Az apró lovag – Castle Knight 2 teszt

A Castle hazánkban kevésbé ismert, de mégis nagy múlttal rendelkező angol gyártó, akinek most a Knight 2 nevet viselő állványos dobozát vettük elő, hogy megtudjuk mire képes ez az átlagon felüli kivitellel rendelkező darab, melyre méretei miatt az apró lovag nevet ragasztottuk

A Castle-ről annyit érdemes tudni dióhéjban, hogy 1973 óta gyárt hangsugárzókat az Egyesült Királyságban. A Yorkshire-i cég dobozait mindig nagy igényesség jellemezte, részben a már az alsó kategóriákban is használt valódi fafurnérozásnak, részben pedig dobozaik igényes összeszerelésének köszönhetően. A gyártó nem csak megjelenésben, hanem a dobozok felépítésében is külön utat választott, ahol már évtizedek óta sikeresen alkalmazza egyedi megoldásait. A Castle termékeinek gyártása igaz már egy ideje Kínában történik, de ahogy azt láttuk és hallottuk, ez semmilyen hátrányt nem jelenet, feltehetőleg csak az anyagi megfontolások játszottak közre a gyártás helyének megválasztásakor.

Megjelenés

A Knight 2 a gyártó középkategóriába szánt dobozai közül méretben alulról a második, csak egy kisebb doboz, a Knight 1 előzi meg és a folytatásban már csak álló típusok szerepelnek a sorozatban.

Az átlagosnál kicsit nagyobbra sikerült állványos doboz 38 x 20 x 33 cm-es méretekkel rendelkezik, egy 15cm-es természetes szálakat tartalmazó cellulóz mélyközép-hangszórót és egy 25mm-es alumínium tekercsmaggal rendelkező selyemdóm magassugárzót kapott. A doboz masszív, kategóriájában igencsak jónak mondható megépítéssel rendelkezik, furnérozása szép (nálunk „Antik tölgy” színben járt, de további 6 másik színben is kapható), aranyozott csatlakozói az átlagnál jobb minőségűek és kettős kábelezésre/kettős erősítésre alkalmassá teszik. A kialakítás hátsó bassz-reflex, így az elhelyezésnél erre érdemes figyelni.

A dobozok súlya azt mutatja, hogy nem spóroltak a tervezők. A darabonként közel 8kg-os apróságot kézbe véve egész emberesen mutat és minőségi érzetet kelt. Az előlapi szövetet kis pöckök tartják, melyekre érdemes odafigyelni az előlap levételénél és felrakásánál, nehogy véletlenül beletörjük valamelyiket.

Az adatlapon szereplő paraméterek szintén bizakodásra adhatnak okot, mivel 2 utas állványos doboz létükre 90dB érzékenység került melléjük, ami egy jó érték, de majd a teszt során kiderül, hogy ez mennyit számít. Egy ekkora doboznál a feltüntetett 42Hz – 24kHz adat sem elhanyagolható, még abban a formában sem, ha gyártó mindezt – 6dB-es határral jelölte.

Meghallgatás

Sokat törtük a fejünket, hogy a Knight 2 mellé mi lenne megfelelő párosítás, nem csak hangban, hanem árban és kategóriában is. Végül arra jutottunk, hogy egy ilyen árú doboz mellé egy nem kommersz gyártó, alsóbb kategóriájú erősítője meg kell, hogy feleljen, mivel remélhetőleg a magas érzékenységnek köszönhetően, nem lesz szükség komolyabb wattokra. Elsőként egy olcsónak mondható Cambridge Audio Topaz AM5-öt majd egy AM10-et kötöttünk elé, de később tettünk egy próbát a már jól ismert CXA80-nal is.

Kedvenc jazz lemezünk hangjai kellemesek, valósághoz közelítő hangszerhangokat kapunk, bár kissé több pontosságot és dinamikát el tudnánk viselni. A színpad csak 2 dimenziós, ellenben szélességben egész jó, az énekes előre jön egészen a színpad szélére, de a zenészek mögötte egy sorban állnak. Állványos doboz létére időnként egész komoly mély hangokkal lep meg bennünket, bár ezek nem a legpontosabbak, nem is a legrészletesebbek, de mégis kellemes az alsó rész. A magasak inkább az „angol iskolára” jellemző visszafogottsággal szólalnak meg, szép kerek hangokat hallunk, zongora hangja kicsit vékony, de mégis nagyon szerethető összképet eredményez.

Ezután a Random Access Memories lemezről következett pár felvétel, melyekről összességében a hallgatható jelző jut az eszünkbe. A megszólaló hangra az egységesség jellemző, nem tolakodik semmi, de nem vesznek el a hangszerek sem. A sokhangszeres és elektronikus effektekkel jól megtűzdelt zenei részeknél akad némi bizonytalanság, néha elfogy az erő és ez a hangképen érződik. Ne legyünk telhetetlenek mégis csak egy belépő kategóriás erősítőről és egy hajszálnyival százezer forint alatti hangfal párosáról van szó, így produkciójuk a kategóriatársakhoz viszonyítva több mint korrekt.

Mindezt megismételtük a nagyobb AM10-es erősítővel, ahol az eredmény szinte borítékolható volt. Az AM10 már egy komolyabb, toroid tápegységgel ellátott modell és igaz csak pár wattal szerepel több az adatlapján, azért időnként rendesen érezni a különbséget. Javult a dinamika, az összetettebb zenei részeknél csak később kezdett szétesni a hangkép, de az alapvető karakter nem változott. Röviden, az AM10 és a Knight 2 párosával már kezdett életre kelni a zene.

Tovább léptünk és tettünk egy próbát a CXA80-nal, bár csak kíváncsiságból, mert nem igazán egy kategóriába tartoznak. A párosítás egész jónak tűnt, mivel a Knight 2-t, mintha kicserélték volna. Ez feltehetően köszönhető annak is, hogy a CX sorozat erősítőit a gyártó egy kicsit áttervezte/áthangolta, ami pozitív és kissé fiatalosabb irányba vitte el a korábbi, már megszokott „cambrige audio-s hangot”. A zene valahogy sokkal fittebb, feszesebb, felszabadultabb lett, a tér érezhetően javult, de apró lovagunk még mindig nem igazán tudott kilépni saját árnyékából. A hangszerhangok valósabbak, az énekes jelenléte jobb a színpadon, de a hang összességében mégsem tud kategóriát ugrani, feltételezhetően itt már elértük a doboz korlátait.

AVM értékelés
  • Kivitelezés
  • Kinézet
  • Hang
  • Ár/érték
4.5

Összefoglalás

AV-Magazin: AJÁNLOTT

Szerintünk a Knight 2 egy nagyon jól sikerült, minőségi darab és kategóriájában nem könnyű hasonló igényességgel megépített ellenfelet találni. A hangját mindenképp dicséret illeti, mivel soha nem akart annál többet mutatni, mint amit tud és úgy viselkedett, ahogy egy jól nevelt angol kisdiákhoz illik.

Érdemes mellé megfelelő minőségű erősítőt párosítani, de túlzásokba nem érdemes esni, mivel a doboz nem képes átlépni a saját korlátait, ellenben amit tud, abban nagyon jó. Kellemes, nyugodt zenehallgatáshoz, de akár még enyhén zúzósabb zenékhez is megfelelő választás lehet, miközben nem igényel komolyabb teljesítményt, a minőséget ellenben egy szintig meghálálja.

Listaár: 129.990,-Ft