Kicsiben nagy – ELAC BS 403 teszt

Az ELAC BS 403-as állványos doboza már néhány éve a piacon van, ezért nem újdonságként szeretnénk bemutatni, hanem mert több alkalommal hallottuk ezt az apróságot, de mégsem született róla írás az oldalunkon. Tesztünknek viszont van még egy apropója, mégpedig az, hogy a hazai forgalmazó rendkívül  barátságos árcédulát ragasztott a BS 403 mellé.

Az ELAC-ot szerintünk nem kell túlzottan bemutatni a hifi és házimozi világában jártas olvasóknak, ezért ezt mi is csak röviden tesszük meg.

Az ELAC nem a frissen alakult vállalkozások közé tartozik, mivel 1926-ban alapították Electroacustic GmbH néven, melyet  később ELAC-ra rövidítettek. A cég 1984 óta foglalkozik hangdobozok készítésével, melyek tervezése és gyártása során több egyedi megoldást alkalmaz. Az egyedi megoldások közé tartozik például a Dr. Oskar Heil nevéhez fűződő J. E. T.  Air Motion Transformer magassugárzó, ami 1993-ban került a birtokukba és melyet azóta többször átdolgoztak, így jelenlegi tesztalanyunk is már a JET 5 névre keresztelt magassugárzóval rendelkezik. A másik szintén az ELAC-ra jellemző sajátosság az AS-XR mélyközép- sugárzó, ami egy alumínium-papír alapú membrán és elsőre akár egy kifordított diszkógömbnek is tűnhetne. De a kinézet ez esetben nem az egyedi megjelenést szolgálja, a sok kis gyémántmintára emlékeztető háromszög a membrán merevségét és a kapott hang valóságosságát hivatott javítani. Ezekkel a megoldásokkal az Elac már több jelentős díjat és további elismeréseket zsebelt be az elmúlt évek során

Megjelenés

Lássuk tesztünk főszereplőjét, ami a 400-as modellcsalád legkisebb, de az ELAC kínálatában jelenleg a legmagasabb kategóriájú állványos doboz. A BS 403 első ránézésre nagyon aprónak tűnik és ez az érzés mit sem változik, bármennyit is nézzük. A doboz 16 x 31 x 28 cm-es méretekkel rendelkezik, de a szerény adatokhoz nem kevés, közel 8kg-os súly társul darabonként, ami viszont már elismerésre méltó.

Az aprócska dobozban helyet kapott egy JET 5 névre keresztelt magassugárzó és egy 15cm-es AS-XR mélyközép- sugárzó, melyek teljes egészében elfoglalják a front oldalt, így felesleges terület szinte egy négyzetcentiméter sem marad. A doboz bassz-reflex felépítésű és a gyártó nagyon ötletesen (az állódobozaihoz hasonlóan), a reflexnyílást a doboz alján helyezte el, ezzel csökkentve az esetleges akusztikai rendellenességekből eredő mély kiemelések lehetőségét. A megjelenés nagyon elegáns, ami főként a négy darab krómozott távtartó lábnak és a különálló talprésznek köszönhető, mely talprész egyben a rezgéscsillapítás egy részét is magára vállalja. Ez a megoldás nálunk jól működött a teszt során, mivel a BS 403-at a falhoz közelebb tolva sem dúsultak fel bántóan vagy természetellenesen a mély hangok, ezért valóban kevesebb lehet a kompromisszum az elhelyezés során. A teljes fal közeli elhelyezést mégsem javasoljuk, mivel ahogy tapasztaltuk jelentősen csökkentheti a dobozok által létrehozott, szinte hibátlan hangszínpad terét.

A talp alsó részén találunk még két darab menetes furatot, melyek biztosítják az opcionális rögzítés lehetőségét a gyári állványhoz.

A hangszórók védelmét elegáns megoldás biztosítja egy mágnesesen rögzíthető hangszóróselyem formájában, így nincsenek látható rögzítési pontok, melyek elcsúfítanák a doboz kinézetét. Ha már a kinézetről esett szó, akkor meg kell említenünk, hogy a doboz kivitelezése tökéletes és már szinte olyan hatást kelt, mintha egyetlenegy darabból faragták volna. A kezdeti ámulaton túllépve sem találunk hibát rajta, az összerakás minősége példás, a fényezés hibátlan, a hangszórók, de még a hátsó oldali csatlakozók illesztése is a végletekig precíz és beleköthetetlen. A gyártó a BS 403-at meglehetősen jófajta csatlakozókkal látta el, így erre sem lehet panasz.

A gyári leírás és az ELAC jó szokása szerint, van den Hul – The Skyline Hybrid belső kábelezést kapott, ami a más gyártóknál és sok esetben még a felsőbb kategóriákban tapasztalt kábelezések mellett is igen nagy piros pontot jelent részünkről.

A dobozokban a korábban már említett JET 5 magassugárzó és egy AS-XR mélyközép-sugárzó dolgozik, melyekről a gyakorlottabb szemek egyből megállapíthatják, hogy kissé különböznek a korábban alkalmazott JET 3 típustól és az alsóbb kategóriákban használt mélyközép-hangszóróktól. A JET 5-nél ránézésre mindössze annyi újdonság fedezhető fel, hogy a szalagsugárzót takaró alumíniumidomon a nyílások száma csökkent, méretük ezzel ellentétben viszont nőtt, az AS-XR mélyközép-sugárzóra pedig vastagabb perem került. A látható különbségek csekélységének ellenére, a gyártó szerint az új JET hangján sokat finomítottak és a mélyközép-hangszóró is átdolgozásra került. Közvetlenebb lett a kapcsolat a tekercs és a membrán között, ami nagyobb kitérést, alacsonyabb torzítást, nagyobb terhelhetőséget és természetesebb hangvisszaadást biztosít.

Meghallgatás

A meghallgatáshoz próbáltunk átlagos feltételeket teremteni olyan kategóriákból, melyeket várhatóan a jövőbeli tulajdonosok is használni fognak, így több eszköz megfordult a meghallgatás során a kis ELAC-ok előtt. Természetesen tesztünket megelőzően a BS 403-at közel 200 órányi bejáratásnak vetettük alá, mert frissen kicsomagolva egy kissé dörmögős méllyel és nyers magasakkal találkoztunk.

Elsőnek egy Cambridge Audio CXA80 erősítővel, Inakustik Exzellenz és Referenz kábelezéssel, továbbá egy Cambridge CXN hálózatos lejátszójával párosítottuk, aminek eredményét egyből megelégedéssel nyugtáztuk. Ezt ebben a formában, akár hosszabb távon is el tudnánk viselni. A legnagyobb meglepetést a mélyek okozták, mivel voltak rendesen, pedig egy ekkora doboztól nem igazán vártuk el, hogy ilyen mély tartományt jelenítsen meg. Természetesen itt nem „döngős” vagy „ütős” mélyekre kell gondolni, de ettől függetlenül még ülőalkalmatosságunkon is érezhető volt a mélyek ereje. A legtöbbször az ilyen hangokra még egy nagyobb állódoboz tulajdonosa is elégedetten bólintana. Másodszor a hangok térbeli ábrázolása és annak pontossága volt az, ami megfogott bennünket. A BS 403 szinte centiméter pontossággal jelenítette meg az előadókat és nem csak szélességben, magasságban, hanem mélységben is remekelt.

A JET 5 gyönyörűen hozta a hangtartomány rábízott részét, kissé finomabbnak, könnyedebbnek tűnt, mint a JET 3-as elődje, de ezzel együtt még pontosabban mutatta meg a rábízott frekvenciákat és mintha még több hang is lett volna jelen, mint az elődjénél. Biztosan állíthatjuk, hogy a Kiel-i mérnökök jó munkát végeztek az 5. generációval.

Karen Souza Essential albumán a hangszerek jól elkülönülve jelennek meg, az énekesnőre rá lehet mutatni, a zongora hangja kiemelkedően jó, a mélyek a helyükön vannak, semmi nem lóg ki a sorból vagy tolakodik előre. Következett a Daft Punk Random Access Memories albuma, ahol már az első hangoknál elégedetten bólogattunk a megjelenő dinamika okán. Ekkora méretű doboztól ilyet produkciót csak ritkán hallunk. Jók a dobok, jó a gitár és még a torzított hangok is tetszenek, semmi zavaró nincs a zenében. A mély hangok határozottan vannak jelen, a BS 403 rendesen visszaad mindent amit csak tud ebből a sávból. Annyit megjegyeznénk, hogy itt nem egy mélyben esetleg erősen sávhatárolt hangra kell gondolni, hanem a kis doboz a mély hangok legnagyobb részét (nagy meglepetésünkre) meg tudja jeleníteni, mindössze csak az a néhány regiszter marad le a legalsóbb részekből, melyekhez már valóban lényegesen nagyobb térfogatra és membránfelületre lenne szükség.

A tér mindvégig háromdimenziós, a valós és virtuális hangszerek mind mélységben, mind szélességben jól érzékelhetők, a cintányér hangja kellően fémes, de nem tolakodó, minden apró rezdülést hallani. Az ELAC-ok a komolyabb, sokhangszeres részeknél sem esnek kétségbe, mindent és valóban mindent megjelenítenek amire csak képesek. A hangkép még a legerőszakosabb részeknél sem esik össze, a hangszerek folyamatosan megkülönböztethetőek és a dinamika sem szenved hiányt.

Ezt követően tesztalanyaink mögé került egy komolyabb kategóriát képviselő Marantz SC-11S1 és SM-11S1 elő-végfok páros, ahol már az első hangoknál kiderült, hogy a Marantz teljesen mást képvisel, mint a korábbi CXA. A megszólaló hang finomabb, zeneibb és egy árnyaltnyit mélyebbre megy mint a Cambridge, de mindeközben levegősebb megszólalással rendelkezik. Javult a mély tartomány, kicsit jobban hallhatók a legmélyebb hangok, melyek eddig is ott voltak csak kevésbé határozottan. A magas hangokból többet kapunk, viszont finomabbak, mint korábban, a térábrázolással nincs probléma, még mindig tudja a helyét mindenki. Az énekhang kevésbé markáns, mintha az énekes pár centimétert távolodott volna a mikrofontól. Nagyon jó ez az előadás is csak kicsit máshogy jó, mint a korábbi.

AVM értékelés
  • Kivitelezés
  • Kinézet
  • Hang
  • Ár/érték
5

Összefoglalás

AV-Magazin: REFERENCIA

Röviden nehéz összefoglalni mindazt, amit az ELAC BS 403 beüzemelése és meghallgatása során tapasztaltunk, de a véleményünk, hogy ez egy nagyon jól sikerült doboz, ami már listaára ellenében is kiemelkedőt tud nyújtani, jelenlegi akciós árán viszont már szinte lopás hazavinni. Érdemes megemlíteni, hogy a BS 403 apró mérete mellett nem csak a kisebb, hanem a közepes méretű helységekben is szépen megállja a helyét.

Ajánlani széles körben tudjuk, de semmiképpen sem a „bulibárók” részére lesz jó választás annak ellenére, hogy a mély hangokat szépen és méretét meghazudtolóan képes megjeleníteni. Tudása alapján egy jó all-rounder lehetne, de leginkább az elmélyült zenehallgatást kedvelők megfelelő társa lesz a házibulit preferálókkal szemben, már csak azért is, mert házibuli közben nehéz arra a sok apró részletre és finomságra odafigyelni, amire ez a doboz képes.

Listaár: 535.500,-Ft

Akciós ár: 419.990,-Ft