Az olasz meló – Sonus faber Venere 3.0 teszt

A cím sokakban felidézheti a 2003-ban készült filmet, melyben Charlie Croker és társai a történelmi Velencében sikeresen eltulajdonítanak több tonna aranyat, majd a leglátványosabb képkockákon a zsákmányt átalakított Mini-ken fuvarozzák végig fél Los Angelesen. Az akciómozi igaz, hogy egy 1969-es klasszikus remake-je és annak ellenére, hogy nagy részét a világ másik felén forgatták újra, mégis nagyon jól sikerült.

Tesztünk főszereplőjének kalandjai sokban hasonlítanak a bevezetőben említett mozira, mivel a történet most is Olaszországban kezdődik, a befejezésre pedig szintén a világ egy másik, távolabbi részén kerül sor. Ellenben a párhuzam itt nagyjából véget is ér, mivel a mi sztorinkban lényegesen kevesebb szerep jut az akciónak, viszont annál több a látványnak és a hangnak.

Történetünk a Sonus faber-rel kezdődik, akit nevezhetnénk akár az audioipar „ferrarijának” is, mivel termékei formabontó megjelenéssel, minőségi anyagokból, gondos tervezéssel és nagyrészt kézimunkával készülnek. Az olasz hangsugárzó specialista olyan különlegességekkel vívta ki a közönség elismerését, mint a legfelsőbb kategóriákban trónoló Aida vagy a The Sonus faber. Az említett darabokkal mi is nagy örömmel alakítanánk ki szorosabb kapcsolatot, de most nem a cég csúcsmodelljeivel, hanem a még megfizethető kategóriához tartozó  Venere sorozat 3.0-ás modelljével sikerült szinte már bensőséges viszonyba kerülnünk.

A Sonus faber vitathatatlanul egy igazi high end gyártó, ezért nem is csodálkoztunk azon, hogy bár a Venere széria nem sokkal a jelenlegi belépő sorozat felett foglal helyet, mégis olyan technikai és design-elemeket vonultat fel, ami a gyártó felsőbb kategóriás modelljeit idézi. Bár a modellcsalád tagjainak (az S, azaz Signature kivételével) összeszerelése Kínában történik, a tervezést a gyártó mégsem adta ki a kezéből, így annak minden részlete Olaszországban, a cég székhelyén valósult meg. Mindezek tudatában kíváncsian vártuk, hogy milyen eredménnyel jár, ha az olasz tervezés és a kínai kivitelezés egy ilyen komoly cég termékében egyesül.

Megjelenés

Egy fényes-fekete példány várt ránk, melyről azonnal megállapítottuk, hogy megjelenésére és a kivitelezés minőségére biztosan nem lehet panasz, mivel ezekre a gyönyörű jelző sem elég kifejező. A forma felülnézetből a nagyobb sorozatoknál  jól ismert „lant” alakot idézi és annyira magával ragadó, hogy már önmagában a látványa is kellemes. A különleges alak mellet a további formai játékok még tovább növelik a szépség érzetét, mivel a karcsú és magas doboz enyhén hátra dől, a felső lap pedig a frontoldal fele lejt. A tetőlapra egy igényes, süllyesztett üveglap került, melyen a gyártó neve is elegánsan helyet kapott.

A különleges látványvilágot tovább fokozza a doboz legalsó része (melyre a legtöbb esetben kevés figyelmet fordítanak a gyártók, de a Sonus faber a jelek szerint valóban minden részletre odafigyel), ahol a kabinet alatt egy rendkívül szépen kivitelezett talprészt találunk. A doboz alakjával ellentétes kialakítású, de formavilágához mégis harmonikusan illeszkedő edzett füst-üveglap és a rászerelt állítható tüskék rendkívül igényes és minőségi darabok, melyek már ránézésre is a megfelelő akusztikus elcsatolás látszatát keltik.

A formai játék mindazon túl, hogy gyönyörű, mégsem teljesen öncélú és nem is unatkozó, de annál kreatívabb tervezők szabadidős munkája. A felsorolt megoldások mindegyike már önmagában is jótékony hatással lenne a hanghullámokra, együttes alkalmazásukkal pedig a lehető legoptimálisabb hangvisszaadás valósítható meg.

A doboz méretei jelentősek, de a jól sikerült formának köszönhetően ez szinte fel sem tűnik. A Venere 3.0 115 centiméteres magasságához közel 35 centiméteres szélesség és több, mint 40 centiméter mélység párosul, de természetesen ezek az adatok a talprészt is beleértve igazak, maga a doboz ennél jóval karcsúbb méretekkel rendelkezik.  Tesztalanyunk mindegyik példánya 4 darab hangszóróval lett felszerelve, melyek így 3 és fél utas rendszert alkotnak. Ezzel a gyártók által előszeretettel alkalmazott megoldással elérhető, hogy a doboz karcsúságának megőrzése mellett és az egyes meghajtók kisebb membránfelülete ellenére sem kell aggódnunk a hangok megfelelő mélysége miatt.

A hangszórókészlet egy 29 milliméteres lágy selyemdómból, egy 150 milliméteres közép- és 2 darab 180 milliméteres mélysugárzóból áll, melyek mindegyike a német Dr. Kurt Müller GmbH DKM felirattal ellátott termékei és kifejezetten a Sonus faber részére készülnek. A közép- és mélysugárzók membránjai szénszálra hasonlítanak, de valójában szövött polipropilén szálakból készültek és Curv™ fantázianévre hallgatnak. A hangszórók az előlapba süllyesztve, egy-egy akusztikus lencsében kaptak helyet a hangok jobb irányítottságának érdekében, a kissé döntött kabinet pedig a magas hangszóró fáziseltérését hivatott kiegyenlíteni.

A hangszórók alatt még egy szokatlan alakú reflexnyílást is találunk, mely a doboz szélességét szinte teljes egészében kitölti (mintha csak mosolyogva csalogatna, hogy üljünk le elé zenét hallgatni) és a gyártó szerint hosszas tervezés eredménye, a leghatékonyabb működés érdekében. Mivel a front több meglepetéssel nem szolgál, így áttérünk a hátoldalra, ahol kettős kábelezésre alkalmas csavaros-szorítós csatlakozókat találunk. Minőségük a kiválónál is jobbnak nevezhető, elrendezésük pedig annak ellenére, hogy a legkevésbé sem szimmetrikus, mégis rendkívül látványosra sikerült. Feltételezzük, hogy a tervezéssel a Sonus faber mérnökei nem kevés időt tölthettek el, mert minden, még az apró részletek is rendkívül igényesre sikerültek.

A dobozokat egy rövid időre magukra hagyva nekiállunk a specifikációk böngészésének, ahol olyan biztató adatokat találunk, mint 38 Hz-es alsó, 25.000 Hz-es felső frekvencia-határ, a 90 dB-es érzékenység, melyekhez maximálisan 300 watt terhelhetőség és 6 ohm impedancia társul. A kifogástalan megjelenés és a sokatmondó adatok megismerését követően bizakodva fogtunk hozzá annak kiderítéséhez, hogy milyen hangra képes az olasz high end gyártó Távol-Keleten készülő és még viszonylag olcsónak is számító doboza.

Meghallgatás

A Venere 3.0 már túl volt a bejáratáson, így ezzel nem kellett értékes időt eltöltenünk, de tapasztalataink alapján ezt a modellt, akár 500 órás „bemelegítésnek” is alá kell vetnünk, hogy a végső vagy legalábbis az ahhoz nagyon közelítő tudását hallhassuk. A bejáratást igaz megúsztuk, de a megfelelő elektronikák kiválasztása még hátra volt, amivel egy darabig el is foglaltuk magunkat. Az előzetes próbákon mindig egy kis hiányérzetünk volt a Venere 3.0 hangjával kapcsolatban, akár egy több, mint 2 millió forintos Marantz elő- és végfokerősítő páros után kötöttük, akár egy 300 ezer forintos Nad erősítővel párosítottuk. Kitartásunkat siker koronázta és végül meglett a befutó, a Naim Uniti Star személyében, de sikerünk mellett már tesztünk legelején egyértelmű visszajelzést kaptunk arról is, hogy a Venere elég válogatós a megfelelő társ kiválasztásában.

Meg kell említenünk, hogy a Uniti Star nem egy hagyományos high end erősítő, hanem egy mindenes. Nem csak a hang erősítésére alkalmas, hanem CD és hálózati lejátszóként is funkciónál, de mégis olyan kellemes társa volt a Venere 3.0-nak, hogy nem tudtuk nem együtt tesztelni őket. Ezzel a párosítással az erősítő árával sem estünk túlzásba, mivel a Naim-et multifunkciós mivolta ellenére, ha csak erősítőként vizsgáljuk, akkor a félmillió-forint környéki kategóriába sorolhatnák, ami a papírformának megfelelő arányban illik a Sonus faber-ünk árához. A nyerő páros közé Inakustik Referenz hangszórókábelek kerültek, így végre minden akadály elhárult a tesztünkhöz vezető, időnként igencsak rögös utunkon és kezdetét vehette a meghallgatás.

Kedvenc jazz albumunk első számát elindítva nagyon kellemes hangzás fogad. A hangszerek egy széles, magas és mély térben szólalnak meg, a hangok pedig teljesen leválnak a hangszórókról. Néha olyan érzés fog el bennünket, mintha valaki kivitte volna a dobozokat amíg egy pillanatra nem figyeltünk és csak a hangjuk maradt volna a szobában. A magasak határozottak, de egyben finomak, a közepek rendkívül jól artikuláltak, az alsó frekvenciák pedig olyan mélységekbe merészkednek, hogy sokszor el sem akarjuk hinni, hogy ezek a hangok a karcsú dobozokból jönnek.

A hangszerhangok valósak, az énekes pedig teljes valójában megjelenik előttünk, ha csukott szemmel hallgatjuk az előadást. A tér mélysége jó, bár egy kicsit nyújtózhatna még távolabb, de nem vagyunk telhetetlenek, mivel ez már így is bőven a remek kategóriába tartozik. A zenészek és hangszereik jól elkülönülnek, akár egyesével meg tudnánk mutatni ki hol van a színpadon. Az apró részletek is megjelennek, de olyan finoman, hogy mégsem azokra figyelünk, mivel szépen belesimulnak a zene egészébe és annak természetes részévé válnak.

Yello albumunknál hasonló hangkép fogad, de a mélyek még jobban előtérbe kerülnek. Nem túlzó vagy nagyzoló a  legalsó tartomány, mindössze határozott és nagyon kellemes. A dinamika betölti az egész szobát, a hangok egységes egészet alkotnak és így válnak egy kiváló produkció részévé.

A Venere 3.0 egy szenzációs előadó.  Teljesen mindegy, hogy Yello legutóbbi sikeralbuma vagy kedvenc jazz lemezünk van terítéken, egyformán ugyanazt a kellemes és szerethető karaktert hozza. A hang pedig minden műfajnál olyan hatással van ránk, hogy nincs is kedvünk igazán tesztelni, inkább csak hosszú órákon keresztül az előadást akarjuk élvezni.