A következő szint – Phonar Veritas P 6.2 Next teszt

A Phonar Akustik GmbH 1983-ban alakult és azóta számos, nemzetközileg elismert hangsugárzóval örvendeztették meg a Hi-Fi rajongókat világszerte. A Phonar azok közé a kis cégek vagy inkább manufaktúrák közé tartozik, akik a pénzt marketing helyett inkább fejlesztésekre költik, ennek köszönhetően pedig, igaz kisebb ismertség mellett, de árkategóriájukban kiemelkedő termékeket állítanak elő.

Jelenlegi tesztünk apropója a Phonar Veritas P6 Next sorozatának megújulása P6.2 Next néven, ami leginkább egy modellfrissítésnek lenne nevezhető, mivel külsőleg semmi nem változott az elődhöz képest. Azonban a Phonar mérnökei a külső kivételével minden egyébhez hozzányúltak, így finomítottak a hangszórókon és áttervezték a korábbi modellnél komolyabb alkatrészekből felépülő hangváltót.

A meghajtókon kívül a Veritas P6.2 Next minden darabja házon belül készül Németországban. A magassugárzó ScanSpeak gyártmány, a közép- és mélysugárzó pedig a Peerless-től érkezik és mindegyik a Phonar számára egyedileg gyártott / módosított darab.

phonar p6 p6.2 next elac kef dali sonus faber monitor audio polk audio

Megjelenés

Az újdonság megjelenése nem változott, a forma továbbra is az időtlen és konzervatív „Phonar design” a döntött kabinettel és az erőteljesen lecsapott függőleges frontoldali élekkel. Az előlapon a meghajtók kaptak helyet, összesen 3 darab, 2.5 utas felállásban, minden más pedig a hátoldalra került. A frontoldal szép, azonban egy pár modernebb, dizájnosabb, a csavarokat takaró hangszórókeret azért érzésünk szerint elférne a meghajtók körül, mivel a legtöbb vásárló az előlapi szövet levételével fogja használni. A frontoldalt takaró szövet azonban szép és egyedi formát kapott.

A reflexnyílásokból a hátlapra kettő is került, egy kisebb és egy nagyobb méretű, amelyek egymástól teljesen elválasztott kamrákban dolgoznak, továbbá a hangszóróterminálok és egy több állású jumper kapott még helyet. A csatlakozók támogatják a kettős kábelezést / kettős erősítést, a 3 állású jumper pedig a magassugárzó jelszintjét képes 1 illetve 2 dB-lel megemelni, így a P6.2 Next egyszerűen illeszthető az elektronikák és az akusztika sajátosságaihoz vagy az egyéni ízléshez.

A kabinet öt különböző borítással és színben érhető el, ami lehet matt fekete, lakkozott fekete és fehér vagy cseresznye és dió furnér. Nálunk az utóbbi, valódi dió furnérral készült selyemfényű darab vendégeskedett és el kell ismernünk, hogy igazán üdítő látványt nyújtott az árkategóriájába tartozó fólia-boritású darababok, de még az árkategóriáját túllépő magasfényű lakkozott dobozok között is. Tudjuk, a modern nappalikba a fekete/fehér darabok illenek leginkább, amelyek a Phonar kínálatában is megtalálhatók, de ennek ellenére és a nappali berendezésétől függetlenül mindenkinek a diófurnéros kivitel tetszett a legjobban.

Néhány szó a száraz technikai adatokról: A Phonar Veritas P6.2 Next 2,5 utas, 3 hangszórós tervezés. A magassugárzó 27 mm-es selyemdóm és a ScanSpeak-től érkezett, a 13 cm-es közép és a 16 cm-es mély sugárzó pedig a Peerless gyártmánya. A keresztváltó 300 és 2700 Hz-en dolgozik, az impedancia 4 ohm, az érzékenység 87 dB, a frekvenciamenet 28 és 27.000 Hz között alakul, a terhelhetőség pedig 170/240 W. A közel 1 méter magas dobozok súlya pedig darabonként 22 kg.

scanspeak phonar p6 p6.2 next elac kef dali sonus faber monitor audio polk audio

Meghallgatás

A meghallgatás a Veritas P6.2 Next-ek összeállításával kezdődött és a hazai forgalmazó jóvoltából a dobozok alá az opcionális talpak kerültek, melyek mint tesztünk alatt kiderült, valóban képesek tovább emelni a zenei élményt. Tesztalanyaink szerencsére bejáratva érkeztek, így ezt a procedúrát most kihagyhattuk és kezdetét vehette a meghallgatás.

Forráskészülékként egy Cambridge Audio CXN v2 hálózati lejátszó szolgált, az erősítő szerepét egy Cambridge Audio Edge A integrált erősítő kapta, az összeköttetést pedig Inakustik Referenz LS-2404 Air hangszórókábelek, Inakustik Referenz XLR összekötők biztosították, a tápellátásról pedig az Audio Engineers Lightspeed 3D és Lightspeed 4D hálózati tápkábelei gondoskodtak.

peerless phonar p6 p6.2 next elac kef dali sonus faber monitor audio polk audio

Zenéinket először Tidal-ről, majd ezt követően saját szerverünkről indítottuk és a meghallgatáshoz egységesen megszavaztuk az utóbbit.

A tesztzenéink között a jazz, a komolyzene és a kihegyezett „tesztfelvételek” mellett, helyet kapott egy kis zúzósabb rock és némi elektronikus zene is, mivel egy valóban jó hangsugárzónak nem csak egy vagy néhány kiemelt műfajon kell jól teljesítenie.

Jazz-zel és hangszeres zenével indítottunk, tesztalanyaink pedig kellemesen természetesen és nagyon jó jelenlét érzettel szólalnak meg. A meghallgatást megelőzően a hangoló jumpereket eltávolítottuk, így a magassugárzó jelszintje 0 dB beállítással üzemelt, azonban ebben az állásban sem keveselltük a felső tartományt. A hang dinamikus, élénk és leginkább felnőttesnek nevezhető. Az énekhang kiemelkedően jó, a hangszerek valósak, az előadás pedig kellemes és hosszan hallgatható karakterű. A mélyek nem esnek túlzásba, feszesek és pontosak, de egy hangyányival több még elférne belőlük.

phonar p6 p6.2 next elac kef dali sonus faber monitor audio polk audio

A tér széles, azonban mélysége nem az igazi. A hazai forgalmazó ajánlása alapján a dobozokat a megszokottnál jobban elhúztuk a hátsó falaktól és ezzel együtt a színpad mélysége is megjelent, valamint az általános „told a falra és több mélyed lesz” mondatot is megcáfolta, mivel a távolság növelésével arányosan erőre kaptak az alsó frekvenciák is. A Veritas P6.2 Next valóban igényli a helyet maga körül.

A zenészek helye a továbbiakban egészen pontosan megmutatható, ahogy az énekes helyzete is határozottabbá vált. A szélesség mellett a színpad mélysége és magassága is jól érzékelhető. Az összetettebb zenék sem hozzák zavarba, a sok egyszerre megszólaló hangszer nem válik egy masszává, hanem szépen egymás mellett, mögött csendülnek fel a különböző hangszerek hangjai.

phonar p6 p6.2 next elac kef dali sonus faber monitor audio polk audio

Hangszeres zenéken remekel a P6.2 Next. A karaktere leginkább semleges, de mégsem túlságosan száraz. Pontos, de mégsem technikásan precíz. Pont annyi játékosság van benne, amitől szerethetővé válik a hangja.

A P6.2 Next gyakorlatilag mindenevő, ami ebben az árkategóriában kellemes meglepetés. A hangszeres zenék rendkívül természetesen, az elektronikus zenék kellően dinamikusan, a rock pedig megfelelően zúzósan szólal meg. Bár utóbbihoz azért mi egy kicsit nagyobb hangszórófelületet vagy jobb fajta zárt szubot még el tudtunk volna képzelni, de azzal is tisztában vagyunk, hogy az utóbbi műfajok kizárólagos kedvelői csak ritkán fognak egy ilyen kategóriájú hangsugárzóra beruházni.

  • Megjelenés
  • Kivitelezés
  • Hang
  • Ár/érték
4.9

Összefoglalás

AV-Magazin: AJÁNLOTT

A Phonar Veritas P6.2 Next egy igen jól sikerült hangsugárzó. Hangja kellően semleges, de mégsem kellemetlenül őszinte és száraz. Részletes, de mégsem túl technikás, valóságos, de néha éppen annyit csal, hogy az még kellemes legyen. Hangja alapján a hasonlóan árazott francia és skandináv gyártók dobozait sok mindenben felülmúlja, a kategóriatárs német, olasz és angol darabokkal összemérve pedig leginkább az egyéni ízlés vagy a márkapreferencia miatt eshet más gyártóra a választás, a produkciója miatt biztosan nem.

A Phonar Veritas P6.2 Next egy nagyon jól sikerült hangsugárzó, amelyen érezni, hogy valóban odafigyeléssel tervezték és készítették, nem pedig egy újabb tucatterméknek szánták, amit majd egy nagy reklámkampány és pár influencer jól vágott videója ad el. Mindemellett a P6.2 Next árazása is szerénynek mondható, mivel valójában a nálánál listaáron másfélszer drágább konkurens modellek az igazi ellenfelei.

A Phonar Veritas P6.2 Next-et azoknak tudjuk leginkább ajánlani, akik a természetes és részletes megszólalást kedvelik, de emellett nem a felvételek hibáit akarják elemezni, hanem műfajtól függetlenül zenét szeretnének hallgatni. Tesztalanyunk mind minőségében, mind pedig megszólalásban elnyerte tetszésünket, így kiemelt ajánlásunkat élvezi.

Listaár: Phonar Veritas P6.2 Next 1.000.000,-Ft / pár