Alexa hangvezérlés és AirPlay 2 a Marantz 2018-as AV erősítőiben

A Marantz az év elején már bejelentette aktuális csúcs AV erősítőjét és AV processzorát, de most elérkezettnek látta az időt arra, hogy az SR szériába tartozó modellek 2018-as változatairól is részleteket tegyen közzé. Az újdonságok nem tartalmaznak váratlan meglepetéseket, mivel a főbb módosítások leginkább az idei slágerszolgáltatások megjelenése köré épülnek.

Az idén januárban bemutatott SR8012 és AV8805 után nemrég az NR sorozat aktuális képviselőit is frissítette a Marantz, így most a nagyobb, SR modellek (SR7013, SR6013, SR5013) kerültek sorra. Az új széria legnagyobb újdonsága az Amazon hangvezérlése és az AirPlay 2 kompatibilitás, valamint várhatóan a kisebb SR modellek is megkapják az Auro 3D opcionális frissítési lehetőségét.

Az újdonságok mindegyike támogatja a legújabb 4K HDR formátumokat, de nem maradt ki a legnépszerűbb zenei streaming szolgáltatások elérhetősége, továbbá a megszokott objektum alapú hangformátumok legfrissebb változatainak feldolgozása sem. Az információk alapján az újdonságok megkapják a DTS Virtual:X támogatást is, mely egy későbbi firmware frissítés formájában kerülhet a készülékekbe.

Az Amazon Alexa biztosítja a 2018-as modellek érintés nélküli használatát, így hangutasításokkal vezérelhető például a hangerő, a bemenetválasztás vagy az internetes tartalmak elérése. Az Alexa asszisztensnek köszönhetően, azonban az új AV erősítők akár egy olyan otthoni szórakoztató- és vezérlőközpont szerepét is be tudják tölteni a jövőben, melyek nem csak zenei tartalmak megosztását teszik lehetővé, hanem a kompatibilis eszközök vezérlésének feladatát is képesek ellátni.

A Marantz 2018-as SR sorozatú AV erősítőinek érkezése a nyár folyamán várható, az újdonságok árai pedig a jelenlegi információk alapján 899€ (kb. 285.000,-Ft) és 1.999€ (kb. 630.000,-Ft) között alakulnak.

forrás: marantz