A Castle Knight 2 nevet viselő állványos dobozát nemrég hallgattuk és annak hangja igazán tetszett. Most a nagyobb testvért, a sorozat három állódoboza közül a középső Knight 4-et sikerült megszereznünk egy tesztre, ami fekete színben érkezett hozzánk, ezért ráragasztottuk a „sötét lovag” jelzőt.
A Castle-ről már korábban írtunk, de pár sorban azért felelevenítjük a cég múltját és pár érdekességet ezzel kapcsolatban. A Castle 1973 óta gyárt hangsugárzókat az Egyesült királyságban. A Yorkshire -i cég dobozai mindig is nagy igényességgel készültek, mely részét képezi az alsó kategóriákban is megjelenő fafurnérozás. A Castle nem csak a megjelenésben választott külön utat magának, hanem a dobozok felépítésében is, ahol évtizedek óta sikeresen alkalmaz egyedi technológiákat. Termékeinek összeszerelése már évek óta Kínában történik, de ahogy azt láttuk és hallottuk, ez semmilyen hátrányt nem jelenet, feltehetőleg csak a költségek leszorítása játszott közre a gyártás helyének megválasztásában.
Megjelenés
A Knight 4 a gyártó középkategóriába szánt dobozai közül méretben a negyedik legnagyobb, de a sorozat három állódoboza közül a középső. Első ránézésre teljesen átlagos állódoboznak tűnik 90 x 16.5 x 27 cm-es méreteivel és 12.5 kg-os súlyával, de közelebbről már feltűnik az igényes fafurnér borítás és a már szinte kiválónak nevezhető összeszerelési minőség. A Knight 4 hátsó részén a korábban már megismert kettős kábelezésre alkalmas aranyozott csatlakozók foglalnak helyet, melyek az átlagnál igényesebb kivitelűek, de az adatlap szerinti bassz -reflex doboz reflexnyílását hiába keressük a hátoldalon. De hát elöl sem láttuk, csak nem elírta a gyártó? Nem. A Castle egy elég egyedi megoldást használ az, melyet a TPT névre keresztelt. A dobozok belsejét egy lappal választották el, a reflexnyílást pedig a kabinet alján vezették ki. Ezzel egy transmission line konstrukcióra emlékeztető megoldást hoztak létre, mely a gyártó állítása szerint, azonos térfogat mellet sokkal mélyebb hangok megszólaltatására alkalmas. A tartozékok között feltűnik egy formás talprész, ami biztosítja a doboz stabilitását a mellékelt, igényesre sikerült, állítható tüskékkel, valamint a doboz alján kialakított reflexnyílást is hagyja levegőhöz jutni.
A nagyobbik lovagba a sorozatot jellemző 25mm-es alumínium tekercsmaggal rendelkező selyemdóm magassugárzó került, ami alatt a 2 darab 13cm-es természetes szálakat tartalmazó cellulóz mélyközép-hangszóró kapott helyet. A keresztváltási frekvenciákról részleteket nem sikerült megtudnunk, de feltételezzük, hogy a doboz a megszokott 2.5 utas kivitelben készült. Az előlapi szövetet kis pöckök tartják, melyekre érdemes odafigyelni az előlap levételénél és felrakásánál, nehogy véletlenül beletörjük valamelyiket.
Az adatlapon szereplő paraméterek biztatóak, mivel az érzékenység 90dB-es, az ajánlott erősítőteljesítmény 25-150W közötti, az impedancia pedig 8 ohm. Az egy ekkora, nem túl nagy méretű állódoboznál feltüntetett 36hz – 24khz adat szintén bizakodásra ad okot, még ha a gyártó mindezt – 6dB-es határral jelöli.
Meghallgatás
A meghallgatást a Knight 2-es dobozoknál korábban használt Cambridge Audio Topaz AM5 erősítővel kezdtük, de mivel itt egy komolyabb méretű (és árú) darabról van szó, így később egy Cambridge Audio CXA60-at tettünk mellé társnak.
Az AM5-tel kedvenc Karen Souza lemezünkről nyugodt megszólalás fogad, kellemesek a hangszerhangok, hallhatóan mélyebbre megy, mint állványos testvére, de nagyon sok hasonlóságot mutat. Kicsit több dinamikát el tudnánk képzelni, a pontosság a kategóriájának megfelelő. A magasak „angolosan” szépek, nem túlzók, de egy kicsit nagyobb részletesség még beleférne. A tér kellően széles és magas, de szintén inkább csak két dimenziós, mint három, de mi lenne a felsőbb kategóriákkal, ha már az olcsóbb dobozok is mindent tudnának. A hang összességében olyan, amit hazaérve szívesen hallgat az ember, de nem analizálni akarja a felvételt, nem a zenészek helyét keresi vagy a húrokat számolgatja, csak élvezni szeretné zenét.
Belehallgattunk Havasi Balázs 2015-ös budapesti koncertjének felvételébe is ezzel a párossal és véleményük mit sem változott. Alapvetően jó és pontos hangokat kapunk, de a dinamikacsúcsok közelében vagy sok hangszer egyidejű megszólalása esetén a hangkép kissé nyers lesz és nem igazán tud mit kezdeni a megjelenő hangtömeggel. A kevesebb hangszert minden esetben jobban szerette lovagunk.
Következett a CXA60 és azonnal előkerült pár dolog azok közül amit korábban hiányoltunk. Megjelent a dinamika, javultak a sokhangszeres részek és megfogottabb, fiatalosabb lett az egész hangkép. A tempó kissé felgyorsult és a színpad nőtt egy keveset minden irányban, bár a kétdimenziós hatás megmaradt, de Knight 4 hangjának határozottan jót tett egy komolyabb erősítő támogatása, bár a saját keretei közül így sem sikerül kitörnie.
AVM értékelés
Összefoglalás
AV-Magazin: AJÁNLOTT
Az „apró lovag” után a „sötét lovag” sem okozott csalódást, lényegében ugyanazt kaptuk csak mindenből egy kicsit többet és nagyobbat. Elmondható, hogy egy jól sikerült, minőségi doboz és árkategóriájában nem könnyű még egy hasonlóan igényes megépítettséggel rendelkező darabot találni.
A hangját mindenképp dicséret illeti, mivel ő sem akart többet mutatni, mint amit valóban tud és állódoboz létére viszonylag kompakt méreteivel bármilyen helységben könnyedén elhelyezhető. Érdemes mellé megfelelő minőségű erősítőt párosítani, de azért túlzásokba sem kell esni ezen a téren.
Kellemes, nyugodt zenehallgatáshoz, de akár pörgősebb zenékhez vagy zenekari művekhez is megfelelő választás lehet.
Listaár: 259.990,-Ft