A Phonar nemrég megújította teljes kínálatát, így a modellsorozatok nevei mögé egy 2-es került. Azonban ez az aprónak tűnő változás többet takar, mint az első ránézésre látszik, ami a nemrég nálunk járt P6.2 Next esetében is kiderült. A nagytestvér után azonban kíváncsiak voltunk, hogy a gyártó olcsóbb és állványos modellje mennyit profitált a fejlesztésekből, így meghallgattuk az Veritas M4.2 Next-et.
A fejlesztésekből az M4.2 esetében sem látszik külsőleg semmi, mint ahogy a P6.2-nél sem találtunk az elődhöz képest változásokat. Ami szép és jó, ahhoz felesleges is hozzányúlni, így a gyártó ez esetben is a belsőre koncentrált. Finomításra kerültek a meghajtók, komolyabb alkatrészekből épül fel a hangváltó, a belső kábelezés pedig a Wireworld-től érkezett.


Megjelenés
Az M4.2 kinézete nem változott elődjéhez lépest, a dizájn a jellegzetes „phonaros”forma a döntött frontoldallal és a függőleges előlapi élekkel. A kabinet itt is öt különböző borítással és színben érhető el, ami lehet matt fekete, lakkozott fekete és fehér vagy cseresznye és dió furnér. Nálunk az M4.2 Next-ból is a valódi dió furnérral készült selyemfényű darab járt, ami kicsiben is nagyon jól mutat és nem mellesleg meg kell jegyeznünk, hogy ritka az ennyire igényesen kivitelezett darab ebben az árkategóriában.
Meghajtókból 2 darabot találunk, melyek, Peerless és ScanSpeak gyártmányok, melyek specifikusan a Phonar számára készültek. A reflexnyílása hátlapra került a hangszóróterminálok fölé és a gyártótól már megszokott, több állású jumper sem maradt le. A csatlakozók támogatják a kettős kábelezést / kettős erősítést, a 3 állású jumper pedig a magassugárzó jelszintjét képes 1, illetve 2 dB-lel megemelni, így az M4.2 is egyszerűen illeszthető az elektronikák és az akusztika sajátosságaihoz vagy az egyéni ízléshez.


A két-utas hangsugárzó hangszórókészlete egy 27 mm-es magassugárzóból és egy 160 mm-es mély/középhangszóróból épül fel. A keresztváltó válogatott, minőségi alkatrészeket kapott amely, a hangsugárzó összes többi elemével együtt, a gyártó németországi üzemében készül.
Bár rúl sok támpontot nem adnak, azért mégis érdemes megemlíteni a technikai adatokat: A Phonar Veritas M4.2 Next 2 utas, 2 hangszórós tervezés. A magassugárzó 27 mm-es selyemdóm, a mély/közép 16 cm-es. A keresztváltó 2300 Hz-en dolgozik, az impedancia 8 ohm, az érzékenység 87 dB, a frekvenciamenet 40 és 27.000 Hz között alakul, a terhelhetőség pedig 90/125 W. Az „apróságok” súlya pedig darabonként 7.5 kg.


Meghallgatás
A meghallgatás alkalmával ugyanazt a felállást alkalmaztuk, mint a P6.2 Next esetében, így forráskészülékként egy Cambridge Audio CXN v2 hálózati lejátszó szolgált, az erősítő szerepét egy Cambridge Audio Edge A integrált erősítő kapta, az összeköttetést pedig Inakustik Referenz LS-2404 Air hangszórókábelek, Inakustik Referenz XLR összekötők biztosították, a tápellátásról pedig az Audio Engineers Lightspeed 3D és Lightspeed 4D hálózati tápkábelei gondoskodtak.
Tesztalanyaink szerencsére ismét bejáratva érkeztek, így ezt a procedúrát most is kihagyhattuk és kezdetét vehette a meghallgatás.
Zenéinket a Tidal-ről, majd ezt követően saját szerverünkről indítottuk és a korábbi gyakorlat alapján meghallgatáshoz az utóbbit választottuk. Ez nem komoly kritika a stream-szolgáltatóval kapcsolatban, csak egyszerűen ami jobban szól, az jobban szól.


A tesztzenéink közé a jazz és komolyzene mellé, bekerült egy kis rock és elektronikus zene is, amely utóbbiak általában igazi kihívást szoktak jelenteni a kis dobozoknak. A meghallgatást megelőzően a hangoló jumpereket eltávolítottuk, így a magassugárzó jelszintje 0 dB beállítással üzemelt, azonban ebben az állásban sem keveselltük a felső tartományt.
Jazz-zel és hangszeres zenével kezdtük a meghallgatást, tesztalanyaink pedig barátságosan természetes hanggal szólalnak meg. A hang dinamikus, élénk és kellemes. A dobozok nem akarják meghazudtolni méretüket, nincs jelentős kiemelés a még megszólaló alsó tartományban, hogy a hangsugárzó nagyobbnak tűnjön a méreténél. Kellemesen semleges és példásan egyenletes amit hallunk. A mélyek feszesek és pontosak és az M4.2 méretéhez képes egyáltalán nem kevesek.


A színpad terét itt is kissé „laposnak” találtuk eleinte, de a P6.2 esetében tapasztaltakból tanulva, az M4.2-es dobozokat is távolabb húztuk a falaktól, valamint a meghallgatáshoz befogott állványokat is lesúlyoztuk pár kézél lévő, közel 5 kg összsúlyú Damper Kinetik csillapítóval.
A hatás ez esetben sem maradt el. A tér megnyílt, az alsó tartomány is további erőre kapott, a zenészek és az énekes helye pedig pontosabbá vált. A hangszerhangok rendkívül valósak, a jazz és a hangszeres zene nagyon jól áll az M4.2-nek, a gitár és a zongora hangját pedig külön meg kell említenünk.
A hang pontos, semleges, de mégsem száraz vagy túlzóan analitikus. A kis dobozok a hangsúlyt a természetességre és a könnyed, kellemes hallgathatóságra helyezik. Érezni az előadáson, hogy a tervezésben zeneszerető emberek vettek részt, nem csak a száraz adatokat vizsgáló mérnökök.
A rock már nem igazán az M4.2 műfaja, de ennek ellenére minden megtesz, hogy ezt a műfajt is megszólaltassa, azonban hangján érezni, hogy ehhez több és nagyobb felület kellene. Az elektronikus műfajokin azonban kellemes csalódást okoztak a dobozok, mivel méretüket meghazudtoló módon rendkívül dinamikusan szólaltak meg és csak az alsó tartomány legalját hiányoltuk egy kicsit.
Összefoglalás
AV-Magazin: AJÁNLOTT
A Phonar Veritas M4.2 Next kellemesen meglepett bennünket. Hangja rendkívül közel áll nagyobb testvéréhez és hozz a jellegzetes kellemesen semleges „phonaros” hangzást. Ha a P6.2-höz hasonlítjuk, akkor hangja kevésbé felnőttes és méretéből adódóan az alsó tartomány is visszafogottabb, de minden másban rendkívül köze áll a két és félszer drágább testvéréhez.
Azonban ha a hasonlóan árazott konkurens modellekkel vetjük össze, akkor az M4.2 már kiemelkedik a mezőnyből, semleges, kellemes hangja és nagyon jó tere pedig a közel egy kategóriával feljebb elhelyezkedő darabok közé emeli. Az M4.2 egy nagyon jó ár/értékű hangsugárzó, ami szerencsére a lényeget örökölte a nagyobb testvéreitől. Hangja természetes, hosszan hallgatható, amihez pontos, széles és mély tér is társul. de méretéből adódóan vannak korlátai, így elsősorban hangszeres zenéken remekel, de elektronikus műfajokon is megállja a helyét, ha valakinek nincs szüksége „szomszédbosszantó” mélyekre.
A hangsugárzók hangja mellett árazásuk, pontosabban ár / érték arányuk is fontos szempont volt, amely tényező mostanában még jobban előtérbe kerül. Sok gyártó árai rendesen elszaladtak az utóbbi időben, így a kategóriák egyre gyakrabban összecsúsznak, egyes modellek pedig felértékelődnek, ami azonban az árazásnak és nem a valódi tudásnak köszönhető. A Phonar Veritas M4.2 Next kiemelkedik ebből a mezőnyből is, mivel nem árazásával, hanem hangjával emelkedik kategóriatársai fölé, tudásához képest pedig egészen szerénynek nevezhető árcédulát kapott.
A Phonar M4.2 Next modellje mind hangja, mind anyagfelhasználása és minősége, mind pedig árazása alapján egy nagyon jó vétel, így minden zeneszeretőnek csak ajánlani tudjuk.
Listaár:
Phonar Veritas M4.2 Next 385.000,-Ft / pár