegből.

Megjelenés

A Quantum 675 a német minőség jó hírnevét próbálja továbbvinni, mivel megjelenése egész komolyra sikerült. Az elegánsan hi-tech kinézet mellé hajlított oldallapokat és fém rácsozatot kapott, de a látványon túl a felhasznált anyagok minőségére sem lehet panasz. A kabinet legnagyobb részét barna, famintás fólia borítja és annak ellenére, hogy a fényes fekete bevonatból csak az előlapra és a talprészre jutott, mégsem kelt olcsó hatást. Az összerakás példás, az illesztések precízek, a világos hangszórómembránok és a sötét fémrács kontrasztja pedig tovább fokozza a minőségérzetet.

Bár a hangszórók a rácson keresztül is jól láthatók és ennek a megoldásnak a különböző frekvenciákra sincs negatív hatása, mégis levesszük a takarókat, hogy jobban szemügyre vehessük a meghajtókat.  A magas hangokért egy lágy szövetdóm felel, ami a szokásos 25 mm helyett 30 mm-es mérettel rendelkezik és manapság ritkaságnak számító ferrofluid csillapítást kapott.

A dómot két darab 17 cm-es mély-középsugárzó fogja közre, melyek együtt egy 2.5 utas rendszert alkotnak. A mély-közepek membránjai nem a kategóriában legelterjedtebb impregnált cellulóz vagy szövött szintetikus anyagból készültek, hanem egy alumínium-kerámia szendvics szerkezetből, mely a gyártó adatai alapján rendkívüli merevséget biztosít számukra.

A doboz hátsó részére áttérve először két hatalmas reflexnyílással találkozunk, melyek szinte alig férnek el a keskenyedő hátlapon. Tovább haladva a reflexportok alatt a kettős kábelezésre alkalmas csatlakozókat találjuk, melyek szintén a kategórián túlmutató, igényes darabok. Az összeszerelés minősége beleköthetetlen, az illesztések még a kevésbé látható helyeken is pontosak. Minden részlet gondosságról és odafigyelésről tanúskodik.

A gyári specifikációk alapján ez a modell akár a felsőbb ligákban is megállhatná a helyét, mivel frekvenciamenete 22 Hz-től 50.000 Hz-ig tart, érzékenysége 92 dB, impedanciája 4-8 ohm, maximális terhelhetősége pedig 300 watt. Méretei teljesen átlagosnak nevezhetők, a 95 cm-es magasságához, 20 cm-es szélesség és 32 cm-es mélység tartozik. Súlya közel 20 kg darabonként, ezért a gyártó által megadott 25 mm vastag MDF-ből készült kabinetre vonatkozó adat teljesen hihetőnek tűnik.

Meghallgatás

Tesztsorozatunk utolsó fellépőjének meghallgatásánál sem változtak a „stábtagok”. Ismét a NAD C326BBE erősítő és Onkyo NS-6170 hálózatos lejátszó került a dobozok elé, az összeköttetést pedig a szintén elmaradhatatlan Inakustik Excellenz kábelekre bíztuk. Az előkészületekkel gyorsan végeztünk, így hozzá is foghattunk annak kiderítéséhez, hogy  milyen produkcióra képes valójában a papíron meggyőző adatokkal rendelkező páros.

Zenéink szintén maradtak, így elsőként Karen Souza – Essentials albumáról a Creep következett, majd a New Year’s Day és a Billie Jean feldogozások, ezt követte Allan Taylor – There Was a Time dala és befejezésnek kedvenc Daft Punk lemezünk kezdő és záró számai tették próbára a Quantum 675 tudását.

A Creep-ben megszólaló zongora meggyőző, a hangok hatalmas térben lebegnek, de a magasakban felfedezünk egy kis érdes keménységet. Az énekhang hihetetlenül pontos, az énekes és a zenészek pozíciói határozottak, szinte mindenkire rá lehet mutatni, aki a színpadon van.

A Billie Jean dobjai annyira valósak, hogy kis túlzással talán még a gyártójukat is meg lehetne nevezni a hallottak alapján. Az énekhang jól pozicionált, a gitár húrjainak hangja pedig kellemes. Ezen a felvételen a cinek kissé több szerephez jutnak, mint kellene (részben ezért is szeretjük használni ezt a felvételt tesztjeinken), amit a 675 még tovább hangsúlyoz, ezzel kicsit fényessé és egyben keménnyé téve a felső frekvenciák megszólalását.

Allan Taylor hangja egy valós előadóteremben és valós távolságból hallatszik. Az ének határozott, rendkívül jól artikulált és szinte még az énekes lélegzetvételét is hallani. A zongora hangja több mint meggyőző, a hangszer pedig már szinte a fizikai valójában is megjelenik előttünk. A megszólaló mélyek tovább fokozzák az eddig hallottakat, pontosságuk és részletességük vitathatatlan, ellenben a gyári specifikációkban feltüntetett 22 Hz-es alsó határértéket erős túlzásnak érezzük.

A Give Life Back to Music dinamikája talán a mai nap legjobbja. A hangszerek szépen elkülönülnek, de mégis egységet alkotnak, a torzított gitárhang pedig mindent visz. A magasak rendkívül részletesek és a zene legapróbb rezdüléseit is igyekeznek visszaadni, bár kissé itt is hangsúlyosabbak, mint azt szükségesnek éreznénk.

A Get Lucky Club Mix verziója hatalmas térben szólal meg. A dobok kellően kemények, a hangok harmóniája nagyon jó, ha az a kis túlzás nem lenne a felsőbb frekvenciákban, akkor akár még a kiváló jelzővel is illethetnénk a megszólalást.