Hasonlóan más – Pioneer SC-LX701 teszt

Az Onkyo TX-RZ1100 meghallgatását követően nem bírtunk magunkkal, ezért nekiálltunk egy tesztre fogható, aktuális LX sorozatú Pioneer felkutatásának. Kíváncsiságunk főként arra irányult, hogy a két konszerntárs között, a tagadhatatlan hasonlóságok ellenére, milyen különbségeket sikerül találnunk. Szerencsénkre sokat nem kellett keresgélnünk, mivel pár telefonhívást követően indulhattunk is egy SC-LX701 modellért, ami már közel fél éve teljesít szolgálatot egy ismerősünk rendszerében.

Rövid beszélgetés, pár hálás mondat és még több, a készülék makulátlan állapotának megőrzésére vonatkozó ígéret után indulhattunk is, hogy kiderítsük miben más a tradicionális Pioneer LX modellsorozat aktuális legkisebb képviselője, mint a nemrég tesztre fogott Onkyo TX-RZ1100.

Megjelenés és szolgáltatások

Mielőtt még bárki virtuálisan megkövezne bennünket tisztázzuk, hogy az LX701 nem pontosan az RZ1100 társa, mivel az az LX801-es modell lenne, de ennek ellenére mégis meggyőző a hasonlóság. A tesztünkhöz kölcsönkért Pioneer nagyjából 4 kg-mal könnyebb, 1.5 cm-rel alacsonyabb és listaáron közel százezer forinttal olcsóbb, mint a nemrég tesztelt Onkyo, azonban a hátoldal alapján (és az ott található feliratokat letakarva) akár „két tojás” is lehetnének. A csatlakozók kinézete, elrendezése és mennyisége szinte azonos, továbbá teljesítményadataikban és az elérhető szolgáltatások számában sem nagyon találni lényeges különbségeket.

Az LX701 frontoldala teljesen megegyezik az elődmodell (LX59) kinézetével. A készülék előlapját a bemenetválasztó és a hangerő szimmetrikusan elhelyezett, azonos méretű tárcsái, a kijelző és egy érdekesen kialakított lenyíló ajtó uralja. A dizájnra nem lehet panasz, a megjelenés letisztult, harmonikus, továbbá az anyaghasználatba és az összeszerelés minőségébe sem lehet belekötni.

Az előlap lenyíló ajtaja azonban megér egy külön bekezdést, mivel a Pioneer ezt a részletet egy kissé különc vagy inkább egyszerű (nézőpont kérdése) módon oldotta meg, mivel funkciója szerint inkább csak egy takarólap, mint valódi ajtó. A lenyíló rész mögött nem található besüllyesztés, ahová az elrejtett gombok többnyire kerülni szoktak, hanem annak nyitott állapotában a frontpanel egy teljesen sík felületet alkot. A gombok eltakarására szolgáló elem létjogosultságát az LX modelleknél szerintünk csak a presztízs indokolja, amihez a gyártó egy egészen egyedi, de annál egyszerűbb megoldást választott.

A front kinézetén, minőségén és apró különcségein túllépve ismét a hátoldalt vesszük szemügyre, hogy valami apró különbséget mégis csak találjunk az RZ1100 ugyanezen részéhez képest. Azonban újra meg kellett állapítanunk, hogy az eltérések annyira csekélyek, hogy szót sem érdemelnek, így továbblépünk a Pioneer egyéb képességeinek vizsgálatára.

A szolgáltatások szintén megtévesztő hasonlóságokat mutatnak (bár ez bármelyik azonos kategóriában versenyző mai modellről elmondható), mindössze néhány elnevezés változott. A különböző funkciók mennyisége itt is bőséges és számos vezetékes, valamint vezeték nélküli kapcsolat áll rendelkezésre. A FireConnect az LX701-ben is megtalálható, amely három különböző zónát képes ellátni vezeték nélküli zenével, de a szokásos hálózatos lehetőségek, Bluetooth kapcsolatok, zenei streaming szolgáltatások és internetes rádiók is rendelkezésre állnak.

A szolgáltatások sora azonban itt még nem ér véget, mivel az LX701 képes a legújabb kép- és hangformátumok feldolgozására, így az elérhető legfrissebb 4K HDR képformátumok továbbítása sem okoz gondot. A beépített 9 végfokerősítő egy 7.2.2 vagy 5.2.4 elrendezésű Dolby Atmos vagy DTS:X rendszert tud megszólaltatni, de 11.2 csatornás előerősítő kimenetén keresztül, további külső erősítő hozzákapcsolásával a meghajtott csatornák száma tovább bővíthető.

A számos hasonlóság ellenére azonban minél közelebbről megismerjük a Pioneer AV erősítőjét, annál több eltérést fedezünk fel a testvérmodellhez képest. Ilyen például a márka szintjén megújult OSD menü, ami ugyan nem éri el a jelenlegi Onkyo modellek grafikájának minőségét, de mégis sokkal ergonomikusabb, látványosabb és egyszerűbb kezelést biztosít, mint a korábbi LX típusok esetében. Az egyszerű vezérlést az ingyenes iControlAV applikáció segíti, amiről be kell vallanunk, hogy már eddig is kedvenceink közé tartozott. Az alkalmazás mindamellett, hogy egyszerű, átlátható kezelést és részletes beállítást tesz lehetővé, még rendkívül látványos grafikai elemeket, animációkat is tartalmaz, mely utóbbiak szerencsére nem mennek a kezelhetőség rovására.

A legnagyobb különbséget azonban az LX modellbe került Sabre Ultra 32 bites DA konverterek (ES9016S) jelentik, melyek minőségéről már az elődökben és más gyártók készülékeiben is volt szerencsénk meggyőződni, ezért pozitív előjelként értékeltük meglétüket.

Meghallgatás

A meghallgatáshoz az RZ1100 esetében használt Focal Aria (Aria 926, 906 és CC900) modelleket és ELAC Debut S10EQ mélysugárzókat fogtuk be, valamint a kábelezés azonosságára is ügyeltünk, hogy az összehasonlítás a lehető legjobban egyezzen a társmodell korábbi tesztjének körülményeivel.

A beállítást a Pioneer MCACC Pro szobakorrekciós rendszerére bíztuk, ami kísérteties hasonlóságot mutatott az Onkyo AccuEQ megoldásával. A „Sub EQ”, a fáziskorrekció és az állóhullámok kezelése szintén rendelkezésünkre állt, melyek lehetőségeit ki is használtuk. Ennek eredménye egy igen kellemes, de a korábban meghallgatott RZ1100 produkciójára rendkívül emlékeztető hangzás lett.

Az ELAC Debut mélynyomók beépített korrekcióját már a beállítás legelején „Off” állásba helyeztük, de tettünk egy próbát a saját bemérésükkel, a Pioneer kikapcsolt „Sub EQ” funkciója mellett. Arra a megállapításra jutottunk ennél az összeállításnál is, hogy az S10EQ beállító rendszere jobban végzi a dolgát a mély tartományokban, mint az AVR akusztikát javító megoldása.

Az előkészületek és a beállítások végére érve nekifoghattunk a meghallgatásnak, ami ugyanazokkal az anyagokkal, valamint ugyanabban a sorrendben történt, mint az Onkyo RZ1100 tesztje során. Dolby Atmos demóinkkal indítottunk, majd jött pár objektumalapú hangsávval rendelkező filmrészlet, ezután szokásos filmjeleneteink következtek, végül többcsatornás koncertfilmünk és sztereó zenéink zárták a sort.

Az Atmos demó anyagok hangja pontos, részletes és a cselekmények rendkívül jól követhetők. Az effektek és háttérhangok valóban körbevesznek bennünket, a térbeli távolságok pedig minden irányba jól érzékelhetők. A megszólalás dinamikus, precíz és részletes, de egy kis plusz testességet időnként még el tudnánk viselni.

Az Atmos hangsávval rendelkező filmjeinknél szintén felfedezhető a demóanyagoknál tapasztalt részletesség és pontosság, azonban a tér már nem vesz annyira körül bennünket, mint korábban, valamint a magassági csatornákból érkező hang is csak alkalmi statisztaként van jelen. A Star Trek Beyond űrcsatájának és városi üldözésének hangjai nagyon jók. Néha már szinte elhisszük, hogy ez a való életben is ilyen lenne, bár az alsó tartomány erejét, pontosabban annak határozottabb jelenlétét kissé hiányoljuk a zúzósabb részek alatt.

A Jack Reacher induló képsorainak csendjét megtörő puskalövések hangja nagyon életszerű. A lövések akkorát „csattannak”, hogy meglepődünk és kicsit össze is rezzenünk a fegyver első hangjánál, pedig ezt a jelenetet már pár száz alkalommal láttuk. A Jurassic World dinó-üldözéses részeinek dinamikája valószerűnek hat, de a legjobb, hogy a hangos és akciódús részek alatt is jól érthető minden párbeszéd, továbbá az apró neszek jelenléte szintén folyamatos.

Koncertfilmünket elindítva érkezik az első igazi meglepetés, mivel tesztalanyunk AVR mivolta ellenére, egész zenei megszólalásban részesít bennünket. A színpad valós arányokkal rendelkezik, a tér minden irányban kiterjedt, a hangszerhangok pedig kellemesen, szinte már valóságosnak nevezhetően szólalnak meg. Az énekes jelenléte határozott, jól pozicionálható és teljesen összhangban van a zenészek játékával.

Sztereó zenéinknél újabb meglepetés ér bennünket, mivel az LX701 kellemesen nagy térben és már szinte valódi mélységérzettel rendelkező színpadon mutatja be kedvenc jazz albumunk második számát. A hang precízen részletes, az előadás három dimenzióban zajlik, az énekes jelenléte pedig folyamatosan érezhető. Ez a zenei produkció még egy sztereó erősítőnek is a becsületére válna, a már „jobbnak” nevezhető kategóriákban is.

Kedvelt Daft Punk albumunk megszólalásában sem kell csalódnunk, mivel az apró részletek, a dinamika és a minden irányban kiterjedt tér kellemes kombinációja itt is megjelenik. A pozitívumok mellé azonban egy apró negatívum is társul, amit jazz zenéinknél a legkevésbé sem hiányoltunk, de az elektronikus műfaj alatt feltűnt. A filmeknél korábban már tapasztalt, kissé gyengélkedő mély hangok jelenléte itt is észrevehető, ami nem azt jelenti, hogy kevés lenne az alsó tartomány, mindössze jobban örülnénk, ha erőteljesebben lenne jelen a dinamikacsúcsok alkalmával.