Kilógni a sorból – Cambridge Audio TVB 2 soundbar teszt

„Arra kérték a fejlesztő mérnökeiket, hogy olyan prémium minőségű diszkrét megjelenésű berendezést tervezzenek, amely semmi módon nem gátolja a hangzás minőségét, és a teljesítményt.   Az eredmény a Cambridge Audio TVB2 lett.”

A fenti idézet a Cambridge Audio TVB 2 hivatalos leírásából származik és felkeltette az érdeklődésünket, hogy ha egy ilyen komoly gyártó soundbar gyártásába fog, akkor annak mi lesz az eredménye. Korábban meghallgattuk a Focal Dimension-t, ezt követően a Magnat SBW 250-et és most bontogatjuk a TVB 2 dobozát, hogy megnézzük (és meghallgassuk) mit sikerült a Cambridge Audio mérnökeinek összehozni.

Megjelenés

Már első ránézésre elmondható, hogy a TVB 2 egy nagyon szép és elegáns készülék, ami nem csak a soundbar-ra, hanem a mellékelt aktív mélysugárzóra is igaz. A páros elegáns sötétszürke színt kapott, a központi egység pedig kicsit talán sötétebbnek tűnő fém ráccsal lett ellátva, ami lényegében körbeveszi annak elejét és felső részét. A fényes Cambridge Audio felirat a központ jobb oldalán kapott helyet, a bal oldalra pedig az elmaradhatatlan kis „angol zászlócska” került, ami könnyedén eltávolítható, ha valakit esetleg zavarna. A karcsú és nem túl méretes (880×74.5x46mm) rúd két végén sötét króm hatású szegély fokozza az eleganciát és éppen annyit tesz hozzá a megjelenéshez, ami még jól néz ki, de cseppet sem zavaró vagy giccses. A kezelőfelület a soundbar jobb oldalán kapott helyet és kimerül a bekapcsolás, bemenetválasztás és +/- gombokban, de ennyi bőven elég, mivel a mindennapok során a legtöbben nem ezt fogják használni.

A nagyon jól összerakott központi egység minőségi hatást kelt, a fém rács a megfelelőnél is vastagabb anyagból készült, a hátoldali műanyagok a jobbik fajtából származnak, a két végén pedig valamilyen „soft touch” borítás található, ami nagyon kellemes tapintású.

A mellékelt aktív mélysugárzó a soundbar eleganciáját kapta, de kicsit más arányokban. Az alapszín maradt, a sötét króm hatású szegély a felső élekre került, ami szintén nagyon jól néz ki. Hátul mindössze a hálózati kábel csatlakozik a dobozhoz, a hangszóró és a reflexnyílás alulra került. Az anyaghasználatra itt sem lehet panasz, a mélysugárzó oldalai matt fóliát kaptak, a tetejére pedig egy rejtett LED társaságában ugyanaz a puha borítás került ami a központ két végére, de itt a nagyobb felület miatt sokkal jobban érvényesül. A puha „soft touch” borítás annyira jól sikerült, hogy percekig csak tapogattuk és nem akartuk abbahagyni. Érintése rendkívül kellemes, kissé „zsíros” érzés, ilyen anyaggal eddig még nem találkoztunk, de ezután több helyen is szívesen látnánk.

A TVB 2-t a gyártó ellátta mindennel, amire csak szükség lehet ebben a kategóriában. Találunk rajta három HDMI bemenetet, egy ARC képes kimenetet, egy optikai be- és egy 3.5mm-es analóg kimenetet és nem maradt ki az NFC képes Bluetooth kapcsolat sem. A HDMI csatlakozók 4K támogatással rendelkeznek, így nem lehet akadály a legújabb technológiákkal történő párosítása. A mélysugárzó vezeték nélkül és automatikusan kapcsolódik, a mellékelt infra távvezérlő egyszerűen és könnyedén használható, mely utóbbira csak ritkán lehet szükség, mivel a TVB 2 rendelkezik egy „infra- parancstanulás” funkcióval, ezért rátanítható bármely más távvezérlőre.

A páros mélysugárzója egy BMR (Balanced Mode Radiator) hangszórót kapott, ami a gyártó ígérete szerint „szélesebb sugárzási karakterisztikája miatt a hagyományos hangszórókhoz képest sokkal nagyobb területen garantálja a kiváló hangzást”, így kíváncsiságunk tovább nőt, hogy a meghallgatáson mire lesz képes a beépített 16.5cm-es hangszóró.

Meghallgatás

A Cambridge Audio csapata, angol úriemberekhez méltóan nem csak a soundbar-t és a mélysugárzót tette a dobozba. Csomagolt mellé egy HDMI, egy optikai és egy AUX kábelt, továbbá egy konzolt, amivel a központi egység könnyedén felszerelhető a falra, akár az oda rögzített TV alá. Ez egy nagyon pozitív dolog abban a világban, ahol a legtöbb gyártó nem csak a tartozékok mennyiségét csökkentette szinte nullára, hanem a tápkábelek hosszán is spórolnak sok esetben. Az összeállítás így már valóban csak 1-2 percet vett igénybe, mivel minden a rendelkezésre állt. Kezdődhetett a meghallgatás.

A bekapcsolást követően elővillan az előlapi rácsozat mögé rejtet kékes-fehér kijelző, ami informatív és elég nagy méretű ahhoz, hogy akár messzebbről is jól láthassuk. Megjelenését a rács mögé helyezés sem rontja, sőt egyenesen „high tech hatást” kölcsönöz neki, el kell ismerni, nagyon szépre sikerült. A mélysugárzó csatlakozása vezeték nélküli kapcsolaton keresztül és automatikusan történik, így ezzel nincs további dolgunk.

A szokásos Oblivion részletekkel indítottunk, ahol a térhangzás a kategóriához mérten kiemelkedően jónak tűnik. A nemrég hallott Magnat SB 250-nél jóval több térbeli részlet jelenik meg, melyek már szinte körbe akarnak venni bennünket, de csak szinte. A korábban tesztelt Focal Dimension képességeit nem éri el, bár az nem is az ő súlycsoportja, de mégis emlékeztet rá részleteiben. Hangját legjobban a természetes vagy semleges jelzőkkel lehetne illetni, mivel a kategóriájában eddig hallott típusokkal ellentétben nem a kissé túlhangsúlyozott mélyekkel és magasakkal akar bennünket megnyerni, hanem a valósághoz közelítő megszólalásával. A beszédhang jól érhető és a legkevésbé sem mély tónusú, ami feltehetően annak köszönhető, hogy a mélysugárzó nem szól bele ezekbe a frekvenciákba, ellenben a neki kiosztott hangokat nagyon jól hozza. Érdekes részlet, hogy a subwoofer hangját inkább érezni, mint hallani, ami egy ekkora doboztól több mint jónak nevezhető. A mély feszes és pontos, de az átlagos soundbar-okhoz szokott füleknek kissé kevés lehet, mennyisége több lépcsőben állítható, amit kipróbáltunk, de még a legmagasabb érték beállítása mellett sem sikerült „házibulis” mélyeket kihoznunk belőle.

Kedvenc és a végletekig ismert dinós mozinkra áttérve kellemes tér fogad és néha már úgy érezzük, hogy nem virtuális hátterek hangját halljuk, hanem vannak mögöttünk is hangkeltők. Becsapni végül mégsem tud bennünket, de a tér mind magasságban, mind szélességben nagyon jól kiterjed, a különböző hangok jól elkülönülnek és nem próbálják elnyomni egymást. A mélyek erősebben vannak jelen mint korábban, az őshüllők hangjai szinte már „mozis” hangzásra emlékeztetnek. A hátulról érkező effekteknek vannak jobb pillanataik, de a legtöbbször inkább csak oldalról és velünk egy vonalban történnek az események. Tetszik amit hallunk, de ha negatívumot is kellene említenünk, akkor azt a hangerő miatt tennénk. Egy kis plusz teljesítmény még elférne, bár egy átlag 20 négyzetméter körüli nappaliba ez is elég lehet, ha jóban szeretnénk maradni a szomszédokkal.

A filmek után zenék következtek, ahol igazi meglepetés ért bennünket, mert a TVB 2 olyan zeneiséggel szólalt meg, amit ilyen formációtól eddig csak egy esetben sikerült hallanunk. A megszólalás könnyed, teres, színezettség csak nyomokban fedezhető fel, a mélyek feszesek, bár kevésbé vannak jelen, mint filmeknél. Hangja leginkább egy középkategóriás, kisméretű monitorsugárzóra emlékeztet, amiért egy nagy piros pontot meg is érdemel. A magas hangok rendben vannak és szépen jelennek meg, „műanyagos” hangzásnak nyoma sincs. A legjobb viszont a közepek artikuláltsága és tisztasága. A női énekhang néha már annyira valós, hogy időnként megfeledkezünk soundbar mivoltáról és szinte egy olcsóbb, de jó minőségű sztereó rendszerként beszélünk róla. Leginkább akusztikus és jazz anyagoknál érzi jól magát, de a populáris műfajokat is egész szépen hozza, ellenben a rock és a mélyben bővelkedő zenéknél már egy kissé vékonynak hatott a hangja, ezért az utóbbi műfajokhoz és alkalmi házibulik rendezéséhez nem igazán ajánljuk.

Ügyesen eltalált szolgáltatás a beépített EQ, ami négy előre programozott hangbeállítást tesz lehetővé, így akár egy gombnyomásra választhatunk a TV, a Music, a Film és a Voice módok között, melyek főként TV műsorok alkalmával, például egy zenecsatornáról hírműsorra vagy egy esti filmre váltás közben egyszerűsíthetik le a használatot

 

AVM értékelés
  • Kivitelezés
  • Kinézet
  • Hang
  • Ár/érték
4.5

Összefoglalás

AV-Magazin: AJÁNLOTT

Kíváncsian fogtunk a Cambridge Audio TVB 2 meghallgatásához az adatlapján található hangzatos ígéretek mellett, de végül nem kellett csalódnunk, mert ez a soundbar valóban kicsit kilóg a sorból, mind minőségével, mind hangjával. Az összerakást akár példásnak is nevezhetnénk, a kinézet és az anyaghasználat pedig már túllépi a kategóriáját, annyira jól sikerült szerintünk.

Csatlakozási lehetőségei a legtöbb esetben bőven elegendőek lehetnek, szolgáltatási pedig hozzák a mai átlagot. Filmeknél tökéletesen alkalmas egy TV hangjának feljavítására és még egy kicsit többre is, de az igazi meglepetés zenei képessége, ahol az átlagot simán túlszárnyalja hangminőségével.

A TVB 2-őt azoknak ajánljuk, akik viszonylag olcsón szeretnének egy kis mozihangzást otthonukba és nem első sorban a „döngős mély hangok” hiányának pótlására keresnek egy eszközt, hanem minőséget szeretnének kompakt méretben, ami a zenét is élvezhetően képes visszaadni.

Listaár: 119.900,-Ft

Akciós ár: 114.900,-Ft