Behangolva -LiquiPads rezgéselnyelő alátét teszt

Az audioeszközök világában meghatározó szerepet játszik a megfelelő rezgéscsillapítás. Az ilyen célra készült kiegészítők akár komoly hatással is lehetnek a hallható hangra, ennek eredményeképp pedig a zene- vagy moziláncból kihozható az addig rejtve maradt tartalék.

Az elmúlt években több megoldást, állványt, alátétet kipróbáltunk, melyek között voltak olcsó és egészen drága, különleges darabok is. Volt ami hatásosnak bizonyult, de volt olyan is ami szinte alig hozott változást. Természetesen mi is támogatjuk a megfelelő rezgéscsillapításra és elcsatolásra szolgáló megoldásokat, de sok esetben azt tapasztaltuk, hogy ezek a kiegészítők nem a problémát kezelik/szüntetik meg, hanem olyan különböző változásokat okoznak, ami vagy tetszik a hallgatóságnak vagy nem.

Tény, hogy az audiorendszerekben a rezonanciák káros hatással lehetnek a hang minőségére, a hangképre és a különböző frekvenciák megszólalására. A nemkívánatos rezgések hatására kioltások és/vagy kiemelések keletkezhetnek, ami akár komoly hatással lehet például a dinamikára, a színpadképre, a színpadmélységre, az ének és a hangszerhangokra. A megfelelő rezgéscsillapítás fontos, ezért érdemes gondosan válogatni a kiegészítők piacán, mivel jelentős különbségek tapasztalhatók a különféle megoldások között, továbbá az árakban is elég nagy szórást találni.

Megjelenés és tulajdonságok

Tesztalanyaink igényes alumínium dobozokban érkeztek és ránézésre egyszerű, 5 cm átmérővel rendelkező, átlátszó korongnak tűnnek, azonban egy hi-tech fél-folyékony gélből készültek. A LiquiPads alátétek az olcsóbb kategóriába tartoznak, annak ellenére, hogy anyagukkal többnyire csak a legfelsőbb kategóriákban lehet találkozni. A korongok belsejében egy speciális anyag található, ami leginkább folyadékként viselkedik, ezt pedig egy nanométer vastagságban mérhető polimerréteg veszi körbe, mivel a belső gél önmagában nem rendelkezik alaktartó tulajdonsággal. A különleges anyagban a rezonanciák teljesen egyenletesen oszlanak el, ezért sokkal hatékonyabb csillapításra képes, mint a hagyományosnak nevezhető megoldások. A gélmag a rezonanciák jelentős részét széles tartományban képes elnyelni, ennek következtében pedig a környezeti rezgések nem jutnak el a készülékhez, de az audioeszközök saját rezonanciái sem érik el a környezetükben lévő további eszközöket.

A gyártó az alátéteket forráskészülékek, erősítők, center és állványos hangsugárzók, mélysugárzók, projektorok és PC-k elcsatolásához is ajánlja, így a felhasználási lehetőségek elég széleskörűnek mondhatók. A LiquiPads alátétek 3 és 4 darabos készletben kaphatók, melyek közül könnyedén kiválasztható a kellő darabszámot tartalmazó változat. Arra azonban érdemes figyelni, hogy a LiquiPads alátétek darabonként 9 kg teherbírással rendelkeznek, ezért az rájuk kerülő eszköz súlyát figyelembe véve érdemes a szükséges darabszámmal kalkulálni.

Meghallgatás

A LiquiPads alátétek próbájára alaposan felkészültünk, hogy a lehető legtöbb változatban tudjuk kipróbálni hatásukat. A saját teszt mellett pár ismerősünknek is kölcsönöztünk egy-egy készletet, amit otthoni rendszereikben kipróbálhattak, de erre majd később térünk ki pár sorban, mert számunkra a legfontosabb a személyes tapasztalat.

A teszthez népes résztvevőtábort válogattunk össze. Az elektronikák között helyet kapott Marantz S1 triónk, egy Naim Uniti Star, egy Cambridge Audio Edge A, egy Cambridge Audio CXR 200, egy Cambridge Audio CXA60, egy Cambridge Audio CXN v2, egy Cambridge Audio CXUHD, egy Denon AVR-X1500H, egy NAD C368 és egy Onkyo TX-RZ 830. Az állványos hangsugárzókat egy pár Elac BS 244.3, egy pár DALI Opicon 2, egy pár Focal Aria 906, a centersugárzókat pedig egy Focal Aria C900, egy Elac CC241.3 center és egy DALI Opticon Vokal LCR képviselte.

A meghallgatás alatt két csatornán a sztereó hangtér változásait figyeltük, mozin pedig elsősorban az AVR-ek előadását, a centersugárzóknál pedig a központi csatorna változásait kerestük, mivel filmek esetében gyakran a középső hangsugárzó kapja a legnagyobb szerepet. A teszt során első alkalommal mindig az elektronikák alá helyeztük a LiquiPads alátéteket, majd a hangsugárzók alá is bekerültek a csillapítók, így külön és együtt is tudtuk vizsgálni azok hatását. Elektronikák esetében a lehetőségek szerint a 3 vagy a 4 darabos készletet alkalmaztuk, az állványos és centersugárzóknál azonban a 3-as csomag is elégnek bizonyult, mivel a hangsugárzók súlya nem indokolta a 4 darab használatát, illetve a 4. csillapító behelyezése sem volt már további hatással a hangra.

Sztereóval kezdtünk, ahol azonnal feltűnt a tér jelentős változása. A színpad mélyebb, a zenészek jobban elkülönülnek, a jelenlétérzet szinte tapintható, a részletek pedig betöltik az egész helységet. Itt még csak az elektronikák alá került a LiquiPads alátétekből, de már ez is egyértelmű és jól hallható változást hozott. A „levegősség” megjelenésével a mély hangok mennyisége kissé visszafogottá vált, ezzel együtt azonban sokkal részletesebb lett az alsó tartomány. Ez utóbbi főként a Naim Uniti Star esetében volt feltűnő, ahol a kissé hangsúlyos, de rendkívül szerethető mélyeket felváltotta egy pontosabb, precízebb előadás. A Marantz triónk és a Cambridge Audio Edge A esetében is hasonló élményben volt részünk, de itt a mély hangokban kisebb változásokat tapasztaltunk, ami feltehetően annak köszönhető, hogy már eleve visszafogottabb és pontosabb mélyekkel rendelkeznek.

A forráskészülékként szolgáló Marantz S1 CD lejátszó és a Cambridge Audio CXN v2 alatt is markáns javulást hoztak a LiquiPads alátétek. A Marantz esetében a változás mértéke kisebb, ami szerintünk tekintélyes súlyának és nem mindennapi megépítettségének köszönhető, a CXN v2 esetében pedig érdekes, hogy a mozgó alkatrészeket nélkülöző hálózati lejátszó hangján is sikerült javítani az alátéteknek.

Az olcsóbb kategóriás erősítőknél szintén jól hallható változásokat tapasztaltunk és annak ellenére, hogy nem tudták visszaadni az előttük hallgatott csúcsmodellek előadását, mégis jelentős javulást mutattak saját kategóriájukon belül.

Ezt követően az állványos dobozaink és az alattuk elhelyezett állványok közé is bekerültek a LiquiPads alátétek, aminek hatására minden még jobb lett. A hatás itt már nem nevezhető annyira drámainak, mint az elektronikák esetében, de mégis jól hallható változást okoztak. A színpad szélessége és mélysége tovább nőtt, az énekhang határozottabb, a hangszerek hangja még jobban betölti a szobát, továbbá jól érzékelhetően több hang és részlet van jelen, mint korábban.

Mozira áttérve először szintén az elektronikák alá kerültek az alátétek és első körben az AV-erősítőkre gyakorolt hatását vizsgáltuk. A CXR200-nál, a korábban már tapasztalt pontosság és térérzet javult, amihez társult az effektek és a beszédhangok határozottsága is. Az Onkyo és a Denon esetében szintén nőtt a tér és javult a pontosság, amihez a dinamika is csatlakozott. A Denon esetében a kissé „légies” és súlytalan megszólalást felváltotta egy tömörebb, de mégis részletgazdag hang, az Onkyo-nál pedig a mély hangokban találtunk több részletet, melyek a LiquiPads alátétek nélkül kissé egyhangú hatást keltettek.

A Cambridge Audio CXUHD alá behelyezve az alátéteket, a hang itt is változik. A tér minden irányba kitágul, a párbeszédek határozottabbá válnak, a szoba falai pedig szinte eltűnnek. A hang változásai mellett a képi javulásra is próbáltunk koncentrálni, de ehhez vagy az alkalmazott FHD felbontású LED TV-nk volt kevés, vagy más technika szólt bele, de egyértelmű változást nem tapasztaltunk a látott képben.

Annál nagyobb meglepetésként ért bennünket, amikor a LiquiPads alátétek bekerültek az Elac centersugárzó alá. A beszédhang sokkal természetesebb, teljesen leválik a hangszórókról és párbeszédek leginkább a képernyő mögötti térből hallatszanak. Hasonló változást tapasztaltunk a DALI és a Focal esetében is, ráadásul úgy, hogy a hangsugárzókat kipróbáltuk polcra, médiabútorra és állványra helyezve is. Az alátétek jótékony hatása mindegyik esetben megmaradt, ami rendkívüli pozitívum, mivel a polcra és a médiabútorra helyezett hangsugárzóknál korábban csak ritkán tapasztaltuk, hogy ilyen kis mértékben szóljanak bele a rájuk helyezett hangsugárzó előadásába.

Tesztünk legelején nem terveztük, bár a gyártó ajánlásában szerepel, hogy kipróbáljuk az alátéteket mélysugárzók alatt is, azonban a centereknél tapasztalt pozitív változások után úgy gondoltuk mégis teszünk egy próbát. Az általunk rendkívül kedvelt ELAC 2090-et most békén hagytuk és a kisebb, olcsóbb darabok között válogattunk. A teszthez végül egy KEF Kube 10-et és egy Taga TSW-90-et választottunk, mivel felépítésükben és kategóriájukban markánsan eltérnek egymástól. A Kube 10-et beüzemelve és alátétekkel felszerelve kellemesen részletes és kellően erőteljes hangot kapunk. Az alátétek használata nélkül tapasztalható kis „maszatosság” most nincs jelen, a mélyek feszesek és pontosak, amit egy zárt ládától el is várunk. A Taga olcsó mélynyomója azonban nagyobb meglepetést okoz, mert az olcsó reflexes ládából olyan pontos hangok kerülnek elő, amit még nem hallottunk ettől a hangsugárzótól. Természetesen reflexes felépítését így sem tudja meghazudtolni, de az alátétek nélkül jelentkező kis „terjengősség” helyére egy feszesebb, részletesebb mélytartomány kerül, ami már túlmutat a belépő kategória hangján.

Tesztünk végére hagytuk az ismerősi körben körbeadott darabokról kapott visszajelzéseket, pontosabban az azokról megfogalmazott véleményeket. Általánosságban mindenki a tesztünkön is tapasztalt változásokat említette, a színpad mélységét, szélességét és pontosságát többen kiemelték. A tapasztalatok túlnyomó többségben pozitívak, mindössze egy-két esetben került említésre a mélyek visszafogottsága, ami részben készülékfüggő és részben pedig az egyéni ízlés kategóriájába tartozik. Az egyik legnagyobb változásról egy épített, csöves elő- és végerősítő büszke tulajdonosa számolt be, aki egyszerűen nem volt hajlandó visszaadni a nála lévő darabokat.

  • Kinézet
  • Kivitelezés
  • Hang
  • Ár/érték
5

Összefoglalás

AV-Magazin: KIVÁLÓ

A LiquiPads alátétek elnyerték tetszésünket. Megfizethető árazásuk és az a tulajdonságuk, hogy a jó hangot is képesek még jobbá tenni, szinte kötelező darabbá teszik minden rendszerben a használatukat. Alkalmazási területük kellemesen széles, tesztünkön pedig mi is megtapasztalhattuk, hogy erősítők, forráskészülékek és hangsugárzók alatt is jól teljesítenek.

A 4 darabos készletet azokhoz az eszközökhöz ajánljuk, ahol a 3 alátét elhelyezése macerás lenne, minden más esetben már a 3 darab LiquiPads alátét alkalmazása is teljesen elégséges, véleményünk és a hallottak alapján. 

Tesztünk után mi is hazavittük a nálunk vendégeskedő LiquiPads alátéteket egy hosszabb hallgatózásra, amely eredménye az lett, hogy azóta szinte mindegyik otthoni készülékünk alatt van már egy-egy készlet, mert a rendszerből kivéve egyszerűen hiányzik az a „plusz”, amit ezek az apróságok hozzáadnak az előadáshoz.

Listaár:

LiquiPads 3: 12.990,-Ft

LiquiPads 4: 15.990,-Ft