Közepes négyes 1. rész – Boston Acoustics A 360 hangfal teszt

A Boston Acoustics már közel 40 éve az audioipar egyik meghatározó szereplője, mégis ritkán lehet olvasni hangsugárzóiról annak ellenére, hogy számos fejlesztés és technológiai újítás fűződik a márkanévhez, melyek középpontjában mindig a tökéletest megközelítő hangzás áll.

A meghallgatás a szokásos előkészületek mellett vette kezdetét, de mivel az ünnepi hétvégét megelőző teljes pénteki napunk szabaddá vált, ezért az A 360 tesztje végül egy nem tervezett tesztsorozattá nőtte ki magát. Először csak a Boston Acoustics hangsugárzóit akartuk tesztre fogni, de szabadidőnknek és lehetőségeinknek köszönhetően eszünkbe jutott, hogy érdekesebb lenne, ha társítanánk mellé ennek az ár- és méretkategóriának több szereplőjét is.

Gondolatunkat tett követte és a Boston dobozai mellett hamarosan felsorakozott három, közel azonos árcédulával rendelkező és a középkategória alsó részét képviselő további darab a Wharfedale, a Q Acouscics és a Magnat képviseletében. A „közepes négyes” így szépen össze is állt a megmérettetéshez.

Annak ellenére, hogy a résztvevők meghallgatása egy helyen és egy időben is történt, mégis leginkább az önálló teljesítményre voltunk kíváncsiak, nem pedig az egymáshoz viszonyított különbségekre. Ezért a megmérettetésről kissé rendhagyó módon nem egy csoportteszt keretében fogunk beszámolni, hanem minden produkciót külön értékelünk.

Az első helyet azonban fenntartottuk az eredetileg tervezett tesztünk főszereplőjének, ezért beszámoló-sorozatunk a Boston Acoustics középkategóriás modelljének tesztjével indul, de hamarosan a többiek egyéni produkciói is felkerülnek oldalunkra.

A Boston Acoustics története 1979-ben kezdődött, amikor megalapították a márkát. A cég eleinte otthoni audioeszközök gyártására szakosodott, de a nyolcvanas évek első felére már a Chrysler, Dodge és Jeep első számú mobil-hangtechnikai beszállítójaként tartották számon. A gyártó sikereit elsősorban kiváló minőségű hangszóróinak köszönhette, melyek több referencia rendszerben is helyet kaptak.

A gyártó 2005-ben a D+M csoport tulajdonába került, mely felvásárlás még szélesebb körű ismertséget hozott és ezt követően a világ egyre több országában találtak képviseletre az amerikai márka termékei. A cég székhelye ma is a márkanévben szereplő Boston melletti Wakefield-ben található, de a termékek gyártása már többségében a Távol-Keleten történik.

Megjelenés

A Boston Acoustics A 360 egy három utas padlón álló hangsugárzó és már első ránézésre is elmondható róla, hogy egész látványosra sikerült. A doboz előlapjának felső része, a tetőlap és a hátoldal, az igényesség látszatát keltő műbőr borítást kapott, mely eleganciáját a fényes fekete oldallapok és a mágnesesen rögzülő hangszóró-takaró próbálja fokozni. A kinézet ebben az árkategóriában kiemelkedő, de az olcsóság nyomai azért felfedezhetők helyenként. Az összeszerelés pontossága és a felhasznált anyagok nem nevezhetők rossznak, de például a hasonló megjelenéssel rendelkező, nemrég tesztelt Focal Aria 926 minőségét megközelíteni sem tudják, bár ezt nem is várjuk el a közel harmadannyiba kerülő Boston dobozoktól.

A minőségre ezen az árszinten nem lehet panasz és az átlagnál még igényesebbnek is nevezhető az A 360 megjelenése. Kategóriatársai közül viszont nem csak kinézete, hanem felépítése is kissé kilóg, mivel a többséget jellemző két vagy két és fél utas konstrukció helyett három utasra tervezték. Ez a megoldás igaz jobb hangminőséget garantálhat, de alacsony gyártásköltséggel párosítva csak a legritkább esetben érhető el megfelelő végeredmény. Mindenesetre a Boston tervezőinek már csak azért is dicséret jár, mert bátran bele mertek vágni egy ilyen doboz tervezésébe és gyártásába, a szerény büdzsé ellenére.

A hangszórókészlet egy 25 mm-es Kortec névre hallgató lágy dómból, egy 89 mm-es középsugárzóból és két darab 165 mm-es mélyből áll, mely utóbbi hangszórók membránanyaga kerámia és üvegszálas polimer keveréke, továbbá a mélysugárzók DCD (Deep Channel Design) mágneses meghajtókkal is fel lettek szerelve.

A hangszórókon túl a kabinet tervezésére is sok figyelmet fordítottak a gyártónál. A középsugárzó egy teljesen különálló és a doboztól elszigetelt csőben kapott helyet, továbbá a dobozban több merevítő, valamint egy terelőlap is elhelyezésre került. A tetőlap belső oldalán egy korong alakú erősítés kapott helyet, mely pontos funkciójáról nincs információnk, de tapasztalataink szerint minden plusz merevítés csak jól jöhet, főként akkor ha egy keskeny és viszonylag nagy felületű oldallapokkal rendelkező hangkeltőről van szó.

Mivel a doboz valóban karcsúra sikerült, ezért a mérnökök külön figyelmet fordítottak a megfelelő stabilitásra is, mely a hátul elhelyezett lábak formájában valósult meg. Mindezek a látható és nem látható, de a hangkeltő funkciójának betöltése szempontjából lényeges apróságok igényességről, továbbá megfontolt tervezésről árulkodnak, ezért egyre növekvő kíváncsisággal vártuk, hogy a gondos tervezés milyen hatással lesz az előadásra.

A technikai adatok legnagyobb része átlagosnak nevezhető, mivel az A 360 106 x 34.5 x 27.4 cm-es méretekkel, 38 – 25.000 Hz közötti frekvencia átvitellel, maximálisan 200 watt terhelhetőséggel, 8 ohm impedanciával és 89 dB érzékenységgel rendelkezik. Az egyetlen átlagon felüli adat a darabonkénti 20 kg súly, ami a valóban gondos tervezésre és megépítésre utal.

Meghallgatás

A dobozok meghallgatásánál nem akartunk túlzásokba esni, ezért választásunk a kéznél lévő NAD C326BBE erősítőre és Onkyo NS-6170 hálózatos lejátszóra esett (mely párost a „közepes négyes” további tagjainál is használunk), az összeköttetést pedig Inakustik Excellenz kábelekre bíztuk.

A meghallgatáshoz Karen Souza – Essentials albumáról a Creep, a New Year’s Day és a Billie Jean feldogozásokat , Allan Taylor – There Was a Time című dalát és kedvenc Daft Punk lemezünk nyitó és záró számait kerestük elő, mivel ezek a zenék sok olyan összetevőt és részletet  tartalmaznak, melyek alapján viszonylag könnyedén megítélhető egy hangsugárzó hangja.

Az Essentials album 2. számában megszólaló zongora hangja nagyon kellemes és már szinte valósnak tűnik. Az énekhang erőteljes, de nem tolakodó és az énekes jelenléte is már szinte hihető. A magas hangok teteje ellenben egy kissé fedett, bár ez csak a legfelsőbb frekvenciákra igaz, de a magasak mégis kicsit túl nyugodt hatást keltenek. A tér széles és magas, de csak részben háromdimenziós, bár vannak jó pillanatai.

A Billie Jean feldolgozás dobjainak megszólalása kellemesen dinamikus és elég mélyre is mennek a hangok, de egy kis pontosság azért még elférne. Nem mintha kellemetlenül „folyós” vagy „búgós” lenne a mélytartomány, mindössze az alsóbb frekvenciák lecsengésének hosszán lehetne még rövidíteni, mert így egy kissé túl lágynak nevezhető amit hallunk.

Allan Taylor hangja szenzációsan szólal meg. Sok hangsugárzó hajlamos az ének mélyebb tónusainak hangsúlyozására ebben a dalban, de ennek itt nyomát sem találjuk. A zongora itt is valószerű, viszont a mélyek most kevésbé tűnnek terjengősnek, mint korábban. A tér szintén széles és magas, de már némi mélységet is mutat, így a megszólalás közelít a háromdimenziósnak nevezhető előadáshoz.

A Give Life Back to Music dinamikája nagyon jól átjön. A mélyek egy kissé túlsúlyba kerülnek, ami még nem zavaró, de a cinek fedettsége mellett határozottan hallható. A torzított énekhang és a gitár eléggé kontúros, így kissé ki is emelkednek a zenéből, de mégsem válnak külön a többi hangszertől.

A Get Lucky Club Mix verziója hatalmas térben szólal meg. A mély hangok itt is kissé túlzásokba esnek és a magasak teteje szintén lehetne egy hangyányival több, de az ilyen apró negatívumokat nélkülöző hangot már egy, de inkább két kategóriával feljebb kellene keresni.