Korrekt korrekció – NAD T 758 V3 Dirac Live teszt

A NAD az elmúlt években nem állt elkötelezetten egyik szobakorrekciós rendszer mellé sem, de az új idők igénye láthatóan elérte a konzervatív gyártót. Feltehetően ennek köszönhető, hogy a legújabb középkategóriás mozierősítőjébe egy új bemérőrendszer került és nagy örömünkre nem a kommersz kínálatból történt a társulás.

Legelőször fontosnak tarjuk tisztázni, hogy nem a NAD T 758 V3 AVR tesztje fog következni a továbbiakban, hanem az abban helyet kapott Dirac Live szobakorrekciós rendszert fogjuk alaposabban szemügyre venni. Mivel a Dirac név eddig csak a drága és felső kategóriás elektronikákban volt többnyire jelen, így érdekes, hogy a kanadai gyártó legújabb középkategóriás mozierősítőjében már kínálja ezt a megoldást.

A Dirac története nagyjából 15 évvel ezelőtt kezdődött, amikor az Uppsala-i egyetem hallgatóinak egy csoportja elégedetlenkedni kezdett a hangszórókból érkező hangok minőségével. A megoldást azonban egy teljesen új megközelítésben látták, így a hangszórók vagy az audiolánc elemeinek fejlesztése helyett a jelfeldolgozást vették célba. Tanult ismereteik és zenei szenvedélyük segítségével megalkottak egy rendszert, amely szinte már átlépi a fizika korlátait. Fejlesztésüket Paul Dirac matematikus zseni tiszteletére nevezték el, mely rendszer egyre jobban elterjedt és mind több elektronikában kapott helyet.

A Dirac digitális hangoptimalizáló technológiáját sok neves elektronikai gyártó fedezte fel és kezdte alkalmazni készülékeiben. A szoftveres jelfeldolgozásnak köszönhetően drámaian javult a hangminősége és egyben lényegesen lerövidült a piaci bevezetés előtti fejlesztések ideje.

Napjainkra a svédországi egyetem egyik laborjában elkezdett kísérlet egy nemzetközi nagyvállalattá nőtte ki magát, mely központja Svédországban található, de a cég jelen van Japánban, az Egyesült Államokban, Koreában, Németországban és Kínában. A globális jelenlétnek és csúcsminőségű fejlesztéseinek köszönhetően szoftverei megtalálhatók számos audiokészülékben, fejhallgatókban és autók multimédiás rendszereiben, ahol akár egy gombnyomással bármilyen környezet hifi vagy házimozi szobává alakítható.

A cég történetével röviden megismerkedve itt az ideje, hogy az egyik termékét is közelebbről megvizsgáljuk, ami nem más, mint a NAD T 758 V3-ban helyet kapott Dirac Live szobakorrekciós rendszer.

A termékek árának alacsonyan tartása minden gyártó főbb szempontjai közé tartozik, ezért a NAD házimozi erősítője is alapáron a Dirac Live LE, azaz Limited Edition verzióját tartalmazza. Ez a megoldás egyben jó és rossz, mivel csak korlátozott hozzáférést és beállítási lehetőségeket kínál, ellenben akinek ez is elég, annak nem kell kifizetnie a teljes verziós szoftver többletköltségét. Viszont ha valaki teljes Dirac élményre vágyna, az kénytelen az AVR vételárán felül további 99 dollárt (nagyjából 25.000 forintot) fizetni a korlátozás nélküli verzióért.

Kezdjük a Limited Edition változattal, melyet ingyenesen letölthetünk és egyszerűen párosíthatunk erősítönkkel. Azért ennyire nem egyszerű a feladat, mivel külső eszköz (laptop), internetkapcsolat és otthoni hálózat nélkül esélyünk sincs a bemérést és a beállításokat elvégezni. Tehát szükségünk van egy laptopra, melyre letöltjük a Dirac Live LE szoftvert, majd párosítjuk AVR-ünkkel. A mérőmikrofont csatlakoztatjuk az erősítőhöz és nekifoghatunk a szobakorrekció részleges megvalósításának.

A limitált verzióban három lehetőség közül (fotel, kanapé, előadóterem) csak kettőt választhatunk ki a felhasználási környezetnek megfelelően, ami lehet fotel vagy kanapé. Mindegyik esetben 9 mérési ponton kell végig sakkozni magunkat, hogy a lehető legjobb eredményt kapjuk. Különbség a lehetőségek között csak a mérési pontok egymástól való távolságában van.

Elsőként a jelszinteket kell beállítanunk, hogy azok a zöld tartományban legyenek mindegyik hangkeltőnél, majd következhet a bemérés, ahol a szoftver teszthangok segítségével térképezi fel a szobát, ráadásul kilencszer egymás után. Tisztában vagyunk azzal, hogy a jó munkához idő kell, de a kilenc azért már gombócból is sok, nemhogy különféle zajokból.

A kapott adatok elemzését követően laptopunk kijelzőjén megjelenik a Dirac által javasolt görbe, mely karakterisztikáját módosíthatjuk, de finomabb beállításokra már nincs lehetőség. Az ingyenes változatnál továbbá csak az 500Hz alatti hangok megregulázásában kapunk segítséget, de ez a megoldás a felhasználók nagy többségének igényeit ki is elégítheti, mivel a legtöbb nehezen kezelhető akusztikus anomália ebben a tartományban található.

Az eredmény sokkal jobb, mint azt reméltük, a szobakorrekció valóban teszi a dolgát és a mély tartományban jelentkező legtöbb negatívumot szinte teljesen megszünteti. Az 500Hz-es korlátozás mellett a további beállításokra sem kapunk lehetőséget, egyedül a hangsugárzók vágásának módosítását engedélyezi a rendszer.

Az ingyenes változatot ezzel félretehetjük, mivel megállapítottuk, hogy jól dolgozik és ingyen már ez is több, mint ami elvárható lenne. Lépjünk tovább és lássuk mit kapunk, ha fizetünk?

Előkerestük bankkártyánkat, regisztráltunk egy felhasználói fiókot a Dirac weboldalán, kiválasztottuk a teljes verzió megvásárlását és rákattintottunk a „megveszem” gombra. A felületen megköszönték a vásárlást, de semmi egyéb nem történt. Érdekes. Pánikba azért nem estünk, de jó lett volna egy kicsit részletesebb információ a továbbiakról. Szerencsére sokat nem kellett várnunk, mivel a megadott emailcímre egy levél érkezett a letöltéshez szükséges azonosítóval és egyéb segédletekkel, így megnyugodtunk, majd nekifogtunk a teljes verzió telepítésnek.

A teljes változat először kéri, hogy távolítsuk el az ingyenes verziót, majd megkezdődik a telepítés. Gyorsan végzünk, elindítjuk és elsőre csak annyi különbséget fedezünk fel, hogy a Dirac Live felirat mellől eltűnt az LE kiegészítés. Másodszorra feltűnik, hogy az eddigi fotel, kanapé módok mellett az előadóterem is választható opció, továbbá az 500Hz-es korlátozás megszűnt.

Nekifogtunk a korábbi műveletnek, de most már a Dirac Live szoftver képességeinek teljes kihasználása volt a célunk. Kanapé mód, jelszintek a zöld tartományban, majd a teszthangok következtek ismét. Kilencszer! Nyugtáztuk az eredményt, majd elmentettük a projektet, ami azonnal bekerült az AVR beállításai közé.

Korábban nem említettük, de most pótoljuk, hogy a Dirac rendszere több projektet, azaz mérési eredményt képes laptopunkra elmenteni, melyek közül hármat erősítőnkhöz tudunk rendelni, így akár egy hagyományos 5.1-es, egy Atmos 5.1.2-es és egy sztereó formátumhoz is lehetséges külön beállításokat eltárolni. Ez egy nagyon pozitív dolog, amit mi is értékeltünk.

Negatívum viszont, hogy a teljes verzióban sem találunk lehetőséget a finomhangolásra. Mindössze változatlanul a hangsugárzók vágása állítható, ami lehet akár pozitívum is, mivel ami jó, abba minek belepiszkálni. Mi azért szívesen elbíbelődtünk volna egy-két aprósággal, mivel alkalmanként szükségesnek éreztük a hátterek hangjának csökkentését 1-2dB-lel, amire a Dirac nem adott lehetőséget. Ezeket az apróságokat és hiányosságokat ismételt bemérésekkel próbáltuk orvosolni, ami szerencsére pozitív eredménnyel zárult és a negyedik nekifutás már szerintünk is jó eredményt hozott. Ennek ellenére némi magyarázatot azért szívesen olvasnánk az egyes hangerőszintek állításának hiányáról.

Az állíthatóság hiányának kérdését félretéve, a Dirac szoftvere nagyon szépen kisimította a rakoncátlan frekvenciákat, ami a későbbiekben, a hallottak alapján szintén megerősítést nyert. A mérésekről készült képeken látható, hogy minden tőle telhetőt elkövetett a legegyenletesebb frekvenciamenet érdekében, ami nagyrészt sikerült is.

Tesztünkhöz a NAD AVR-én kívül egy Sonus Faber Principia (7, 3, C) összeállítást, egy KEF Kube 10b mélysugárzót és két darab mennyezeti Atmos sugárzót társítottunk. Az összeállításon a mérés nélküli, az ingyenes változattal történt korrekciót és a fizetős változat beállításait azonos körülmények között hallgattuk meg, a továbbiakban pedig összefoglalva próbálunk valamennyit visszaadni a hallott különbségekből.

A meghallgatáshoz Dolby Atmos demókat, a Valerian és az ezer bolygó városa, a Dunkirk és a Halálos iramban legutóbbi részének egyes jeleneteit használtuk, sztereóban pedig jól ismert jazz (Karen Souza) és elektronikus (Daft Punk) zenéinket vetettük be.

Bemérés nélkül, saját beállításokkal

Filmek: A hang testes, kellemes és kissé nagyzoló. A hangerőt rendesen fel kell tekerni, mivel a NAD nem igazán dúskál a wattokban, de -10dB környékén néha már több, mint kellemes a hangerő. A magas hangok élénkek, a beszédhang semleges, jól érthető, de kissé mély tónusú, az alsó frekvenciák pontosak, de kicsit lazák és búgósak.

Az effektek ütnek, a leeső dolgoknak súlya van, a lövések pedig már kissé túl élesnek tűnnek, bár elég közel állnak a valóságoshoz. A tér kellemes, de lehetne kiterjedtebb, a hangok pontosak, szépen elkülönülnek és mégis egységesek maradnak.

Zenék: Semleges, nyugodt és részletes a megszólalás. A tér lehetne jobb, bár a harmadik dimenzió jelen van csak minden egy kicsit kisebb, mint kellene. Az énekhang kellemes, de visszafogott, a magasak élénkek, sok apró részlet van jelen. A mélyebb frekvenciák feszesek és egy cseppet sem tolakodóak. Az egész megszólalás kissé túl nyugodt, egy kis játékosság simán elférne.

Az LE (ingyenes) változattal:

Filmek: A hang közelít a saját beállításainkhoz. Érdekes, mert a hangerő most -15dB környékén tűnik azonosnak a korábbi értékkel, ami jó hír, mivel így több tartalékunk marad. A magasak és a beszédhang lényegesen nem változott, bár a mély tónusú megszólalás most nincs jelen. Az alsó frekvenciák szépen a helyükre kerültek csak kissé keveselljük őket, de a mélysugárzó hátulján egy +2 decibeles korrekció gyorsan meg is oldja ezt a problémánkat.  A korábbi lazaságnak nyoma sincs, az alsó tartomány hangja feszes és sokkal részletesebb, valószerűbb, mint korábban.

Az akciójelenetek még nagyobbat ütnek mint korábban, de csak akkor, ha arra valóban szükség van és nem minden effekt változik túl hangsúlyossá. A tér talán egy kicsit javult, de még mindig lehetne kiterjedtebb, a pontossággal és az egységességgel nincs problémánk.

Zenék: Sok minden nem változott, talán csak a tér lett hihetőbb. Az énekhang kissé visszafogott, a részletek jelen vannak, a mélyek ugyanolyan pontosak és kimértek, mint korábban. A megszólalást ugyanaz az egyhangú nyugodtság jellemzi, mint bemérés nélkül.

A teljes (fizetős) változattal:

Filmek: A hang jelentős változáson ment keresztül. A magasak kissé visszafogottabbak, de mégis több apróság jelenik meg, mint eddig. Olyan részletek kerülnek elő, melyekről eddig nem is sejtettük, hogy ott vannak a filmben. A beszédhang sokat javult, bár a visszahúzódottság részben megmaradt, nem kevés, de egy hangyányit lehetne hangosabb. A beszédérthetőség ellenben nagyon jó, pontos és semleges a megszólalás. A történések hangja is változott, a zúzósabb jelenetek nagyon valóságosak, az eddigi legkomolyabb megszólalást kapjuk, de ezzel együtt a nyugodtabb, eseménytelenebb jelenetek kissé unalmassá, szárazzá váltak.

A tér jelentősen nőtt és már minden irányban túlér a szoba falain. A magassági csatornák hangja nagyon jól hozza a különbséget abban, hogy valaki a fejünk felett mászkál vagy éppen 50 méter magasban történik valami esemény. A szélesség és a mélység a sokszorosa a korábbinak, így a filmbeli cselekményeknek bőven van helyük kibontakozni.

Zene: A tér hatalmas. A magasak visszafogottak, de egyáltalán nem kevesellhetők, inkább kellemesebbek, mint eddig. Az énekhang jobban pozicionált és artikuláltabb, mint korábban, az énekes jelenlétérzete határozottabb. A mélyek erőteljesebben vannak jelen, de csak akkor, amikor az valóban szükséges és nem telepednek rá a hangképre, ezzel együtt a dinamika is jelentősen javult.

Említést érdemel, hogy a Dirac ajánlására a méréseket elvégeztük egy komolyabb, esetünkben az XTZ Room Analyzer II Pro mikrofonjának segítségével, a még pontosabb beállítások érdekében. Minimális különbségeket sikerült felfedeznünk a kapott eredményekben, ezért kijelenhetjük, hogy a mellékelt gyári egység is teljesen megfelelő és tisztességesen elkészített darab, így felesleges komolyabb célhardver beszerzése erre a műveletre, ha nem rendelkezünk vele.

 

AVM értékelés
  • Használhatóság
  • Kivitelezés
  • Hang
  • Ár/érték
4.5

Összefoglalás

AV-Magazin: AJÁNLOTT

A Dirac szobakorrekciós rendszere jól szerepelt ebben a változatában is, de azért éreztük, hogy ez csak egy olcsó „diracocska” és nem a legfejlettebb szoftver. Mindezt nem a kapott hangban, hanem néhány alapbeállítás hiányában fedeztük fel, bár érthető az az álláspont is, hogy egy otthoni verzió legyen minél kezelhetőbb, de a főbb beállítások hiányára ez sem lehet magyarázat.

Már az ingyenes LE verzió is rendbe tudta tenni a legproblémásabb mély frekvenciákat, de a teljes változat hozta meg az igazi és jó értelemben vett mozi hangzást. A korlátozott változat már önmagában nagy segítség a beállításokban, de a teljes verzió simán megéri az érte fizetendő 99 dollárt, mivel ezt a hangot más bemérőrendszerrel csak hosszas állítgatás, sok-sok próbálkozás vagy profi szakember segítségével lehet elérni.

Az előző megoldás időigényes és megkövetel némi hozzáértést, az utóbbi pedig legalább annyiba kerülne, mint a Dirac szoftvere. A Dirac Live-val ellenben mindig kéznél van a lehetőség, ami több formában, de erősen korlátozott felhasználói szabadsággal áll rendelkezésre.

Amit kijelenthetünk az, hogy a jelenleg elterjedtebb bemérőrendszerek között magasan a legjobb minőséget biztosítja és a még akusztikailag kezeletlen helységekben is tisztességes hangot képes összehozni.

Forgalmazó: Dirac (online store)

Listaár: 99USD

Akciós ár: –