Ki vagyok én? – Onkyo TX-RZ1100 teszt

Az Onkyo aktuális felsőkategóriás AV erősítőibe sok dolog került a gyártó által megvásárolt Pioneer modelljeinek technikájából, ami legalább annyi pozitívummal járhat, mint amennyi negatívumot rejthet magában. Mivel a végeredmény ránézésre megmondhatatlan, ezért fogtuk magunkat és nekiláttunk egy RZ1100-as modell meghallgatásának.

Az RZ széria legnagyobb modelljeit legutóbb 2016-ban frissítette a gyártó és igaz, azóta közel két év telt el, de a csúcsdarabok a legkevésbé sem nevezhetők elavultnak. Bár az idei év „hangvezérelt divathulláma” még nem áll rendelkezésre ebben a készülékben, de a szolgáltatások száma így is meghaladja azt a mennyiséget, amit egy átlagos felhasználó akár élete során kihasználna.

Megjelenés és szolgáltatások

Az RZ1100 a gyártó második legnagyobb AV erősítője (az 5100-as processzort nem számolva, mivel az más ligába tartozik) és ez megjelenésén és súlyán is visszaköszön. A 20 cm-t meghaladó magassághoz, közel 20 kg-os tömeg társul, ami tekintélyt parancsoló kinézetet kölcsönöz a készüléknek. A letisztult dizájnhoz robusztus felépítés tartozik, amit az előlapon elhelyezett lenyíló ajtó még tovább fokoz, egy hidegháborús atombunker bejáratát idéző vastagságával.

A Onkyo AVR-ek az RZ900-as modellel bevezetett új megjelenését sok kritika érte, de nekünk mégis határozottan tetszik ez a kinézet. Az előlap sík felületei jól harmonizálnak a kissé elnagyolt hangerőtárcsa és az apró funkciógombok kontrasztjával. Minden egyszerűen elérhető amire gyakran szükség van, a ritkábban használt dolgok pedig a frontoldali ajtó mögött kaptak helyet.

A hátoldal az elődökhöz képest teljesen megváltozott. A be- és kimenetek elrendezése, a hangszóró csatlakozók kinézete és csoportosítása nem a korábbi Onkyo modelleket idézi, hanem szinte teljes egészében egy Pioneer LX modell hátulját juttatja eszünkbe. Ez nem is csoda, mivel az új RZ sorozat legnagyobb példányaiba, a Pioneer AV üzletágának felvásárlását követően, a konszerntárs-márka LX típusainak belseje került. Ennek köszönhető, hogy a négy számjegyű Onkyo RZ AV erősítők már „High-Current Digital Amplification” fantázianevű  D osztályú végfokokkal és a Pioneer MCACC bemérő rendszerére és annak megoldásaira kísértetiesen emlékeztető, de AccuEQ névre keresztelt szobakorrekcióval rendelkeznek.

Az azonosság azonban nem teljes, mivel az Onkyo modellekbe AKM 32 bites D/A átalakítók kerültek. Megmaradt az egyedi VLSC (Vector Linear Shaping Circuitry) előerősítő áramkör, a PLL (Phase Locked Loop) jitter-csökkentő megoldás és egy THX Select2 Plus logó is felkerült az előlap felső élére .

A bekapcsolást követően egy letisztult grafikus menü fogad bennünket, mely egyszerűsége nagy segítség a kezdeti beállításoknál. Minden menüpont könnyen értelmezhető, a funkciók többsége gyorsan megtalálható, így szinte percek alatt végzünk is a „kötelező dolgokkal”. Ezt követően kipróbáltuk az Onkyo megújult mobilalkalmazását, amiről el kell ismerünk, hogy nagyon jól sikerült. Használata talán még a távvezérlőnél is egyszerűbb és annak ellenére, hogy nem olyan látványosan elegáns, mint a Pioneer iControlAV applikációja, mégis átlátható és könnyű kezelést biztosít.

A szolgáltatások száma, mint már korábban is említettük, bőséges. Az RZ1100 számos vezetékes és vezeték nélküli kapcsolatra kínál lehetőséget. A FireConnect (a legutóbbi firmware frissítést követően már FlareConnect) megoldásnak köszönhetően, akár vezetékek nélkül is képes kiszolgálni egy háromzónás multi-room rendszert, rendelkezésre állnak a legelterjedtebb Bluetooth és hálózati kapcsolatok, streaming zeneszolgáltatások, valamint több ezer internetes rádiócsatorna.

A szolgáltatások sora azonban itt még nem ér véget, mivel az RZ1100 könnyedén megbirkózik a legújabb kép- és hangformátumokkal, ennek köszönhetően a napjainkban elérhető legfrissebb 4K HDR formátumok továbbítása sem okoz gondot. Beépített 9 végfokerősítője egy 7.2.2 vagy 5.2.4 elrendezésű Dolby Atmos vagy DTS:X rendszert is képes kiszolgálni, de 11.2 csatornás előerősítő kimenetén keresztül és további külső erősítő hozzákapcsolásával a megszólaló csatornák száma tovább bővíthető.

Meghallgatás

A meghallgatás egy kicsit kényszeresre sikerült válogatással kezdődött, mivel az első gondolatunkként az RZ1100 után kötött Dali Opticon szett (Opticon 6, 2 és Vokal) nem hozta elvárásainkat, a kapott hangot vékonynak és a felső tartományokban túlzónak találtuk. Az ezt követően párosított Sonus Faber Principia összeállítás (Principia 7, 2 és C) sem bizonyult megfelelő társaságnak, mivel itt a közepek túlzó dominanciája került kissé előtérbe. A befutó végül a Focal Aria csapata (Aria 926, 906, CC900) lett, mivel itt már megjelent az az egyensúly, ami kellemesnek nevezhető egy rendszer megszólalásában.

A meghallgatás az AccuEQ szobakorrekció aprólékos beállításával folytatódott, ami azonnali pozitív értelemben vett csalódást okozott, mivel már az első eredmény is rendkívül pontosra sikerült. Mindössze a mély hangok minimális csökkentésére volt szükség a megfelelőnek ítélt hangzás eléréséhez. A beállítások finomhangolásában nagy segítség a fáziskorrekció könnyű beállítása és az állóhullámok egyszerű kezelése, de mindezek mellett a legtöbb probléma forrásaként jelentkező mélysugárzók megfelelő illesztése sem igényel komolyabb hozzáértést ezzel a rendszerrel.

Az RZ1100 mellé párosított Aria dobozok alsó tartománya két darab ELAC Debut S10EQ-tól kapott további támogatást, mely utóbbiak rendelkeznek beépített bemérőrendszerrel, de a szobakorrekció beállításának idejére a mélysugárzók saját EQ-it kikapcsoltuk. Mivel szeretünk mindent alaposan megvizsgálni, ezért tettünk egy próbát az ELAC mélynyomóinak saját bemérőrendszerével és be kell vallanunk, hogy jobb eredményt értünk el, mint az Onkyo AccuEQ, a mélysugárzókra is kiterjedő beállításával.

Az előkészületek és a beállítások végére érve kezdődhetett a meghallgatás, amit Dolby Atmos demóinkkal kezdtünk, majd következett pár hasonló hangsávval rendelkező filmrészlet. Ezt követően megszokott jeleneteinket vettük elő, végül pedig többcsatornás koncertek és sztereó zenéink következtek.

Az Atmos demó anyagok rendkívül precíz térbeli megszólalást produkálnak. A történések pontosan nyomon követhetők és a fejünk felett zajló események távolságainak változása is jól érzékelhető. A megszólalás részletes, kiegyensúlyozott, dinamikus és mentes a márkától megszokott hangbeli túlzásoktól.

Az Atmos hangsávval rendelkező filmek megszólalása szintén kellemesen részletes. A hangok térbeli elhelyezkedése itt is pontosan követhető, de a magassági csatornák produkciója már kevésbé markánsan és csak alkalmi vendégként van jelen néhány jelenetben. A Star Trek legutóbbi része igazi hangkavalkádra képes, ahol jól elkülönülnek a nem létező gépek hangjai a párbeszédektől és a háttérzajoktól, de az objektumalapú formátum „körülölelő” háromdimenziós hatása mégsem a mennyezetbe épített Atmos sugárzók érdeme, többnyire.

A Jack Reacher első részének nyitójelenetében eldördülő puskalövések hangja rendkívül valóságosnak hat és a hang egy kicsit sem akarja nagyobb fegyver látszatát kelteni, mint ami a képeken látható. Mindez folytatódik a dinók szigetén is, ahol a mélyebb hangokban gazdag jelenetek alatt végig megmarad a részletesség és az alsó tartomány nem válik egy látványosan erőteljes, de mindent beborító masszává.

Michael Bublé koncertje kellemes meglepetés, mivel szinte már valós hangszerhangokat és jól artikulált énekhangot kapunk. Az előadás hatalmas térben, de a látottaknak megfelelő méretben zajlik, a hangok térbeli elhelyezkedése pedig rendkívül pontos. A zongora és a rézfúvósok hangját külön kiemelnénk, mivel ilyen megszólalással eddig csak más gyártóknál és egy kicsit feljebbi kategóriákban találkoztunk.

Végül sztereó zenéink és a „Pure Audio” mód kombinációja következett, ahol szintén meglepetést okozott az RZ1100. Az unalomig ismert jazz albumunk megszólalása könnyed, szinte már semleges és a filmeknél tapasztalt részletesség itt is megjelenik. A tér széles és magas, az énekes kissé felénk közelít, de ennek ellenére valódi mélységgel mégsem jellemeznénk a színpadképet. Az apróbb negatívumok ellenére azonban ez a kétcsatornás produkció mégis inkább nevezhető jónak, mint átlagosnak.

Kedvenc Daft Punk albumunk is előkerül és az elektronikus zene apró részleteinek egy nagyobb adagjával lep meg bennünket. A dinamika nagyon jó és az alsóbb tartomány, a gyártótól megszokott kissé túlzó jelenléte itt sem tapasztalható, sőt a megszólalás a márkától már szinte szokatlanul semlegesnek nevezhető. A magasak helyenként kissé keményebbek, mint azt megfelelőnek ítélnénk, de mindezt feledtetni tudja az előadás egészének összhangja.