Közel egy éve írtunk a Phonar új Veritas NEXT P6.2 álló és M4.2 állványos hangsugárzóiról, melyek nagyon jól szerepeltek tesztünkön. Nemrég viszont meghívást kaptunk a két modell aktív változatának meghallgatására, melyet örömmel elfogadtunk.
A meghallgatásra a Phonar hazai importőrétől, az Ekline Audio-tól kaptuk a meghívást, aki elkötelezett a márka hazai megismertetése mellet és csaknem 20 éve a Phonar kiemelt értékesítője.


Kecelre érve gyorsan megtaláltuk a Phonar hazai főhadiszállását, ahol az Ekline Audio frontembere kedvesen fogadott bennünket. A jelenlegi bemutatótetem átlagos méretű, de ennek ellenére a Phonar hangsugárzók szinte teljes választéka képviselteti magát egy-egy példánnyal. Beszélgetés közben megtudtuk, hogy a cég már kinőtte a jelenlegi helyet, ezért készülőben van az új, nagyobb bemutatóterem.
A Phonar hangsugárzók mellett, pár szót kell ejtenünk a meghajtásukról gondoskodó elektronikákról is, mivel pazar látványt nyújtanak. Főként Anthem és az Advance Paris elektronikák dominálnak, melyekből a gyártók csúcstermékei kaptak helyet az állványokon. A komoly elektronikák viszont most csak látványelemként szolgáltak, mivel látogatásunk célja a Phonar Mach Air aktív hangsugárzóinak meghallgatása.


Technika
A Phonar a Match Air sorozata még csak pár éve van a piacon, azonban a megjelenés hosszas tervezés és optimalizálás előzte meg annak érdekében, hogy az aktív sorozat hangja is a Phonar minőségét nyújtsa. A beépített erősítők a lehető legjobban illeszkednek a hangszórók paramétereihez, mely utóbbiak a ScanSpeak és a Peerless műhelyéből érkeztek és amelyeket a Phonar igényei alapján módosítottak. Az aktív dobozokba, méretben ugyanazok a meghajtók kerültek, mit a sorozat passzív tagjaiba, azonban a gyűrűs dóm magassugárzó egy fáziskúppal is kiegészült. További eltérés még, hogy a P6 aktív változata alapból tartalmazza a passzív modellhez opcionálisan megvásárolható, szélesebb és komolyabb tüskékkel rendelkező talpat.
A beépített D osztályú erősítők csatornánként 80 W teljesítményűek és tíz, a gyártó által előre programozott DSP beállítást kínálnak (akár 60bit/192kHz mintavételezéssel), melyek segítségével mindegyik Phonar Match Air hangsugárzó egyszerűen az adott helység akusztikájához vagy az egyéni ízléshez igazítható.


A Match Air hangsugárzók tartozéka egy HUB ami egyben egy DAC, egy rádió adó, valamint vezérlő központ is. A kis elektronika felelős kapcsolatért az Internet hálózattal és a kiválasztott digitális forrásokkal. WiFi kapcsolaton keresztül biztosítja a hozzáférést olyan népszerű streaming platformokhoz, mint például a Spotify, a Tidal vagy a Qobuz. A HUB kábelen keresztül képes csatlakozni további forrás-készülékekhez, de rendelkezésre áll Bluetooth aptX (24bit / 96kHz) lehetőség is.
A vezeték nélküli jelátvitel a hangsugárzókhoz FM rádióhullámokon keresztül, 24bit / 96kHz mintavételezéssel, a WiSA technológiai szabvány alapján interferencia nélkül történik. A forrás kiválasztása és a hangerő szabályozás a mellékelt távvezérlővel lehetséges, ennek köszönhetően a HUB egy vezeték nélküli adó, a megfelelő alkalmazással egy streamer és egy vezérlőegység is egyben. A kényelmi szolgáltatásokat szem előtt tartva a gyártó a HUB-ot felszerelte ARC képes HDMI csatlakozással is, ami rugalmas telepíthetőséget biztosít.
Akik nem elégednének meg a HUB képességeivel, azoknak a Match Air hangsugárzók hátoldalán elérhető a beépített erősítő analóg RCA / XLR csatlakozókon keresztül is, így a forrás eszközök csatlakoztatása kábelen keresztül is lehetséges, ami széleskörű további fejleszthetőséget biztosít. A hangsugárzók profitálhatnak is a komolyabb forrás és kábelezés minőségéből, mivel belsejükben magas minőségű Intertechnik és a Mundorf alkatrészek kaptak helyet, a belső kábelezést pedig a WireWorld szállította.


Meghallgatás
A Match Air modellek közül az M4 és a P6 modellek meghallgatására került sor, mivel ezeknek a passzív változatait teszteltük már korábban, így össze tudtuk hasonlítani hangjukat. Az állványos modellel indítottunk, amely érkezésünkkor már beállítva és bemelegítve várt bennünket.
Ami elsőre feltűnik, az az alsó tartomány menyisége és minősége, ami több álló hangsugárzót is képes lenne megszégyeníteni. A hangsúlyos mélyek azonban nem mennek a közép és magas tartomány rovására, az M4 megszólalása mindössze csak egy jóval nagyobb hangsugárzó hangjára emlékeztet. A tér széles, magas és mély. A zenészek és a hangszerek jól elkülönülnek, mindenkienk meg van a pontos helye.
Sok az apró részlet, melyek nagyon kellemesen belesimulnak a zene egészébe, egyetlen hang sem akar külön életet élni, ami nagyon egyenletes frekvenciamenetről árulkodik, továbbá a beépített DSP jelenlegi beállítása is megfelelően teszi a dolgát. A megszólalásra a legjobb jelző a „zenei”.
Az M4 semmivel nem akar kitűnni, mégis mindenből megfelelő menyiséget kapunk. Nagyon jó a dinamika is, ami egy ilyen kis méretű állványos doboz esetében igazán ritkaság.


Egy tucat előadó több tucat dala után váltottunk az álló aktív modellre, ami további meglepetésekkel szolgált. Az aktív M4 produkciója után, a P6 Match Air előadása egy olyan igazi szintlépésnek bizonyult, amelyre nem számítottunk.
Az alsó tartomány az állványos modell képességeit idézi, de egy kategóriával kontrolálltabb és feszesebb. A közepek kontúrosabbak, az énekes jelenléte jobban érzékelhető, a tér pedig a korábbinál is valósabbnak tűnik. A felső tartomány határozottan van jelen, de egy pillanatra sem válik bántóvá vagy dominánsá, mégis rengeteg apró részletet közvetít. Ez tipikusan az a hang, ami nem látványos részletekkel akarja felhívni magára a figyelmet, hanem akár több órás zenehallgatás után sem fárasztja a hallgatóságát.
A P6 Match Air egy átlagos méretű álló hangsugárzó, de előadása pont olyan átlag feletti, mint állványos társáé.
Összefoglalás
AV-Magazin: Kiemelten ajánlott
A Phonar aktív hangsugárzói közül az M4 és a P6 igazán elnyerte a tetszésünket, mivel mindkét modell túlmutatott méretén és kategóriáján. A gyártó valóban kiemelt figyelmet fordíthatott a hangszórók és az erősítők illesztésére, továbbá a DSP beállítások finomhangolására, mert az eredmény egy nagyon kellemes, hosszan hallgatható, részletes előadás lett.
Az importőr szerint hallottak azonban még tovább fokozhatók, egy jobb streamer / előfok / kábelezés beiktatásával, ahol a Phonar Match Air dobozokba épített erősítők csak végfok üzemmódban működnek. Ezt sajnos idő hiányában már nem volt lehetőségünk meghallgatni, de az aktív Phonar hangsugárzók előadásával így is elégedettek voltunk.
Végszóként annyit tudunk még hozzáfűzni, hogy a Phonar hazánkban méltatlanul a kevésbé ismert márkák közé tartozik, pedig szerintünk érdemes megismerni, főleg azoknak, akik a látványos hangkaraktereket felvonultató gyártók után inkább valami felnőttesebb, valóságosabb és zeneibb hangot keresnek.
Phonar Veritas M4 NEXT Match Air: 856.990,-Ft (akciós ár a készlet erejéig)
Phonar Veritas P6 NEXT Match Air: 1.336.600,-Ft (akciós ár a készlet erejéig)