Csupasz valóság – KEF Q750 teszt

Már jó ideje kedveljük a KEF dobozait, melyek egyedi megoldásai hosszú évek alatt sem változtak jelentősen csak egyre finomabbak és jobbak lettek, ahogy a gyártó tovább csiszolgatta a már jól bevált dolgokat. Ezért örömmel fogadtuk, mikor megérkezett a gyártó új Q szériájának állódobozai közül a 750-es számot viselő modell.

A KEF stabil, jó nevű szereplője a szórakoztató elektronikai piacnak, ahol egyedi megoldásaival és kiemelkedő minőségével száll versenybe a konkurens gyártók termékeivel, ezért kíváncsian vártuk, hogy az új sorozatnál valóban tetten érhető valódi fejlődés vagy csak az aktuális divathullámoknak megfelelő új köntös került rá.

Megjelenés

Az előző Q sorozat megjelenését szerettük a maga módján, ami igaz a szögletesebb formavilágot, de abból az elegánsabb és megjelenésében minőségibb vonalat képviselte. Az új széria ezt a megkezdett irányt szépen viszi tovább, mivel az alapforma megmaradt, csak a megjelenés és annak apró részletei változtak, az első megfigyelések alapján egész jó irányba.

A legszembetűnőbb változás a hangszórómembránok színe, ami a korábbi sorozat ezüst/alumínium kinézetével ellentétben itt matt-fekete, formájuk és elrendezésük nem változott, de mintha a hangszórók pereme kicsit vastagabb lenne, bár ezt csak a korábbi sorozatról megmaradt emlékeink alapján írjuk, a közvetlen egymás melletti összehasonlítás hiányában.

A doboz kinézete alig változott, de mégis határozottan elegánsabb lett. A korábbi famintás fóliát szálcsiszolt, fémhatású felület váltotta (hozzánk fekete színben érkezett a Q750, ezen kívül még fehér színben érhető el hasonló felülettel), ami nagyon hasonló a Klipsch vagy az ELAC Debut hangsugárzókon alkalmazott borításokhoz. Lehet, hogy ezzel a textúrával kell megbarátkoznunk az elkövetkező években a legtöbb gyártónál, ami nem igazán baj a sok korábbi „egyenfamintás” megjelenés után. A márkajelzés a front oldal felső élére, egy külön táblára került és igaz, hogy ilyet már láttunk a nagyobb R modelleken, de a Q sorozat megjelenésének is határozottan jót tesz.

A Q750 hangszórókészlete méretben és elrendezésben nem változott. Legfelül található a koncentrikus kialakítású magas- és középsugárzó, melyet további, összesen 3 darab mélysugárzó követ. A mélysugárzók közül csak egy aktív, a másik kettő passzív membrán, ami azonnal magyarázattal szolgál a reflexnyílás hiányára, mert ezzel a megoldással a kabinet zárt kialakítású lehet, a bassz-reflex kialakítás nyújtotta előnyök mellett. Elődjéhez képest már csak egy pár hangszóró csatlakozót kapott, ezért kettős kábelezésre nincs lehetőség, amit őszintén nem bánunk, mivel az elődmodellnél sem láttuk semmi értelmét.

Méretei a gyári adatok alapján nem változtak, a mellékelt lábak és tüskék szintén maradtak, amit örömmel fogadtunk, mivel ez a megoldás már korábban elnyerte a tetszésünket. Érdekes viszont, hogy  a gyártó nem csomagolt védőrácsot vagy szövetet a dobozok mellé, így a hangszórók a csupasz valójukban merednek a világba. Ennek a magyarázata az, hogy a vásárlók nagy része használat közben legtöbbször eltávolítja a védőrácsokat, így azok csak feleslegesen foglalják a helyet, de természetesen akinek mégis szüksége lenne rá, annak opcionális vásárlási lehetőséget biztosít a gyártó. Az elgondolás elég érdekes és kíváncsian várjuk a vásárlói visszajelzéseket az ötlettel kapcsolatban.

Mindemellett pozitívum, hogy az előlapi rácsok már mágnesesen rögzülnek, így nélkülük sem csúfítják lyukak vagy pöckök a front oldalt, a Q750 pedig van annyira szép és visszafogottan elegáns, hogy időnként valóban kár eltakarni a lényeget.

A gyártó leírásai alapján nem csak a megjelenés változott, hanem a magas és a mély hangszórók átdolgozására is sor került, így mind a magas és mind a mély hangok tisztasága és pontossága tovább javult. A doboz ütögetésre, kopogtatásra egész tömör érzetet kelt, a belső merevítéseket nem hagyták ki belőle, de helyenként érződik, hogy a komolyabb anyagminőséget a felsőbb kategóriákra tartogatja a gyártó. A megjelenésre és az összerakás minőségére nem igazán lehet rosszat mondani, sőt kimondottan kiemelkedőnek nevezhető, ha úgy tekintünk a Q szériára, hogy a C modellek megszűnésével ez a gyártó jelenlegi belépő sorozata. Ellenben az már egy másik nézőpont, hogy a mellé ragasztott árcédula, nem az általában vett belépő kategóriás árazási szokásokat tükrözi.

Meghallgatás

A tesztet megelőzően a szokásosnál hosszabb ideig kellett járatnunk a Q750-et, mivel a kicsomagolást követő közvetlen beüzemelés után, de jó pár nappal később is úgy ítéltük meg, hogy a jelenleginél többre lenne képes. Ezután több mint 2 hétig treníroztuk szinte folyamatosan, hogy felkészítsük a megmérettetésre. A leendő tulajdonosoknak ezt érdemes szem előtt tartani, mivel a megfelelő bejáratás jelentősen növeli a kapott hangminőséget és a térérzetet ennél a modellnél.

A kicsit hosszúra nyúlt bejáratást követően előkészültünk a teszthez és versenyzőnk mellé a már jól ismert Cambridge Audio CXA80 erősítőt, CXN lejátszót és Inakustik LS kábelezést állítottuk segítőknek.

Az éles meghallgatás előtt kipróbáltunk különböző elhelyezési módokat és meg kellett állapítanunk, hogy a fal közeli elhelyezés nem csak a nyitott (bassz-reflex) dobozok számára nem ajánlott, hanem az ilyen zártnak tekinthető modellek hangjára sincs jó hatással. A dobozokat rátolva a falra jelentősen csökkent a tér, a mély tartomány felsőbb részében kiemelés jelentkezett, ami az egész hangzást kissé mély tónusúvá tette. A legjobb eredményt a falaktól és a sarkoktól nagyjából 50-60cm-es távolság hozta, egymástól 2.5-3m-es elhelyezéssel és enyhén a hallgatási pozíció felé fordított felállásban.

Kedvenc jazz albumunkat elindítva már az első hangokból kiderül, hogy a lényeg nem változott és a Q750 továbbra sem lesz a „bulibárók” egyik kedvence. A megszólalás kicsit száraz, de rendkívül semleges, nagyon jók a különálló hangszerhangok, szinte semmi tolakodás vagy kiemelés nem tűnik fel. Feltűnő viszont a magas tartomány pontossága és finomsága a fém dóm ellenére, mely valóban javult az elődmodellhez képest. A mélyek feszesek, pontosak és nem esnek túlzásokba, de mégis dinamikusak, ami a passzívmembrános megoldásnak köszönhető. A megjelenő térben jól elkülönülnek a hangszerek, a színpad széles és magas, egy kis plusz mélység még elférne, de ne legyünk telhetetlenek, már ez is kiváló a Q750 árcéduláját elnézve.

A szólóhangszerek és az énekhang néha kissé előre jön a színpadon, de a még nem zavaró határig, így a tér inkább előre kiterjedt, mint hátra, de a kategóriát figyelembe véve, ez teljesen normálisnak és a manapság szinte elvártnak tekinthető.

A jazz után következett egy kis rock, ahol kedvenc AC/DC és Placebo felvételeink kerültek elő és sikerült megállapítanunk, hogy a Q750 nem csak hangszeres és lágyabb jazz-en, hanem akár a zúzósabb rockzenéken is képes helytállni. A gitár különösen jó, a dobok ütnek, viszont a zúzósabb részeknél felfedezhető némi bizonytalanság. Ez a műfaj nem a tökéletesen tiszta hangszerhangokról vagy a lenyűgöző előadásmódról szól, hanem az erőről és a dinamikáról, az utóbbiakat pedig egész szépen hozza. Időnként egy kis mélyet még el tudtunk volna viselni, de ez már lehet akár ízlés kérdése, mivel a jazz vagy más finomabb zenék esetében nem hiányzott ez a plusz.