A tápkábelek hangra gyakorolt hatása talán az egyik legmegosztóbb témakör a hifi és a házimozi világában. Sokan zsigerből elutasítják a hatásukat, mások szakmai érvekre és a fizikára alapozzák véleményüket, méréseket követelve. Azonban vannak akik a saját fülüknek hisznek és kipróbálnak több különböző darabot is, hogy milyen különbséget okozhatnak a hallható hangban.
Mi elsősorban az utóbbi táborhoz tartozunk, de emellett a fizika törvényszerűségeit és a méréseket sem hagyjuk figyelmen kívül. Az áram esetében a fizika törvényei egyértelműnek tűnnek, azonban ez egy olyan sok összetevős dolog, amely valóban és akár szélsőségesen is képes befolyásolni az audioeszközök hangját. A mérések elméletben képesek pontos eredményt hozni (amivel régebben mi is tettünk egy kísérletet), azonban a mérési eredmények és a hallható hangbeli változások között egyértelmű összefüggésekre rámutatni már nem ennyire egyszerű, mivel a különböző elektromos paraméterek más-más hatással lehetnek a különféle elektronikákra, azok felépítésétől és minőségétől függően.
Mindezek mellett ott van még az áram minősége is, ami napszaktól, a háztartásban, a házban vagy akár a közeli létesítményekben használt nagygépek működésétől függően változhat. Ilyenkor érzékelhető például az a jelenség, hogy a nap egy adott időszakában az audiorendszer jobb, egy másikban pedig rosszabb minőségben szólal meg. Ez utóbbit természetesen befolyásolhatja a hallgatóság kipihentségi / fáradtsági faktora is. A pszichoakusztikai hatás minimalizálásának érdekében, jelen esetben mi is egy több főből álló, egész pontosan egy 5 tagú csapatot állítottunk össze tesztünkhöz.


Résztvevők
A címet olvasva és tesztalanyainkat megismerve bizonyára többen felhúzzák majd a szemöldöküket, hogy ilyen árak mellett, hogy is lehet belépőnek nevezni ezeket a tápkábeleket, mikor a piacon ezek árának feléért is vannak már elérhető modellek. Igen, ez így van, azonban itt két dolgot kell megjegyeznünk. Az első az, hogy ezek a tápkábelek a gyártóik kínálatában a belépő kategóriát képviselik. A második pedig az, hogy kipróbáltunk több, valóban olcsónak nevezhető modellt is, de azok esetében olyan csekély változásokat tapasztaltunk, hogy szerintünk nem érdemes a gyárilag mellékelt vezetéket lecserélni ezekre a darabokra. A jobbat vagy az igazán jót azonban csak egyszer kell megvenni és az hosszú ideig, akár több rendszeren / fejlesztésen keresztül is képes kiszolgálni tulajdonosa igényeit.
Szóval tesztalanyaink belépő darabok, árcéduláikon pedig 69.990,-Ft és 75.000,-Ft közötti összegek szerepelnek. Az árak hasonlósága ellenére azonban a kábelek megjelenése, felépítése és (spoiler) hangra gyakorolt hatása is eléggé eltérő.
Az első tesztalanyunk az Inakusztik belépőnek szánt modellje, a Referenz AC-1502, ami egy klasszikusnak nevezhető darab. A kábel 3 x 1.5 négyzetmilliméteres minőségi réz vezetőkből épül fel, melyeket Mylar fólia árnyékolás vesz körül. A fali csatlakozó oldalra egy ferrit zavarszűrő került, a PVC szigetelést pedig fekete-fehér mintázatú kábelharisnya fedi. A kábel külső átmérője nagyjából 9 mm, a csatlakozók pedig inkább nevezhetők átlagosnak, mint kiemelkedő minőségű daraboknak, melyek belső érintkezőihez forrasztással rögzítették a vezetőket.


Második versenyzőnk egy neves olasz manufaktúra, a Hidiamond 2-es számmal jelölt tápkábele, ami szintén a klasszikusnak nevezhető megjelenéssel rendelkezik. A kábelben 4 x 2.5 négyzetmilliméteres spirálisan elhelyezkedő vezető teljesít szolgálatot, amelyek közül kettő a fázist hivatott kiszolgálni, ami a fizika törvényszerűségei alapján feleslegesnek tűnik. A vezetők anyaga a cég különleges, grafittal dúsított réz ötvözete, amit egy 4VRC technológiára keresztelt módszerrel 4-szer égetnek ki, ezáltal javítva a vezetőképességet és csökkentve a kapacitív és induktív hatásokat.
A szigetelés anyaga XLPE, ami a gyakran alkalmazott teflonnál is jobb paraméterekkel rendelkezik. A vezetőket szövött, ónozott réz árnyékolás veszi körül, a szigetelésre egy érdekes vizuális hatású, csillogó burkolat került, a külső átmérő pedig 10 mm. Az átlátszó polikarbonát csatlakozók minőségi darabok, melyek belső érintkezőihez ezüst tartalmú forraszanyaggal rögzítették a vezetőket, a külső érintkezőfelületek aranyozást kaptak.
Az utolsó résztvevőnk az Audio Engineers LightSpeed Reference 4D modellje, amely a trió legkomolyabb megjelenéssel rendelkező darabja. A Reference 4D összesen négy, egymástól különálló vezeték- fonatból épül fel, melyek teljes vezetőképes keresztmetszete 11 AWG (kb. 4 négyzetmilliméter). A belső vezetők tiszta rézből készültek és összesen 128 elemi szálból állnak, melyeket különálló, egymástól elszigetelt csoportokba rendeztek. Az elemi szálak spirális elrendezésben helyezkednek el, az ezekből álló egymástól elszigetelt csoportok pedig ellentétes irányú spirális felépítést kaptak. A szigetelés anyaga HDPET és PVC, melyek közé sűrű szövésű, ónozott réz árnyékolás került.
A négy különálló vezeték mindegyikére egy nano Black Helix elnevezésű burkolat került, ami ellentétes szövésű, 500nanométer vastagságban fémgőzölt szálakból áll és fokozott védelmet biztosít a külső zavarok ellen. A különálló vezetékek egy 4D elnevezésű fonatot képeznek, ami a belső árnyékolással együtt minimalizálja az induktív és kapacitív hatásokat. A kompozit anyagú csatlakozók minőségi darabok, a belső érintkezők nagy tisztaságú rézből készültek, melyekhez forrasztás-mentesen kapcsolódnak a vezetők, a külső érintkezőfelületekre ródium-ezüst bevonat került, a kábelfonat külső átmérője pedig nagyjából 25 mm. További érdekesség, hogy a kábel mindkét végén világítanak a csatlakozók. A LightSpeed Reference 4D tápkábel rendelkezik egy, a gyártó által kifejlesztett elektronikával, ami a hálózatra kerülő egyenáramot (DC) szűri, valamint a szinuszhullámok optimális állapotának fenntartásában is szerepet játszik. Ezt a technológiát hangsúlyozza a fehér színű világítás, amiről el kell ismerni, hogy rendkívül látványosan mutat a kábel csatlakoztatását követően.


Meghallgatás
A meghallgatáshoz közép és felső kategóriás elektronikákat válogattunk, mivel egyrészt már többször tapasztaltuk, hogy belépő szinten kisebb a tápkábelek hangra gyakorolt hatása, másrészt tudjuk, hogy csak kevesen fognak a 100.000,-Ft környéki elektronikájuk mellé 70.000,-Ft körüli áron tápkábelt vásárolni. Ezért tesztünkhöz olcsóbb segítőnek egy NAD C368 BluOS modullal kiegészített erősítőt választottunk, a drágább darabokat pedig egy Luxman L-505uX II erősítő és egy Cambridge Audio CXN hálózati lejátszó képviselte. A hangok megszólaltatásáért egy pár Sonus faber Sonetto VIII felelt, az összekötő és hangszórókábelek pedig az Inakustik Referenz sorozatából érkeztek.
Tesztünk során a tápkábeleket elsősorban a NAD erősítőhöz gyárilag mellékelt tápkábellel vetettük össze, de természetesen egymással is összehasonlítottuk őket, a lehető legobjektívebb eredmény érdekében. Minden kör után a tesztcsapat minden tagja leírta a véleményét a hallottakról, majd ezt követően váltottunk a következő darabra. A hallottak alapján leírt véleményeket a teszt végén összesítettük és megbeszéltük, így kialakult a végső „csoportvélemény”.
Inakustik Referenz AC-1502 tápkábel
A NAD-hoz párosítva a gyári kábelhez képest a korábbi fakó nyugodtságot visszafogott pezsgés váltja fel. A magastartomány határozottabban jelenik meg, több a részlet, hangok térbeli elhelyezkedése is pontosabbnak hat, a színpad pedig szélesebb és magasabb, mint korábban. Az alsó tartomány ereje mintha csökkent volna, de inkább csak a mélyek pontossága és részletessége nőtt. A felső tartományban néha egy kis túlzó élénkség és apró karcosság jelenik meg.
A Luxman erősítővel az Inakustik kábellel tapasztalt korábbi változások még határozottabbá válnak. A magasak kissé túlzó jelenléte itt még feltűnőbb, a középtartomány artikuláltsága jelentősen javul, a mélyek kissé visszafogottak, de rendkívül feszesek és pontosak a gyári tápkábel után. A tér megjelenésére itt is jó hatással van a kábelcsere, amely minden irányban nagyobbnak tűnik.
Hidiamon 2 tápkábel
A NAD C368 a Hidiamond 2-vel egy teljesen új arcát mutatja meg. A mélyek erőteljesebbek, bár nem a legpontosabbak, azonban a dinamika határozottabbnak tűnik az alsó tartományban. A magasak lágyabbak, kicsit kevesebb részlet van jelen, de emellett az énekhang és a középtartomány kontúrosabb és kellemesebb, mint korábban. A tér megjelenése leginkább szélességben változik és a zenészek pozíciói pontosabbnak hatnak.
A Luxman-hoz csatlakoztatva a Hidiamond 2 tápkábelt, a NAD esetében már tapasztalt karakter egyes elemei megmaradnak, de pár új is megjelenik. A mélyek ereje itt is határozottabb, ami a dinamika növekedésének tűnik, azonban kissé folyóssá és zavarossá válik az alsó tartomány. A közepek itt is kellemesek, kiegyensúlyozottak, azonban a felső tartomány lekerekítése miatt ugyan kellemes, de enyhén fedett tónust kap. A tér szélesebb, magasabb, de mélységében nem túl határozott a változás.
LightSpeed Reference 4D tápkábel
A NAD mögé kötve a LightSpeed Reference 4D tápkábelt, a hang kiegyensúlyozottá és kissé légiessé válik. A mélyek részletessége és feszessége jól hallhatóan javul, a középtartomány kellemesen életteli, a magasak pedig részletekben gazdagnak és valósághoz közelinek tűnnek. A tér megjelenítése szélességben és magasságban is lép egyet, továbbá a színpad mélysége is határozottabban jelenik meg. A megszólalás kellemes, részletes, de talán egy hangyányit több erő lehetne az alsó tartományban.
A Luxman-ra váltva a korábban tapasztalt hangzás nagy részben megmarad, csak annak minden részlete sokkal jobban előtérbe kerül. Természetesség. Talán ez az a szó, ami először eszünkbe jutott. A színpad most komoly mélységet mutat, amelyhez valós méretű szélesség és magasság társul. A magasak részletesek, de nem esnek túlzásba, a közepek természetesek, a mélyek pedig feszesek és pontosak. A megszólalás harmonikus, a magas és a közép tartomány kellemes és szinte már folyékony, talán a mélyeknek kellene egy csipetnyi plusz ahhoz, hogy teljesen elégedettek legyünk.
Inakustik Referenz AC-1502 1m Listaár: 74.990,-Ft Akciós ár: -


Hidiamond 2 1,5 m Listaár: 75.000,-Ft Akciós ár: -


LightSpeed Reference 4D 1,2 m Listaár: 89.990,-Ft Akciós ár: 69.990,-Ft


Összefoglalás
Kábelt tesztelni mindig hálátlan feladat, tápkábelek esetében pedig ez hatványozottan igaz. Az összekötő és hangszórókábeleknél a többség elfogadja a fizikai magyarázatot, a tápkábeleknél azonban ez inverz módon jelentkezik. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy egy összekötő vagy egy hangszórókábel esetében már egy alsóbb kategóriás rendszernél is határozottabb változás érhető el, mint egy tápkábel cseréjével, azonban egy szint felett már nem hagyhatók figyelmen kívül a kiegészítők és azok minősége sem.
Az audiokészülékek cseréje is csak egy adott értékhatárig hoz vagy hozhat határozott előrelépést, felette azonban már minden százaléknyi javulásnak komoly ára van. Itt válik igazán egyértelművé a tápkábelek és egyéb kiegészítők használatának előnye. Ezért a komolyabb tápkábelek alkalmazását mi is inkább a középkategóriától ajánljuk, alatta egyértelműen nagyobb javulás érhető el a készülékek közötti kategória váltással.
Tesztünkön jelen esetben sikerült egyértelmű győztest hirdetni és sorrendet is tudtunk felállítani, azonban ez más rendszerekben, más körülmények között tesztünktől eltérő eredményt is hozhat. Aki kevésbé élénk magas tartománnyal rendelkező rendszert birtokol, annak jó választás lehet az Inakustik tápkábele, aki mélyben szeretne erősíteni, de kevésbé fontosak számára a részletek, az a Hidiamond 2-vel lesz elégedett, aki pedig mindent hallani szeretne és ezért hajlandó feláldozni egy keveset a mély tartomány erejéből, az a LightSpeed Reference 4D mellett fogja letenni a voksát.
Mi ismét csak azt tudjuk javasolni, hogy aki tápkábel (vagy bármilyen más összekötő és kiegészítő) vásárlásra készül, az ne a tesztek és a fórumos vélemények alapján vásároljon. Szánjon rá időt, hallgasson meg pár különböző darabot, mert mindez inkább csak időbe, mint pénzbe kerül, mivel a legtöbb kereskedő letét ellenében biztosít tesztpéldányokat az otthoni próbához.