Az elektronok útja – 3. rész: Felsőkategóriás hangszórókábelek tesztje

Milyen hangszóró kábelt válasszunk hifi vagy házimozi rendszerünkhöz? Mekkora összeget érdemes még egy-egy méter szigetelt vezetőre elkölteni? Milyen különbségek vannak a gyártók hasonlóan árazott darabjai között? Ezek mind olyan kérdések, melyekkel mindenki találkozott már, aki hifi vagy házimozi rendszer összeállításába kezdett. 

Az olcsó és a még megfizethető árú hangszórókábelek után eljött az ideje, hogy a már valóban drága darabok között is tegyünk egy próbát. A tavasszal megkezdett hangszórókábel-tesztsorozatunk befejező része kissé megcsúszott, mivel a nyaralások és a gyárlátogatások között nem volt egyszerű tesztdarabokat beszerezni, de ennek ellenére augusztus végére mégis sikerült pár komolyabb példányra szert tennünk.

Mivel jelenlegi versenyzőink árazása elég széles skálán mozog, ezért tesztünkhöz több, különböző kategóriát képviselő elektronikát is összeválogattunk. Legolcsóbb erősítőnek az éppen nálunk vendégeskedő Cyrus ONE HD-t fogtuk be, a középkategória szerepét egyik nagy kedvencünkre, a Naim Uniti Star-ra osztottuk, a felső kategória képviseletét pedig megszokott Marantz triónk (SA-11S2 CD lejátszó, SC-11S1 előerősítő és SM-11S1 végerősítő) látta el. A forrásként a Marantz SA-11S2 és a Naim, mint hálózati lejátszó szolgált, de kipróbáltuk a Uniti Star-t előerősítő szerepkörben is, mind a Marantz, mind pedig a Cyrus ONE HD esetében.

A  fixnek nevezhető pontokat, a tápkábelek, az összekötő kábelek és hangsugárzóink töltötték be. Az utóbbi szerepkört betöltő  Sonus Faber Venere 3.0-kat egy kissé alulméretezettnek is nevezhetnénk jelenlegi mezőnyünkben, mivel tesztünk legdrágább hangszórókábele közel egy árazást kapott az olasz párossal. Azonban komolyabb hangkeltő pillanatnyilag nem állt a rendelkezésünkre, ezért meg kellett elégednünk azzal, ami van.

Zenéink között főként az ismertebb és sokat hallott darabok kaptak helyet, így a meghallgatás során belehallgattunk Diana Krall, Karen Souza és Allan Taylor dalaiba, felcsendült pár szám a Tátrai lemezünkről, de volt elektronikus műfaj is Yello előadásában.

XLO Ultra Plus Shotgun

A mezőny legolcsóbb versenyzője az XLO Ultra Plus Shotgun elnevezésű kábele, ami már az érdekes ciklámen-lila/fekete színű szigetelésével is felhívja magára a figyelmet. A nem mindennapi színösszeállítás mellett szerkezeti felépítése szintén érdekes, mivel négy, egymástól különálló, de a csatlakozóknál kettesével közösített vezetőből áll, melyek a kábel teljes hosszában koncentrikus sodrást kaptak. A külső szigetelés “PTFE” és érintésre leginkább egy vékony, de közepesen kemény fóliára emlékeztet, ami hőkezelés hatására nyerte el végső formáját.

A vezetők 6N (99.99997%) tisztaságú, monokristályos (PC-OCC) rézszálakból épülnek fel, melyhez a cég által szabadalmaztatott és minden XLO kábel “lényegének” tartott “Field Balanced” technológia társul, mely legfőbb funkciója a kábelben haladó áram által generált elektromágneses mező hatásának kiegyenlítése.

A vezetők keresztmetszetére vonatkozóan annyi információt sikerült találnunk, hogy azok mindegyike “8+ AWG” méretű, ami átszámítva megközelítőleg 3.2 mm². A kábel végeire került csatlakozók, jelen esetben banándugók, sem átlagos darabok, mivel a gyártó leírása alapján mindegyikük alacsony öninduktivitású összetevőkből és egyedileg, kézzel készül.

Az XLO kábele nagyjából 10 mm vastag, 2 x 183 cm (2 x 6 láb) hosszú és némi apróval kevesebb, mint 180.000,-Ft-ot kell érte a kasszánál hagyni vásárláskor. Ennek ellenére az Ultra Plus Shotgun mégis jelenlegi mezőnyünk legolcsóbb, legvékonyabb és legrövidebb darabja.

Inakustik Referenz LS-1603

Második fellépőnk az Inakustik Referenz sorozatából érkezett és a gyártó csak egyszerűen LS-1603 névre keresztelte. Felépítése hasonló az XLO kábeléhez, de mégis különlegesebb, mivel az Inakustik esetében nem négy, hanem összesen 16 darab, fekete és fehér szigeteléssel ellátott szálból álló szerkezettel találkozunk, melyek egy polietilén cső köré kerültek spirális elrendezésben. A felépítés lényege, hogy a párosával, spirálisan egymás mellé helyezett pozitív és negatív vezetőszálak között, a rajtuk áthaladó áram hatására kialakuló ellentétes elektromágneses mezők kioltják egymást, ami alacsonyabb jelveszteséget okoz.

Az érdekességek sora azonban itt még nem ér véget, mivel az LS-1603 minden elemi réz vezetőszála szintén egy, a központi csőnél jóval vékonyabb, tömör plasztikszál köré került. Ennek eredménye egy “csőszerű” szerkezeti felépítés, ami hatékonyan képes csökkenteni a magas frekvenciás, úgynevezett “skin-hatás” káros mellékhatásait.

A gyártó adatai alapján a vezetők oxigénmentes rézből készültek, melyeket kettős, tömör és habosított (DUO-PE II) szigetelés vesz körül. A 16 darab vezetőszál mindegyike 0.74 mm² keresztmetszettel rendelkezik, így a kábel névleges átmérője nagyjából 2 x 6 mm².

A különleges felépítéshez komoly árazás társul, mivel az LS-1603 közel 600.000,-Ft-os árcédulát kapott. Ezért az összegért cserébe azonban 2 x 3 m-es hossz, 16 mm-es külső átmérő és kiváló minőségű, ródium bevonatú BFA (British Federation of Audio) banándugók, illetve villák járnak, az összeszerelés pedig teljesen kézimunkával történik.

Inakustik Referenz LS-2404

Tesztünk utolsó résztvevője szintén az Inakustik műhelyéből érkezett és a gyártó Referenz sorozatának felsőbb osztályát képviseli. Az LS-2404 jelzésű modellt már az is megkülönbözteti kistestvérétől, hogy nem papír, hanem fadobozban érkezett, valamint még az eddigieknél is komolyabb megjelenéssel rendelkezik. A hármasból ez a legvastagabb és egyben legmerevebb kábel, azonban utóbbi tulajdonsága szinte már túlzásnak is nevezhető, mivel a közreműködő Naim Uniti Star esetében a banándugók csak komoly küzdelem árán akartak a helyükön maradni, amikor ez a páros került sorra a meghallgatáson.

A színösszeállítás és a felépítés a gyártó kisebb modelljét idézi, de a méretek már jóval férfiasabbak. A központi polietilén cső itt sem maradt el, de átmérője nőtt, mivel itt már összesen 24 darab vezetőszál került köré. A vezetők vastagsága azonos az LS-1603 esetében használtakkal, de másfélszeres mennyiségük miatt,  itt már közel 2 x 9 mm²-re hízott a teljes keresztmetszet.

A számos hasonlóság ellenére azonban jó pár különbség is akad, melyek közé tartozik az elemi rézszálak lakkbevonata, a pozitív és negatív vezetőszálak hármas csoportokban történő elhelyezése és a csúcsminőségű, ródiumbevonatú banándugók és villák alkalmazása.

Tesztünk legkomolyabb darabjához hozzáillő árazás is társul, mivel az LS-2404 árcéduláján kicsivel 1.000.000,-Ft feletti összeg szerepel, melyért cserébe 2 x 3 m-t birtokolhatunk a német gyártó csúcshoz közelítő, 24 mm vastag kábeléből, amihez egy elegáns fadoboz is jár.

Meghallgatás

A meghallgatást a legolcsóbb fellépővel kezdtük, de tesztünk során folyamatosan cserélgettük a kábeleket oda-vissza, valamint a legolcsóbb darabot többször bekötöttük közvetlenül a legdrágább modell után. Mindegyik körben mindegyik versenyzőnk több alkalommal is sorra került és csak ezt követően váltottunk a következő erősítőre, elektronikára, a lehető legobjektívebb összehasonlítás érdekében.

A Uniti Star és az XLO kábelének párosa nagyon kellemes középtartománnyal lep meg bennünket. Az előadás semleges, de már kissé túlzottan “száraznak” nevezhető. A mélyek pontosak, mennyiségük azonban kicsit kevés. A közepek és az énekhang nagyon jó, valószerű, viszont a magasakkal nem vagyunk kibékülve. A cintányérok hangja nem rossz, de kicsit olyan mintha egy nagy adag alumínium került volna a rézötvözetbe a gyártásuk során. A tér kellemesen tágas és időnként már a harmadik dimenzió is szépen megjelenik. A tér szélessége azonban egy kissé túlzó, az énekes pedig nem egy pontban, hanem szinte a Venere-k közötti tér teljes szélességében van jelen, ami inkább érdekessé teszi az előadást, mint természetessé. A részletek rendben vannak, sok apró zaj átjön a felvételekről, amit pozitívan értékelünk.

Ezt követően az LS-1603-at illesztjük a Naim mögé és azonnal feltűnik a levegősség, de előkerül az eddig kissé hiányolt  alsó tartomány is. A tér széles, magas és végre valódi mélysége is van. A hatalmas színpad ellenére valós méretű előadókat érzékelünk, ahol az énekesnek és a zenekar tagjainak meg van a pontos helye. A jelenlegi határozottabb mélytartomány ellenére az XLO pontossága jobban tetszett, de a különbség nüansznyi az alsóbb frekvenciák minőségében, amiért jelen esetben kárpótol a mennyiség. Az apró részletek térbeli megjelenése azonban lényegesen jobb, mint korábban. Minden apró nesz valós térben jelenik meg, melyek többségére könnyedén rá is lehet mutatni. Az énekhang szintén kellemes, de nem igazán tér el a korábbi tesztalanyunknál hallottaktól, ez ott is rendben volt. A dobos viszont kicserélte a cineket minőségi darabokra, mert a magasak új erőre kaptak, ami határozottan kellemessé teszi a hallottakat.

Az LS-2404 következett, amivel egy kicsit meg is kellett küzdenünk. A Uniti Star hátoldalán mindössze egyszerű “lyukak” töltik be a banándugók részére szánt aljzatok szerepét, melyekből tesztünk legvastagabb kábelének banándugói folyamatosan ki akartak csúszni. Persze nem a Naim csatlakozóinak minőségével volt gond, hanem az Inakustik kábelének néhány paraméterével, mivel a nem mindennapi felépítéséhez komoly súly is társul, ami a belekerült polietiléncső merevségével párosulva mindennek nevezhető, csak felhasználóbarátnak nem.  A problémát végül sikerült elhárítanunk, így folytatódhatott a meghallgatás. Az Inakustik drágább darabja a kisebb modellt idézi, csak minden még jobb lett. A mélyek végre mennyiségben és minőségben is a helyükre kerültek, a közepek még egy hajszálnyit kontúrosabbá váltak, a magasak pedig tovább finomodtak. Az énekes szinte már fizikálisan van jelen, a zenekar tagjai pedig kissé hátrább húzódnak meg a félhomályban. Az apró részletek jelenléte nem annyira feltűnő, mint korábban, de ennek ellenére mégsem hiányzik semmi, a színpad mélysége pedig már túlzásnak is nevezhető.

A Uniti Star után a Cyrus következett, ahol először forrásként használtuk a Naim-et, majd csak végfokként kötöttük be a ONE HD-t. Az eredmény lényegi eltérést nem mutatott a korábban tapasztaltakhoz képest, mindössze a mélyek mennyisége változott, ami egy kis plusz melegséget kölcsönzött a megszólalásnak. Tesztalanyaink közel azonos eltéréseket mutattak, így ezekre egyesével nem térünk ki, mivel akkor a Naim meghallgatása során tapasztaltakat is idemásolhatnánk. Egy dolog azonban feltűnt, ami ha nem is a kábeleknek volt köszönhető, mégis meglepett bennünket. A Uniti Star már önmagában sem gyenge erősítőt tartalmaz, mégpedig olyannyira nem, hogy a kevésbé érzékeny dobozainkat is könnyedén meg szokta hajtani. Azonban a Cyrus ONE HD még erre is rátett egy lapáttal, aminek eredményeképp néha már a Venere 3.0-k épségét féltettük.

Az utolsó körre a listaáron közel 4 millió forintos Marantz trió maradt, ahol szintén az XLO kábelével kezdtük a hallgatózást. A mélyek mennyiségének hiánya most még feltűnőbb, a közepek rendben, a magasak azonban megváltoztak. A korábbi kissé “természetellenes” felső tartomány most egész kellemessé és finommá vált. A tér széles és magas, de a színpad lehetne egy kicsit mélyebb. Mindegyik zenész helye meg van, de valaki egy kissé túltolhatta a füstgépet, mert azt csak sejteni lehet, hogy ki és hol tartózkodik pontosan a színpadon.

Az LS-1603 szintén a korábban tapasztaltak nagy részét nyújtja, de a magasak mennyisége itt már egy kicsit soknak tűnik. A mélyek azonban a helyükre kerültek és már nem a mennyiségük kompenzálja a minőségüket. A közepek nagyon jók, az énekhang kellemesen artikulált, a jelenlétérzet pedig csukott szemmel már teljesen megtévesztő. A színpad mélysége szintén rendben, de minden pozitívum ellenére az előadás mégis egy kissé súlytalan.

Az LS-2404 ismét hozza a “papírformát” és mindenben egy kicsit még jobb, mint a márkatárs. Ennek ellenére mégis mindössze két jelentősebbnek nevezhető különbséget tudunk megemlíteni, melyek jól hallhatóak voltak. Az egyik a mélyek pontossága és mennyisége, melyek a kisebb modellnél hallott produkciónál is jobban összeálltak. A másik pedig a tér. A színpad már annyira széles, magas és valószerűen háromdimenziós, hogy néha a hangfalakhoz odasétálva meg kellett győződnünk arról, hogy nem kapcsoltunk be véletlenül más hangkeltőt is, a Sonus Faber-eken kívül.

Tesztünk végére érve rá kellett jönnünk, hogy a gyártók még mindig nagyon jól tudják, hogy mit és hová pozicionáljanak, valamint arra mekkora árcédulát tűzzenek. A meghallgatáson kétségtelenül az LS-2404 közreműködésével kaptuk a legjobb és számunkra legtermészetesebb  megszólalást, melyet a márkatárs kistestvér követett, a sort pedig az XLO kábele zárta. Azonban, ha nem csak az abszolút hangot nézzük, hanem az árakat is, akkor már változik a helyzet. Az XLO produkcióját akár kiemelkedőnek is nevezhetjük, az LS-1603 háromszoros árazása mellett, a legdrágább résztvevőnk apró különbségeiért pedig nem igazán fizetnénk közel kétszer nagyobb összeget, a kisebbik márkatárs hangbeli képességei után.

Azonban mint mindig, most is van egy csapda, mert amennyiben a legjobb hangot szeretnénk, ahhoz bizony a legdrágább darabra lesz szükségünk, mivel tesztünk alatt a legdrágább kábel produkcióját még akkor sem sikerült utolérni, ha az egy olcsóbb elektronika mögött volt, a szerényebben árazott versenyzők pedig a rendelkezésünkre álló legdrágább készülékek mögé kerültek. Ésszerűen gondolkodva azonban a közepesen árazott modell is legalább olyan jó választás lehet, mivel a hallott különbségek egyáltalán nem indokolják a közel dupla árat, viszont ilyenkor ott van annak a tudata, hogy “jó, de azért mégsem annyira”. A legolcsóbb versenyző viszont teljesen más liga, mivel hangjában olyan, az árázásának teljesen megfelelő apró hiányosságok fedezhetők fel, melyek önmagukban teljesen megbocsájthatók, de ilyen ellenfelek mellett már jól hallhatóan megmutatkoznak.

Összefoglalva tapasztalatainkat arra jutottunk, hogy ha a pénz nem számítana, akkor biztosan a nálunk járt legnagyobb Inakustik modellt vinnénk haza, mert produkcióját csak megközelíteni tudták a többiek. Azonban az ár/érték arány alapján és amíg nem nyerünk a lottón, addig leginkább az LS-1603-ra gyűjtögetnénk,mivel a nagyobb márkatárshoz képest fele akkora összegű árcédula mellett, a hallott különbségek akár elenyészőnek is nevezhetők. Viszont akkor sem sírnánk el magunkat, ha az XLO kábele kerülne hosszabb időre a rendszerünkbe, mert pontos, de hibáktól nem mentes előadása, figyelmes készülékválogatással nagyban orvosolható.

Tesztünket most is azzal zárjuk, hogy a kábelekre vonatkozó jellemzések mindössze a mi véleményünket, ízlésünket és csak az adott körülmények között tükrözik, a teszthez használt készülékek tulajdonságai mellett. A végeredménytől függetlenül mindenkinek azt javasoljuk, hogy kábelvásárlás előtt próbáljon tesztpéldányt beszerezni még a viszonylag olcsóbb kábelekből is, amit kipróbálhat saját otthoni körülményei között, mielőtt esetleg több százezer forintot vagy még nagyobb összeget kifizet egy-egy komolyabb darabért.

XLO Ultra Plus Shotgun (2 x 1.83 m)

Értékelés:


Ár/érték: 8/10

Kinézet: 8/10

Kivitel: 9/10

Hang: 8/10

Listaár: 179.990,-Ft

Akciós ár:

Gyártó weboldala: xloelectric.com

Inakustik Referenz LS-1603 (2 x 3 m)

Értékelés:


Ár/érték: 7/10

Kinézet: 9/10

Kivitel: 9/10

Hang: 9/10

Listaár: 601.900,-Ft

Akciós ár:

Gyártó weboldala: in-akustik.de

Inakustik Referenz LS-2404 (2 x 3 m)

Értékelés:


Ár/érték: 6/10

Kinézet: 9/10

Kivitel: 10/10

Hang: 10/10

Listaár: 1.019.900,-Ft

Akciós ár:

Gyártó weboldala: in-akustik.de

Hozzászólások