Amerikai pite – Emotiva TA-100 sztereó erősítő teszt

Az Emotiva TA-100 már ránézésre is különleges darab, mivel egy pillanat alatt képes megosztani a szemlélődők táborát. Vannak akik azonnal beleszeretnek a kilencvenes évek felsőkategóriás modelljeit idéző kijelző színébe, másoknak a professzionális termékekre emlékeztető funkcionális megjelenés jön be és van a harmadik csoport, akik csak a vállukat vonogatva hümmögnek, mert nem igazán tudnak mit mondani a kinézetére.

A nemrégiben érkezett termetes csomagunk utolsó dobozának kibontását követően valóban a bevezetőben leírt esemény zajlott le, mivel aki csak látta a TA-100-at, az mind másként jellemezte annak megjelenését. Abban azonban teljes volt az összhang, hogy a kissé megosztó kinézet ellenére, a gyártó kiemelt figyelmet fordított a minőségre, ami szinte a készülék minden apró részletén visszaköszön.

Megjelenés és szolgáltatások

A TA-100 megjelenésében valóban van valami, ami a kilencvenes évek csúcsmodelljeit juttatja eszünkbe és ez leginkább az erőteljesen kék színű kijelzőnek, valamint a további világító elemeknek köszönhető. Azonban a formaterv más részei már a professzionális termékekre emlékeztetnek, így az összkép különlegesen egyedi. A megjelenés megítélésen túl, ami teljesen az egyéni ízlés körébe esik, a minőségi anyaghasználat és a megépítés már vitathatatlan. Az előlap vastag alumínium, ami szálcsiszolt mintázatot kapott és a frontpanel két oldalán elhelyezett, kissé funkcionális hatást keltő elemek is tömör fémből készültek.

A formatervre leginkább a minimalista jelző illene, mivel túl sok gombot és további kezelőszervet nem találunk a TA-100 elején, pedig a korábban átnyálazott specifikációk alapján tesztalanyunk nem fukarkodik a szolgáltatásokban. A készüléket megfordítva azonban az előlap látványának teljes ellentéte fogad bennünket, mivel egy minimalista sztereó erősítőhöz képest szokatlanul bőséges a csatlakozók kínálata. A hátoldalon a megszokott analóg ki- és bemenetek mellett (melyek között phono bement is található) pár digitális (optikai és koax) aljzat, egy „B” típusú USB port, valamint az opcionális Bluetooth vevő előkészítése is helyet kapott. Az FM antenna csatlakozóját elsőre furcsállottuk, majd eszünkbe jutott, hogy a TA-100-ba egy FM rádió tuner is került a gyárban, ami, bár napjainkban már kissé kihalófélben van, mégis sok esetben jól jöhet .

A külsőségek után áttértünk a beltartalomra, mely nagy részét a gyártó weboldalán található képeken és a szellőzőrácson bekukucskálva vizsgáltunk meg, de még ennyi is elég volt ahhoz a megállapításhoz, hogy a külső igényessége és minősége a belsőségeknél is folytatódik. A legszebb látványt a méretes toroid transzformátor nyújtja, de a tömör hűtőbordák kinézete is erősen versenyben van a második helyért a többi alkatrész között. A készülékházon belül katonás rend uralkodik. A vezetékkötegek rendezett sorokba kerültek elhelyezésre, melyek mennyisége egy kicsit több, mint azt optimálisnak nevezhetnénk, de kategóriájában és az alacsony építésű készülékház mellett, mindenképp dicséretes amit látunk.

A szolgáltatások mennyiségét sem érheti panasz. A digitális (optikai és koax) bemenetek mellet az USB D/A konverter használata sem igényel különösebb felkészülést, mivel semmilyen külső program telepítését nem kéri a működéshez. Az FM rádió is teljesen vállalhatóan teszi a dolgát és egyre csökkenő népszerűsége ellenére, még mindig be tudja tölteni a háttérzenélés szerepét. Apró negatívum azonban a Bluetooth egység opcionális mivolta, mivel az árcédulát elnézve egy ilyen, napjainkban már filléres apróságnak számító dolog, igazán beleférhetett volna az alapcsomagba.

A távvezérlővel és a menürendszerrel azonban még pár napos használat után sem sikerült megbarátkoznunk. Az előbbi egy látványos, de kicsit nehézkesen használható, valamint a készülék minőségéhez képest kissé alultervezett darab, az utóbbi pedig néha már az őrületbe kergetett az egyirányú felépítésével, ahol a navigációhoz gyakran jóval több lépésre, gombnyomásra volt szükség, mint azt komfortosnak éreztük.

Meghallgatás

A meghallgatáshoz több lehetséges opciót is előkészítettünk a kéznél lévő hangsugárzók közül, mivel nem tudtuk, hogy a TA-100 mivel alkotja a legjobb párost. Az előválogatás alatt elsőnek a vele egy csomagban érkezett Airmotiv B1-et kötöttük mögé, de a további lehetséges versenyzők meghallgatása után mégsem ezt találtuk a legjobb párosításnak, mivel az Emotiva polcsugárzójának már alapból is kissé szerény mélytartománya még jobban háttérbe szorult.

Választásunk végül a Q Acoustics 3050 állódobozaira esett, mivel tőlük kaptuk a legkellemesebb és legegységesebb megszólalást a próbák során. Zenéink közül a már sok száz alkalommal hallott és jól ismert darabokat válogattuk össze, mivel egy új, számunkra ismeretlen készülék tesztelésénél, annak megítéléséhez a legjobb néhány, már az unalomig ismert dallam. A forrás szerepét egy Onkyo NS-6170 hálózati lejátszóra bíztuk, a kábelek pedig az Inakustik LS sorozatából érkeztek.

Karen Souza hangja kellemesen valós, az egész megszólalás rendkívül könnyed, levegős és pontos. A sztereó tér kellően széles, magas, de túlzásoktól mentes és némi mélységet is mutat. A hangszerek hangjai jól elkülönülnek, sok apró részlet kerül elő a felvételről, az alsó tartomány pedig inkább pontosnak, mint dögösnek nevezhető. Kicsit meg is lepődünk, mivel az amerikai gyártótól kissé harsányabb, „látványosabb” hangra számítottunk, ehelyett egy nyílt és semleges hangzást kaptunk, ami több, mint kellemes.

Allan Taylor hangja szintén hozza a már megismert megszólalást. Az ének jól artikulált és kontúros, a zongora hangja légies, de a húrokra csapódó kalapácsok súlyát mégis érezni. Az alsó tartomány itt sem akar rátelepedni a produkcióra, de a mélyebb hangok jelenléte ennek ellenére mégis határozott. A tér szintén kiterjed, de mégsem túlzó, azonban a háromdimenziós színpadkép itt is inkább csak nyomokban van jelen.

Faithless albumunk kellő dinamikával, de mégis könnyed levegősséggel szólal meg. A semlegesség szintén végigkíséri a produkciót, de a mély hangok szerelmesei feltehetően kevesellnék időnként az alsó tartomány mennyiségét, mi azonban szeretjük ezt a fajta neutrálisnak nevezhető megszólalást, még az elektronikus műfajok esetében is.

Azonban egyetlen komolyabb negatívumot meg kell említenünk, melyre tesztünk alatt és főként elektronikus zenéink hallgatása közben lettünk figyelmesek. A TA-100 stabil, semleges megszólalása nagyobb hangerőn, pontosabb a 80-ig skálázott hangerő 55-60-as értékének környékén sajnos „elfogy” és a korábbi kellemes megszólalást egy kevésbé dinamikus, kissé torz erőlködés váltja fel. Természetesen ez ebben a kategóriában nem megbocsáthatatlan hiányosság és a hangerő már 50-es értéken is több, mint elegendő, mindössze a méretes toroid transzformátor, az igényesen kivitelezett beltartalom látványa és az adatlapon feltüntetett 50/80 W (8 ohm/4 ohm) teljesítmény alapján erre a legkevésbé sem számítottunk.