Egy EQ-val több, maradhat? – KEF Kube 10b teszt

A KEF nemrég megújította a Q modellcsaládját és ezzel együtt megszüntette a hozzájuk tartozó, szintén Q jelöléssel ellátott aktív mélysugárzó gyártását. Mivel az új széria sem maradhatott hozzáillő mélynyomó nélkül, ezért piacra kerültek a KEF új középkategóriás mélysugárzói, melyek már a Kube névre hallgatnak.

A  Kube elnevezés jelenleg 3 darab mélysugárzót takar, 8, 10 és 12 számozással, melyek csak méretükben és teljesítményükben különböznek, minden másban úgy hasonlítanak egymásra, mint három tojás. Az új sorozat igazi újdonsága ellenben nem is a megjelenése, mivel azt már korábban láthattuk más számozás mellett, hanem az, hogy a gyártó mindegyik modellt ellátta egy beépített  EQ funkcióval.

A Q400b-t már korábban megkedveltük és nagyon sajnáltuk, hogy a gyártó elkaszálta a típust.  Részben ezért is kíváncsian vártuk a Kube 10b tesztjét , hogy megtudjuk mit kapunk a pénzükért, ha a KEF új sorozatából választunk mélynyomót, az alsó hangtartomány tolmácsolására.

Megjelenés és szolgáltatások

A Kube 10b megjelenése a korábbi Q sorozat után határozottan elegánsabb, de kinézete sajnos egy cseppet sem újdonság (feltehetőleg a tervezőcsapat sokat nem túlórázott a formaterven), mivel a korábban Kube 1 és Kube 2 néven, többnyire a KHT hangszórószettekkel együtt forgalmazott típusok,  szinte a megtévesztésig ugyanígy néztek ki. Igaz, a régi Kube sorozat megjelenésével sem volt semmi probléma, az új szintén szépre sikerült, de pár jobban látható változtatás azért elfért volna itt-ott.

A doboz tetejére egy fényes fekete üveglap került, ami szép és elegáns megjelenést biztosít már az első találkozás alkalmával. Érdekesség, hogy a hangszóróselyem nem csak elöl a hangszórót takarja, hanem körbefut a doboz két oldalán és a hátoldalon csak erősítőmodul, a kezelőszervek szakítják meg a folyamatosságot. Az vízszintes felületeket takaró textil felfogatása fix, így annak eltávolítására csak akkor van lehetőség, ha előkeresünk pár szerszámot és nekilátunk a Kube 10b szétszerelésének. De miért is akarnánk leszedni? Nagyon kellemes és egyedi megjelenést kölcsönöz a doboznak, a hangra gyakorolt hatása pedig elenyésző lehet, amit a gyártó szintén így gondolhatott. A front oldalon egy 25cm-es mélysugárzó került beépítésre, mely a specifikációk alapján egy hosszú löketű típus lehet, bár ezt pontosan megvizsgálni nem tudtuk, de megelőlegezve a bizalmat elhisszük a gyártónak.

További érdekesség, hogy a kialakítása zárt rendszerű, ami ritkaság sok gyártó kínálatában és árkategóriájában sem sok ellenfele akad ebben a kivitelben. A hátoldalon az alacsony (melyből az egyik LFE bemenetként funkcionál)  és magas szintű bemenetek mellett a szokásos hangerő és frekvenciaállítás potmétereit találjuk, a kétállású fázisfordító  mellett. Az egyetlen nem megszokott dolog, az EQ felirattal ellátott háromállású kapcsoló, ami alá az „In-room”, „Wall/cabinet” és „Corner” kiegészítések kerültek. A beépített erősítő D osztályú, teljesítménye 300W RMS, ezért a hangerővel feltételezhetően nem lesz gondunk, bár a korábbi Q400b esetében sem volt, pedig annak az adatlapján mindössze csak 200W RMS szerepelt. Van még egy újdonság, ami az iBX (intelligent Bass Extension) névre hallgató extra és a gyártó leírása szerint egy intelligens algoritmus, amely dinamikusan növeli a hang mélységét, így mindig az adott hallgatási szinthez optimalizálja azt.

Miután elméletben és vizuálisan is megismerkedtünk az újdonságokkal hozzáláttunk, hogy kiderítsük mit tud a KEF Kube 10b a hangzatos rövidítések és a zárt kivitel mellett.

Meghallgatás

A kezdéshez egy Denon X4400H majd egy Cambridge Audio CXR200 volt a segítségünkre, DALI Opticon 5.0 hangsugárzókkal és Inakustik Exzellenz kábelezéssel kiegészítve. A Denon után a Cambridge Audio-ra azért esett a választásunk, mivel a CXR200 nem rendelkezik semmilyen sub EQ vagy egyéb szobakorrekciós funkcióval, így a KEF Kube 10b valódi tudását hallhattuk. A teszthez a Jurassic World, a Törésvonal és a Godzilla legutóbbi részének egyes jeleneteit kerestük elő, de később próbára tettük a Kube 10b zenei képességeit is.

A mindössze három beállított lehetőséget kínáló beépített EQ-t tettük próbára elsőnek (amivel szemben bevalljuk kicsit szkeptikusak voltunk), hogy milyen különbségeket tudnak mutatni a különböző beállítások. Először a szoba közepén helyeztük el a Kube 10b-t, az EQ-t „In- room” állásba kapcsoltuk, elvégeztük a bemérést a Denon-nal és elindítottuk egy filmrészletet, majd ugyanezzel a jelenettel meghallgattuk fal mellett, de itt már a „Wall/cabinet” állást alkalmaztuk, majd végül a sarokba tettük és ehhez pedig „Corner” állásba kapcsoltunk. Meglepetésünkre egész jól működött a dolog, a KEF valóban foglalkozhatott ezzel és nem csak marketingeszközként használta fel a manapság jól hangzó EQ elnevezést.

Mindezeket megismételtük a Cambridge Audio CXR200-zal, ahol szintén azonos eredményeket kaptunk. A Kube 10b a helység közepén is egész kellemes mélyeket produkált, de a fal mellett és még a sarokban sem léptek fel komolyabb kiemelések, nem vált „búgóssá” a hang. Előítéleteinket így megcáfolva kipipáltuk, hogy ez egy valóban működőképes és használható funkció.

A rögtönzött „EQ- teszt” után a Kube 10b-t a felhasználók által leggyakrabban alkalmazott felállásban, a hallgatósággal szemben, a fal közelében helyeztük el, hogy ezzel is a lehető legjobban megközelítsük a mindennapos felhasználási szokásokat. Az EQ kapcsolóját pedig az ennek megfelelő (Wall/cabinet) állásba állítottuk.

A zárt kialakítás egyik nagy előnye azonnal hallható, feszes, megfogott és pontos mélyeket kapunk, de mégis van bennük erő. A zárt dobozok másik jellemzője szintén feltűnik, a mély hangokban megjelennek a részletek és nem csak a mindent elsöprő „ütős” mélyek dominálnak, mint a legtöbb, egy sávban kiemelt frekvenciával operáló reflexes doboznál. A korábban már említett „iBX” szinte észrevehetetlenül teszi a dolgát (már ha ez a dolga), alacsonyabb hangerőnél mintha valóban korlátozná a legmélyebb frekvenciákat, de feljebb tekerve szépen előkerül a mély tartomány legalsó része. Nem is értjük, hogy eddig ezt miért nem találta ki senki ebben a formában.

A Jurassic World hangjait nagyon jól támogatja alulról a Kube 10b, szépen belesimul a hangképbe, de mégis határozottan jelen van, amikor kell. Az időközben kihalt, majd a filmipar által újjáteremtett őshüllők lépéseit nemcsak halljuk, hanem érezzük is, de az apróbb részletek sem tűnnek el a mélyebb hangokból.

A törésvonal mozgalmasabb jeleneteinél stabil, nincs olyan érzésünk, hogy kevés lenne a teljesítmény vagy a hangok mélysége, pedig rendesen megdolgoztatjuk a KEF dobozát, ami cserébe a mély hangok változatos kavalkádjával szórakoztat bennünket.

A Godzilla legutóbbi részében a lények hangja rendesen próbára tudja tenni a mélysugárzókat, de a Kube 10b ezt az akadályt is szépen veszi. Igaz helyenként nem tűnik annyira dinamikusnak, mint azt sokan elvárnák, de a mindent elsöprő erő helyett, néha jobb a visszafogottabb és részletesebb hang, amiben viszont nincs hiány.

Áttérve sokcsatornás zenei anyagainkra szintén megmutatkozik a zárt kialakítás erénye, mivel pontos, feszes és részletes mélyeket kapunk. A basszusgitár húrjait akár egyesével is számolgathatnánk, ha ahhoz lenne kedvünk, de a dobok is jól felismerhetően elkülönülnek egymástól. Zenéken még jobban remekel a Kube 10b, mint ahogy azt a filmek alatt hallottuk.

Sztereó zenéhez csak nagyon ritka esetekben szoktunk mélysugárzót használni, de a Kube 10b-vel tettünk egy próbát 2.1-es felállásban, mivel a zárt dobozokkal eddig pozitív tapasztalatink voltak ezen a téren. Csalódnunk most sem kellett, a KEF mélysugárzója nagyon szépen egészítette ki alulról az ideiglenesen mellé párosított állványos dobozainkat, kellemes, egységes hatást hozva létre. Feszessége és pontossága jobb, mint amit elvártunk, így ha kimondottan sztereó felhasználásra nem is javasoljuk, de a sokcsatornás zenei felvételeknél biztosan jó szolgálatot fog tenni.

 

AVM értékelés
  • Kivitelezés
  • Kinézet
  • Hang
  • Ár/érték
4.3

Összefoglalás

AV-Magazin: AJÁNLOTT

A Kube 10b nemcsak hozta kezdeti elvárásainkat, hanem néhány dologban túl is teljesítette azokat. Hangja meggyőző, pontos, részletes és kellően dinamikus, kinézete pedig sokkal jobban illik bármilyen lakókörnyezethez, mint a szokásos „famintás kockák”, ezért még egy modern nappaliban sem kell az elrejtésével sokat fáradozni.

A hangerőre szintén nem lehet panaszunk, nagyjából 25 négyzetméterre teljesen elég volt a Kube 10b teljesítménye még úgy is, hogy hagytunk némi tartalékot az erősítőben. Ekkora szobákba még nyugodtan tudjuk ajánlani önmagában, de nagyobb helységekbe már inkább két darab beszerzésén érdemes gondolkodni. A beépített EQ nagy segítség lehet az elhelyezés megkönnyítésében, mert azt el kell ismernünk, hogy egy jobb szobakorrekciós bemérőrendszerrel ellátott doboz szintjét nem éri el, de mégis nagyon korrekt módon igazította az elhelyezéshez a mély hangokat.

Az iBX rövidítésről nem sikerült bővebben kiderítenünk, hogy pontosan mit takar és a leírása sem igazán árul el részleteket a valós működéséről. Tesztünk alatt azt tapasztaltuk, hogy alacsonyabb hangerőn a mélyek legalsó részének ereje jelentősen csökken, így halkan sem válik zavaróvá vagy dominánssá a mély tartomány. A hangerő növelésével viszont a legmélyebb frekvenciák fokozatosan visszatérnek, így mozihangerőn a mély hangok a maguk teljes valójában élvezhetők. Belegondolva ez egy hasznos szolgáltatás, ha például az esti órákban szeretnék alacsonyabb hangerő mellett filmezni nappalinkban, a család többi tagjának vagy a szomszédok zavarása nélkül, ilyenkor nem kell a „nigth mode-ot” vagy más dinamikacsökkentő funkciót keresgélnünk az erősítő menüjében, mivel a Kube 10b ezt elvégzi helyettünk.

Negatívumként talán csak a formatervet tudjuk megemlíteni, bár önmagában azzal sincs gondunk, mivel nagyon szépre sikerült, mindössze ezt a megjelenést már láttuk korábban, ezért egy kicsit nagyobb átalakítást el tudtunk volna viselni. Igaz azt az álláspontot is el tudjuk fogadni, hogy ami már korábban bevált, azon minek változtatni. A hallottak alapján, a zárt aktív mélysugárzók jelenlegi mezőnyében a Kube 10b-nek mindenképpen van keresnivalója, mivel pontos hangjával és meglepően jól működő szolgáltatásaival sok házimozi felhasználó részére szerezhet kellemes órákat és egyben könnyítheti meg az elhelyezést.

Az ára lehet, hogy túl van a legtöbb felhasználó mélysugárzóra szánt keretén, de ez esetben is igaz, hogy a minőségnek ára van, főként ha ahhoz még használható szolgáltatások párosulnak.

Listaár: 219.990,-Ft

Akciós ár: –