Közepes négyes 3. rész – Wharfedale Diamond 230 hangfal teszt

Tesztsorozatunkban egy olyan tradicionális angol név következik, mely biztosan nem ismeretlen mindazoknak, akik egy kicsit is belekóstoltak a Hi-Fi és házimozi világába. A márka gyökerei igaz a szigetországhoz kapcsolódnak, de a gyártó hosszú évekkel ezelőtt egy távol-keleti cégcsoport tulajdonába került és a termékek többségének gyártása már Kínában történik.

A Wharfedale márkanév sokakban nosztalgikus hangulatot kelthet, mivel a rendszerváltást követően az első “nyugati” márkák között jelent meg a boltok polcain. Akkoriban szinte minden jónak számított, ami korábban ismeretlen vagy elérhetetlen volt a hazai audioközösség tagjainak, de az angol gyártó valóban kellemes megszólalású és formabontó megjelenésű (mint például Modus sorozat tagjai) hangsugárzói nem csak hazánkban, hanem világszerte is komoly rajongótábort tudhattak magukénak.

Az 1932-ben alakult Huntingdon-i gyártó számos olyan egyedi megoldással és technológiával büszkélkedhet, melyek sikeressé tették egyes sorozatait. Ez alól nem kivétel jelenlegi tesztalanyunk sem, mely közel 30 éve azonos típusnéven, az alapokat megtartva, de mégis folyamatosan az adott kornak megfelelő elvárásokat teljesítve tudja betölteni szerepét a cég kínálatában.

Rendhagyó tesztsorozatunkban, a Boston Acoustics A 360 és a Q Acoustics 3050 után, most a tradicionális Brit gyártó sikerszériájának legnépszerűbb modellje volt soron, így hozzá is fogtunk, hogy megtudjuk mire képes a Wharfedale Diamond sorozatának 230-as típusszámú állódoboza. Versenyzőnkkel szemben komoly elvárásokat támasztottak elődei, mivel a Diamond modellek már 1982 óta a jó hang és megfizethető ár kombinációját nyújtják.

Megjelenés

A Diamond 230 a megfizethető ár iránti elvárást azonnal teljesíti is, mivel tesztsorozatunk legolcsóbb darabja, ennek ellenére mégsem látszanak a spórolás nyomai. A dobozok átlagos minőségű fehér fóliaborítást kaptak, a frontoldalra viszont már magasfényű bevonat került. A forma mellőzi a különlegességeket, a dobozokat sík, párhuzamos felületek és a sarkok uralják. Sehol egy lekerekítés vagy formai játék, mégis elegáns a megjelenésük.

A hangszórókészlet egy 25 mm-es lágy szövetdómból és két darab 165 mm-es szövött kevlár mély-középsugárzóból áll, melyek egy 2.5 utas megoldás részei. A magassugárzó érdekessége, hogy egy akusztikus lencsében foglal helyet, mely így olyan hatást kelt, mintha a dómsugárzó helyett egy hagyományos hangszóró felelne a felső frekvenciák megszólaltatásáért. A mély-középsugárzók kialakítása sem szokványos, mivel a hangszórómembránok és azok szélei érdekes mintázattal lettek ellátva, melyek feltehetően nem csak a látványosságot szolgálják, hanem plusz merevséget is biztosítanak.

A hangszórókat védő szövet talán a leglátványosabb dizájnelem, mivel a szokásos megoldás helyett, itt minden egységre egy különálló, kör alakú takaró került. A szövetkorongok a helyükre illesztve kissé formabontó, mégis kellemesen modern hatást keltenek. Levételük ellenben már nem annyira egyszerű, mint felhelyezésük, mivel eléggé szorosan illeszkednek a hangszórókat övező elegáns fémgyűrűk belső pereméhez, ezért nem kellő óvatossággal könnyedén kárt okozhatunk a keretre feszített vékony szövet anyagában.

A dobozokat megfordítva az abszolút minimalizmus jegyében készült hátoldallal találjuk szembe magunkat. A sík felület folyamatosságát mindössze a legalul elhelyezett, kettős kábelezésre alkalmas, jó minőségű és a legújabb divat szerinti aszimmetrikus kialakítású csatlakozók törik meg. A hátsó rész minimalista megjelenésének egyik oka, hogy a reflexport az aktuális trendeknek megfelelően a doboz aljára költözött, a levegő szabad áramlásáról pedig a talprész és a kabinet közé illesztett távtartók gondoskodnak.

Az összeszerelés és a felhasznált anyagok minőségére nem lehet panasz, akár még kiemelkedőnek is nevezhető a kategóriájában. Az uralkodó szögletesség egy kissé fantáziátlan, de a részletek formai megoldásainak köszönhetően mégis kellemes az összkép.

A gyári specifikációban szereplő adatok átlagosnak nevezhetők, a frekvenciaátvitel 40 Hz-től 20.000 Hz-ig terjed, az érzékenység 88 dB, a névleges impedancia pedig 8 ohm. Méretei szintén kategóriájának átlagát képviselik, mivel a 95 cm-es magassághoz 20 cm-es szélesség és 30 cm-es mélység tartozik, melyekhez közel 18 kg-os darabonkénti súly társul.

Meghallgatás

A Diamond 230 meghallgatásához nagy elvárásokkal fogtunk hozzá, mivel megjelenésének évében a What Hi-Fi? és a Hi-Fi Choice ötcsillagos ajánlását is elnyerte, mely minősítéseket pozitív előjelként értékeltünk.

A Diamond-ok elé, mint tesztsorozatunk elmaradhatatlan kellékei, a NAD C326BBE erősítő és Onkyo NS-6170 hálózatos lejátszó került, az összeköttetést pedig ismét Inakustik Excellenz kábeleinkre bíztuk.

Zenéinken sem változtattunk, így Karen Souza – Essentials albumáról a Creep, a New Year’s Day és a Billie Jean feldogozások, majd Allan Taylor – There Was a Time dala és végül kedvenc Daft Punk lemezünk első és utolsó számai következtek a Diamond 230 előadásában.

A Creep-ben felcsendülő zongora hangja egy kissé vékony, a megszólalás súlytalan és leginkább csak kétdimenziós. Az énekes hangja határozott és jól artikulált, bár gyakran feltűnik egy kis oda nem illő sziszegés. A hangszerek pozíciói egész jól elkülönülnek, de a zenészek jelenléte csak síkban érzékelhető, a mélységérzet nem igazán akar kialakulni.

Michael Jackson Billie Jean című dalának feldolgozása lendületesen indul, de az alsó frekvenciák részletessége nem a legjobb, a megszólaló mélyek leginkább csak egy tömböt képeznek. A magas hangok sziszegése feltűnőbb, mint korábban és egy kissé “csattogósabb” is a felső tartomány.

A There Was a Time meglepetéssel szolgál az eddig hallottak után, mivel az énekhang kellemes és a zongora hangja is valósabb, bár a kissé súlytalan megszólalás megmaradt. A térérzet szintén javult, néha már háromdimenziósnak is nevezhető, ami határozottan jót tesz az előadásnak. A mélyebb hangok azonban itt sincsenek topon, mivel az alsó frekvenciák többnyire csak egyhangú morajlás formájában vannak jelen, bár a mennyiségükre nem lehet panasz.

A Random Access Memories első hangjai új életet lehelnek a dobozokba és egész meggyőző megszólalást kapunk. A dinamika jól átjön, a mélyek kissé lazák, de javultak a korábban tapasztaltakhoz képest és az összetettebb hangok sem akarják elnyomni egymást. A magasak sziszegése viszont itt is tetten érhető.

A Get Lucky Club Mix változata hatalmas térben szólal meg, de a színpad leginkább csak szélességben és magasságban érzékelhető. A hangszerhangok és az ének talán az eddigi legjobbak, de a felsőbb frekvenciák nem akarnak magukhoz térni, az “sz” és “cs” hangok túlzott hangsúlyossága most sem marad el.

 

  • Kivitelezés
  • Kinézet
  • Hang
  • Ár/érték
4

Összefoglalás

AV-Magazin: TETSZETT

A Diamond 230 meghallgatását követően hosszasan tanakodtunk, hogy miért lett ez a produkció olyan-amilyen, de mégsem sikerült megfelelő válaszokat találnunk kérdéseinkre. A hangzás összességében nem volt rossz, de mégis kissé megosztott bennünket amit hallottunk. A magasak finomságot nélkülöző megszólalása keveredett a közepek kellemes hangjával és a mélyek kevésbé részletes, bár annál határozottabb jelenlétével.

Lehetséges, hogy a párosított elektronikák vagy a kábelezés nem illett tesztalanyunkhoz annak ellenére, hogy rendhagyó tesztsorozatunk eddigi szereplőinél nem tapasztaltunk hasonló jelenségeket. A felhasznált anyagokra és az összeszerelés minőségére viszont nem lehet panaszunk, ahogy a kissé egyszerű, de a legtöbb környezetbe könnyedén beilleszthető dizájnra sem.

Néhány részmegoldás újragondolása azonban nem ártana a tervezők részéről, bár ezek olyan apróságok, melyekkel simán együtt lehet élni. A nemzetközi elismerésekkel szemben mi kissé visszafogottabban tudjuk csak értékelni a Diamond 230 jelenlegi produkcióját. Részben dicséret illeti, mivel tesztsorozatunk legolcsóbb résztvevőjeként hozta a kategória elvárásait, részben pedig elmarasztalásban kell részesítenünk, mivel hangjában olyan negatívumokkal találkoztunk, melyek leginkább csak a belépő kategóriákra jellemzők.

A lendületesebb elektronikus zenéken néha már kellemesnek nevezhető produkciót kaptunk, de a jazz és a hangszeres műfajok nem tartoznak a kedvencei közé. A tesztünkön hallottak alapján a Diamond sorozat legkisebb álló tagja szerintünk sok boldog órát szerezhet a népszerű popslágerek kedvelőinek, ellenben az elmélyült zenehallgatásra vágyók igényeit már nem biztos, hogy képes kielégíteni.

Gyártó: Wharfedale