Északon a helyzet változatlan – ELAC FS 247.3 teszt

A nemrég tesztelt olasz és francia hangsugárzók után arra gondoltunk, hogy itt lenne az ideje egy német versenyzőt is elővennünk. Választásunk, ha nem is a legnagyobb, de vitathatatlanul az egyik legelismertebb németországi gyártó legnépszerűbb darabjára esett, amiben közrejátszott az is, hogy a hazai forgalmazó nagyon kellemesnek nevezhető árat társított ehhez a modellhez.

Ez az elismert német gyártó nem más, mint az ELAC, a tesztre fogott példány pedig az FS 247.3, amely a gyártó legnépszerűbb sorozatának kisebbik állódoboza. A középkategóriába szánt széria már magán viseli mindazt, amit az ELAC védjegyeként ismerünk, mivel a modellválasztékot alulról végignézve ebben a típusban találkozunk először együtt a JET magas- és az AS-XR mélyközép-sugárzókkal.

Az észak-németországi gyártót most nem mutatnánk be részletesen, mivel ezt már a korábban tesztelt BS 263 és BS 403 kapcsán is megtettük. Annyit azért mégis megjegyeznénk, hogy az ELAC hangsugárzóit bár régóta kedveljük, mégis fenntartásokkal kezeljük, mivel már egyszeri meghallgatásuk is azonnali függőséget okozhat.

Megjelenés

Az FS 247.3 szinte megtévesztésig hasonlít az elődeire, bár számozása szerint a sorozat már a harmadik generációnál tart. A JET 5 magassugárzó már a korábbi .2-es típusokban is elnyerte tetszésünket, a fekete mély-közép sugárzókkal pedig a még korábbi BE sorozat meghallgatásakor kötöttünk szoros barátságot.

A látható hasonlóságok ellenére a gyártó az új sorozatnál kihangsúlyozza, hogy a hangszórók technikája átdolgozásra, a hangváltó pedig részben módosításra került, így még alacsonyabb torzítás és semlegesebb hangvisszaadás érhető el az új generáció képviselőivel.

A hangminőség megítélését kissé elhalasztva a vizuális ismerkedéssel kezdtük a tesztet és ami azonnal feltűnik az, hogy nem fedezünk fel semmi különöset. Jól látható, hogy a gyártó ennél a modellnél sem engedett az elvárásokból. A magasfényű fekete lakkozás hibátlansága és az illesztések pontossága már szinte kínosan precíz, ezért a dobozok minden négyzetcentiméteréről valódi minőség köszön vissza.

Az előlap mágnesesen rögzülő védőszövetét eltávolítva, legfelül az elmaradhatatlan JET 5 magassugárzó sárga hullámait ismerősként üdvözöljük, alatta pedig két darab kissé hagyományosabb és fekete színű hangszóró néz velünk farkasszemet. A mély és mély-közép sugárzók szintén az ELAC védjegyeként számontartott, érdekes kinézetű, leginkább kifordított diszkógömbre hasonlító (hivatalosan „Crystal Membrane” névre keresztelt) 15 centiméteres hangszórók, melyek a JET magassal együtt egy 2 és fél utas rendszert alkotnak. Az alsó hangszóró a 500Hz alatti hangokért felel, a felette lévő pedig egészen a magassugárzó működésének legalsó, 2.500Hz-es tartományáig áll a hangok megszólaltatásának szolgálatában.

A hangszórókat kis időre magukra hagyva a dobozok többi részét vettük szemügyre. Feltűnő, hogy az FS 247.3 állódoboz létére sem tűnik nagynak, sőt méretei szinte már barátságosnak nevezhetők. A gyári adatok alapján a 102 centiméteres magassághoz, 22 centiméter szélesség és 32 centiméter mélység társul, de ezek a külső méretek csak részben fedik a valóságot. A megadott szélesség és mélység a doboz alatt található talp-részre vonatkozik, maga a kabinet kissé visszafogottabb méretekkel és ezáltal kecsesebb megjelenéssel rendelkezik. A kategóriájában szinte szerénynek nevezhető méretekhez viszont komolynak nevezhető súly társul, mivel a 247.3 darabonként közel 17kg. Ez utóbbi adat bizakodásra adhat okot, mivel azt sejteti, hogy a gyártó a külsőségeken túl az anyagminőségen sem spórolt.

A hátoldalra áttérve legfelül egy reflexnyílást, alul pedig egy szimpla kábelezésre alkalmas és igényes csatlakozópárt találunk. Örülünk, hogy a gyártó a régebbi modellekkel ellentétben (vagy a nagyobb sorozatokhoz alkalmazkodva) felhagyott a kettős kábelezés lehetőségével, mivel ehhez a modellhez is érdemes inkább egy pár jobb minőségű kábelt társítani, a két pár, de a duplázódó hossz miatt olcsóbb és kompromisszumosabb megoldás helyett.

Mivel szóba került a kábelezés, ezért itt megemlítenénk, hogy ebbe a modellbe is van den Hul belső kábelezés került. Igaz még nem a nagyobb sorozatokból ismert The Skyline Hybrid csak egy egyszerűbb, rézvezetővel ellátott változat, de mégis pozitívum a konkurens gyártók többségének dobozaiban megtalálható megoldások mellett. A hangváltó szintén igényes darab, melyben minőségi kondenzátorok és légmagos tekercsek kaptak helyet.

Mindezek után már csak egy dolog marad amit nem vettünk szemügyre, ez pedig a doboz alatt található talp. Ennek a megoldásnak kettős szerepet szánt az ELAC tervezőcsapata, mivel a rezgéscsillapítás mellett az alul található második reflexporton közlekedő levegő megfelelő mozgásának biztosítását is rábízták. A kabinet aljára helyezett nyílás szabadabb elhelyezést biztosít az FS 247.3 számára a mély hangok pontosságának megőrzése mellett. Az elhelyezés megkönnyítésében segítségünkre van még a felső reflexnyílás lezárásának lehetősége is, melyhez pontosan méretezett gumidugó igény szerint található a gyártó kínálatában.

Az adatlapon feltüntetett technikai adatok teljesen átlagosnak tűnnek, a maximálisan 160 watt terhelhetőséghez 89 dB érzékenység és 4 ohm impedancia társul, de az utóbbi adat frekvenciafüggő legalacsonyabb értékét is figyelmesen mellékelte a gyártó.

Meghallgatás

A meghallgatást megelőzően egy kisebb előválogatás alakult ki, mivel az FS 247.3 igaz, hogy komolyabb elektronikák mögött is megállná a helyét, de jövőbeli tulajdonosaik feltételezhetően a jelenlegi árukhoz illő társakat fognak választani a meghajtásukhoz. Mindezt szem előtt tartva elsőként a NAD C368 erősítőre esett a választásunk, de később következett az általunk igen csak megkedvelt Naim Uniti Star és természetesen Marantz triónk sem maradhatott ki. A NAD erősítő mellé a Marantz hármasának részét képező CD lejátszót párosítottuk, a Uniti Star-t a saját belső lejátszójával tettük próbára, az elektronok szállítását pedig az általunk már jól ismert Inakustik Referenz sorozat kábeleire bíztuk.

Tesztünket megelőzően az FS 247.3 már átesett vagy 500 órányi bejáratáson, így kíváncsian fogtunk hozzá, hogy kiderítsük mennyire helytálló a csomagoláson feltüntetett „Klang lebt” szlogen.

A C368 közreműködésével és megszokott jazz zenéinkkel kezdtünk, majd azonnal nyugtáztuk is, hogy a hang rosszabb biztosan nem lett az elődökhöz képest.  A megszólalás nyugodt, részletes és semleges. A térérzet rendkívül jó, a zenészek elhelyezkedése pontos, a színpad pedig háromdimenziós. Azt viszont meg kell említenünk, hogy a nagyobb modellekhez (például az általunk referenciaként is használt BS 403-hoz) képest, a tér nem hátrafelé mélyül, hanem az FS 247.3 kissé felénk tolja a zenekart, az énekes pedig mindössze tőlünk egy lépésnyire áll. Mindez nem rossz, sőt kellemesnek is nevezhető amit hallunk, de egy kis plusz távolság jót tenne a valóságérzetünknek.

A JET 5 most is remekel. Bár az előző sorozatokhoz képest egy kissé melegebb magasakat hallunk, de részletességben biztosan nem marad el a korábbi típusoktól. Talán csak a magas hangok kis keménysége és karcossága tűnt el az elődmodellekhez képest, ami még kellemesebbé teszi a megszólalást. A harmadik generációs FS 247 karaktere valahogy  jobban emlékeztet a 400-as sorozat hangjára, mint a korábbi 240-es modellekére, mindössze pontosságban, mélyben és a tér valós megjelenítésében marad el a nagyobb testvértől.

A NAD-ot a Uniti Star követte, ahol ismét bebizonyosodott, hogy ez az ELAC is többre képes, mint azt az árcédulája alapján feltételeznénk. A Naim-mel párosítva olyan mély hangok jelentek meg, melyeket ki sem néztünk a  szerény méretekkel rendelkező állódobozokból és a dinamika is jelentősen megugrott. A tér minden irányban tágasabb, a részletekből mintha még több lenne, de a színpadkép túl közeli megjelenítése itt is megmarad. Az énekhang ellenben egy kissé visszafogottabb, de ez csak a NAD korábbi előadása után tűnik fel.

Marantz triónkra váltva sokkal levegősebb hangzás fogad. A mélyek mennyisége kevesebb, de ami van az beleköthetetlenül pontos. A Marantz-nak gyakran felróható kis magas többlet vagy sziszegős megszólalás még nyomokban sincs jelen és annyi apró részletet kapunk, hogy szinte azt sem tudjuk mire figyeljünk. Az ének rendkívül határozott, jól artikulált, ezért mindössze csak azt az egy dolgot sajnáljuk, hogy az alsóbb frekvenciák nincsenek annyira topon, mint a közép és a magas hangok.

A már végletekig ismert és unalomig hallgatott zenéinket félretéve, valamint a szerintünk legkellemesebb produkciót nyújtó Uniti Star-t ismét az ELAC páros elé kötve, elővettünk néhány ritkábban hallgatott felvételt. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen hatással van ránk tesztalanyunk hangja, ha nem ismerjük a felvételeken megszólaló hurok minden apró rezdülését és nem várjuk előre az énekes minden lélegzetvételét.

A gondolatot tett követte és a továbbiakban a tesztjeinken ritkán megszólaló Hans Zimmer dallamai, Punnany Massif slágerei és Yonderboi zenéi közül válogattunk. Nagy meglepetésünkre a Vendéglátós című dal kevés-hangszeres részei pont annyira tűnnek valósnak, mint a nagyzenekar előadása, de a Splendid Isolation elektronikusan felturbózott hangjai is kellemesen dinamikusnak és kellően részletesnek bizonyulnak.

Tetszik amit hallunk és pár alkalommal meg is lepődünk, mivel az FS 247.3 néha már olyan mélységekbe merészkedik, amire két darab 15 centiméteres hangszóró biztosan nem lehet képes a fizika mai állása szerint. Ilyenkor értetlenül össze is nézünk, hogy vajon hol lehet a csalás a dologban, de mégsem bocsátkozunk találgatásokba, inkább csak hallgatjuk tovább az előadást. Ellenben azon már meg sem lepődünk, hogy a térben megszólaló hangok gyakran olyan hatást keltenek, mintha nem két hangsugárzó, hanem egy komplett házimozi szett működne közre az előadásban.