A Samsung „The Wall” névre keresztelt és nemrég bemutatott Micro LED technológián alapuló 146 hüvelyk képátlóval rendelkező megjelenítője után nem kellett sokat várni, hogy az LG is bejelentse a saját Micro LED technológiát használó készülékét.
A koreai források alapján az LG Micro LED technológiás készüléke nagyobb lesz, mint a Samsung idén bemutatott panelje és a tervek szerint szeptemberben fog bemutatkozni a nagyközönség előtt.
Ez azért is váratlan, mivel az LG nemrég mutatta be új 88 hüvelykes OLED készülékét, amely már 8K felbontással rendelkezik és ez azt a látszatot erősíti, hogy a gyártó elkötelezetten kiáll az OLED technológia mellett. Igaz több szakértő véleménye szerint az új Micro LED technológia inkább a nagyobb méretű, akár panelekből álló megjelenítők piacán fog sikereket elérni, ami mellett a kisebb méretekben egyszerűbben előállítható OLED is meg tudja tartani piaci szerepét. Ezzel a lépéssel az LG várhatóan nem konkurenciát akar állítani saját technológiájának, hanem próbálja a piac egészét lefedni a különböző megoldásokkal.