A Sonus Faber nem csak jó hangú termékeivel érdemelte ki helyét a minőségi gyártók között, hanem egyedi megoldásai, különleges formatervei is sokat segítettek ebben. Az olasz cég főként a magasabban pozicionált és egyben drágább darabjaival szerzett egyértelmű elismeréseket, de időnként az olcsóbb kategóriákban is megvillantja tudását.
A Principia jó példa a bevezető utolsó sorára, mivel a gyártó ezzel a sorozattal gondolt azokra, akik szerényebb keretből szeretnék egy nevesebb márka, megfizethetőbb termékét a magukénak tudni. Ezek a modellek is magukon viselik az olasz gyártó jellegzetességeit, kivitelezésük és megjelenésük persze nem olyan kifinomult, szinte már művészi, mint például a Venere sorozaté, de tagadhatatlanul igazi Sonus Faber hangsugárzók.
A sorozat tervezése a gyártó székhelyén, Olaszországban történt, de az összeszerelését már Kínában végzik, természetesen szigorú felügyelet és minőség-ellenőrzés mellett, ami egyformán előnyös lehet az árra és a hangminőségre. Erre mi is kíváncsiak voltunk, így tesztre fogtunk a Principia kisebbik házimozi felhasználásra szánt együttesét, mely az 5, 1 és egyszerűen csak C jelzéssel ellátott darabokból állt.
Megjelenés
A dobozok megjelenése a legtöbb gyártó kínálatában különlegesnek, szinte már extravagánsnak számítana, de a Sonus Faber-nél az egyszerűséget és visszafogottságot képviselik. Olcsósága ellenére az összerakás minősége kifogástalan, hibáknak semmi nyoma. A dobozok előlapja enyhén döntött, ami azon kívül, hogy jól néz ki, a magas hangszóró fáziskiegyenlítését is szolgálja. A front oldali vízszintes élek erőteljes kerekítést kaptak, a felületek legnagyobb részét igényes fafurnér vagy nagyon annak tűnő minőségi fólia borítja. A harmonikus összképet egyedül a frontok alsó részén tátongó reflexnyílás töri meg, ami több mint érdekes, mivel akkora, hogy akár egy „macskakuckó” ajtajának beillene, amin kedvencünk kényelmesen ki-be járhat.
A hangszórókészlet egységesen egy 29mm-es dóm magassugárzóból és a gyártó új fejlesztésű 150mm-es ezüsttel injektált polipropilén mély és mélyközép hangszóróiból épül fel. Az utóbbiak öntött kosarat kaptak, a megfelelő merevség érdekében.
Tesztünk résztvevői minden bizonnyal az egységesség jegyében születtek, mert hangszórókészletük méretben azonos, csak darabszámuk változó. A Principia 1 kinézete szinte olyan, mintha a Principia 5 felső harmadát levágnánk egy külön doboznak, az egyszerűen csak C jelzéssel ellátott center pedig a frontok magasságban összenyomott és elfektetett változata lenne. Mindez rendben is van, mivel a jó házimozi egyik alapfeltétele a lehető legegységesebb hangsugárzók használata.
A dobozok hátsó részén igényes csavaros/szorítós csatlakozókkal találkozunk és a front dobozok talpazata a mellékelt tüskékkel, már ránézésre a megfelelő akusztikus elcsatolás látszatát kelti.
Meghallgatás
A meghallgatásban eleinte egy Marantz NR1608 volt a segítségünkre, de hamar kiderült, hogy a Principia viszonylagos olcsósága ellenére igényli a jobb elektronikát. Ezért AVR oldalon váltottunk, a már több alkalommal jó bevált Cambridge Audio CXR120-ra, ami jelenlegi akciós árán nem tűnik túlzásnak ehhez a szetthez. A cserét követően hamarosan kiderült, hogy jól döntöttünk.
A filmeknél átlagos, részletes, de még a legdurvább effekteknél is nyugodt hangot produkál, nincs az előadásában semmi bántó, a hangzással alapjában elégedettek vagyunk. A Jurassic World hozza az elvárhatót, a tér és a hangok mind a helyükön, semmi nem lóg ki a sorból, de semmi kiemelkedő sincs a produkcióban. Ugyanezt tapasztaltuk az Oblivion és a Transformers 4. részénél, ezért aki harsányságra vágyna, annak nem biztos, hogy a Principia lesz a megfelelő választás.
Az igazi meglepetés csak a filmek után következett, mikor áttértünk a zenei anyagokra. Andrea Bocelli koncertfelvétele nyitotta a sort, majd Michael Bublé következett és csak csendben hallgattuk az előadásokat. Amit mozin átlagosnak és nyugodtnak éreztünk, az itt kifinomulttá, részletessé és természetessé vált. Az énekhang egyszerűen pazar, a hangszerek valósak, a tér pedig túlér a falakon, mintha valóban a helyszínen lennénk. A magas hangok határozottan jelennek meg, de mégsem bántóan, a közepek jól artikuláltak, pontosak és a mélyekre sem lehet egy rossz szavunk. A legjobban akkor lepődtünk meg, amikor a filmek alatt jól szolgáló aktív mélyládát időnként kikapcsoltuk, de mégsem volt hiányérzetünk a zenei anyagoknál, ami egy nagyon jó pont a Principia részére.
A sokcsatornás anyagokat követően sztereóban is tettünk egy kísérletet a Principia front darabjaival, ahol ugyanazt tapasztaltuk, mint korábban. Igényelte a komolyabb elektronikát, így egy Cambridge Audio CXA60 erősítő és egy CXN hálózati lejátszót párosítottunk mellé.
A korábban már megismert karakter itt is megjelent, a magasak részletesek, a közepek jól artikuláltak, mélyek határozottak és feszesek, kellemes tér jellemezte a kétcsatornás megszólalást. Érdekes apróság, hogy néha már olyan részleteket kaptunk, melyek inkább csak a jóval drágább dobozok jellemzői, de ez korábban nem tűnt fel.
AVM értékelés
Összefoglalás
AV-Magazin: AJÁNLOTT
A Principia a gyártó legolcsóbb és házon belül belépő kategóriásnak számító sorozata, de a hangja biztosan más ligában játszik, ha a globális piac szereplőivel állítjuk szembe. Kivitelezésének minősége kifogástalan, megjelenése elegánsan extravagáns, de hangja kissé megosztó.
A megszólalás filmek esetében inkább átlagos, de zenei téren kiemelkedett a hasonlóan árazott mezőnyből és produkciójával a magasabb kategóriákat idézte. Negatívumként mindössze a frontoldali reflexnyílást tudjuk megemlíteni, ami azért lehetne szebb, de ha a jó hanghoz ez kell, akkor el tudjuk nézni a gyártónak.
Összességében tetszett amit hallottunk, de főként a zenei felvételeknél tapasztalt hangja miatt jár részére az ajánlott minősítés.
Listaár: 661.970,-Ft
Akciós ár: 594.900,-Ft